Amerika eloroszosodása

A nemzeti egység ritka jeleként demokraták és republikánusok egyaránt Oroszországra figyelnek, de a rossz okokból és a rossz helyen keresik a megoldást.

A demokratákat a választási vonatkozás aggasztja. Szerintük az Egyesült Államokban egészen addig jól mentek a dolgok, ameddig Vlagyimir Putyin nem tömte tele az urnákat Donald Trump melletti szavazatokkal. Ha nem Trump lenne az elnök, minden rendben lenne.

A republikánusok jóval látványosabban demonstrálnak. Megtagadva saját pártjuk DNS-ét, gerinctelen oroszbarátokká váltak, „megértik” Oroszországot, csak hogy védjék saját elnöküket. Ami még ennél is rosszabb, nem veszik észre imádott államuk russzifikálódását, pedig a szemük előtt bontakozik ki, már évtizedek óta.

Trump támogatói ösztönösen más nemzeteket hibáztatnak mindenért, ami rosszul megy az Egyesült Államokban, pedig Amerika eloroszosodása a szemük előtt megy végbe, s 2016-nál jóval régebben kezdődött. Lényegében az amerikai gazdaság és a társadalom leromlásáról van szó. Csodálatos módon egyik párt sem veszi tekintetbe a munkásosztály érdekeit. Elég annyit mondani, hogy az amerikai átlagbér reálértékben 1979 óta nem emelkedett.

Tagadhatatlan, hogy az amerikai dolgozó közösségek összeomlásának vagyunk tanúi, s a folyamat a 2008-as válság előtt elkezdődött. Nem kell a német stílusú szakszervezetek hívének lenni ahhoz, hogy megértsük, hogy a háztartások alsó felének jövedelme számít, mivel ezen alapul a társadalmi és a politikai kohézió. Az amerikai recept, bármelyik párt adja is az elnököt, márpedig nem tartalmazott béremeléseket, a szociális juttatásokat visszafogták vagy teljesen megvonták. Ez a politikai katasztrófa receptje, s lopakodó eloroszosodáshoz vezet. A társadalmi folyamatok kísértetiesen emlékeztetnek arra, ami a Szovjetunió összeomlása után Oroszországban történt: drog, alkohol, depresszió.

Hiába indult meg a fellendülés, nem szivárog le a dolgozó rétegekig. A – kétpárti – költségvetési visszafogások kegyetlen politikai realitása nyomán a biztonsági háló összezsugorodott, a szociális kiadásokat csontig lefaragták. És nem a pénz hiányzik. Az alacsony jövedelmű osztályok nem szavaznak, sőt adományokat sem adnak, a politikusok pedig zsoldosok, s nem meglepő, hogy az adománygyűjtéssel vannak elfoglalva. A munkásosztály után pedig már a középosztály önbizalma is megingott, jövedelmi kilátásaik egyre jobban hasonlítanak a kékgallérosokéhoz. Még a Clinton által uralt Demokrata Párt is csupán szolidárisabb Republikánus Pártként viselkedik.

Az eloroszosodás tézisét igazolja a kiválasztott szűk réteg vagyonfelhalmozása. Ezek Amerika „oligarchái”. Az orosz oligarchák a posztszovjet privatizáció nyomán gazdagodtak meg, az amerikaiak a technológiai szektorok fejlődését lovagolták meg. Trump reflexeivel ellentétben nem külföldiek idézték elő mindezt, amerikaiak tették amerikaiakkal. Ráadásul a Kennedy-éra óta nem ellentételezték a vagyonosodást igazságos adópolitikával.

Trump „Amerika az első!” üzenete alig leplezett kísérlet az amerikai „nomenklatúra”, az 1 százalék védelmére. Még legdemokratikusabb változata is legfeljebb 2-3 százalékra terjed ki. A vesztes pedig az amerikai proletariátus, bármennyire is elavultnak tűnhet az ipari forradalom idejét idéző definíció. Hogyan nevezhetnénk másképp azokat, akiknek nincsenek politikai-társadalmi jogaik, nincs egészségbiztosításuk, fizetett szabadságuk, s bármi, ami a fejlett demokráciákban mindenkinek jár?

Lehet, hogy ennek a növekvő társadalmi osztálynak a kizárása eredményezte a komparatív előnyt, ez tette naggyá Amerikát?