MSZP;Szeged;Botka László;

2017-07-08 07:03:00

Botka: le kell zárni a kavarás korszakát

Értékelte a kongresszus óta eltelt heteket, feladatokat szabott a párt irányítóinak, s meghatározó testületeinek, valamint vázolta a szükséges nyári, őszi menetrendet Botka László az MSZP vezetői értekezletén Szegeden - értesült a Népszava. A miniszterelnök-jelölt meghívására az általa vezetett városba érkezett ugyanis péntek délután a szocialisták teljes vezérkara: az országos elnökség és a parlamenti frakció tagjai, valamint a megyei elnökök.

Botka nemcsak igazi szegedi halászlével, hanem határozott iránymutatással is vendégül látta társait, akik egyebek mellett a szakpolitikai programalkotás és a jelöltállítás témáit, valamint a pártkommunikáció megújuló szervezeti és működési kérdéseit is megvitatták. Forrásunk szerint az utóbbi hetek nyomán talán meglepő módon, de egyáltalán nem heves viták uralták a délutánt, hanem jelentős egyetértés bontakozott ki abban: a párt egységét fenyegető, megítélését rontó szivárogtatások és "kavarás" hosszú korszakát le kell végre zárni.

Mindezt Botka állítólag azzal is megerősítette, hogy a dezinformációk forrásainak ezentúl a nyilvánossággal, a nyilvánosság előtt kell elszámolniuk. A miniszterelnök-jelölt konkrét szakpolitikai feladatokkal is előállt, egyértelművé téve: kizárólag az érdemi munka lehet az útja a szocialisták választási felkészülésének az augusztusi kampánynyitány előtt, minden mással csak vesztenek.