díszpolgár;Soros;

2017-07-13 08:12:00

Legyen rend!

Csőstül jönnek a bajok. Az egyiket Sorosnak hívják. Pedig milyen remek alanya volt az újabb propaganda-kampánynak. Hívó szó (név) a híveknek, hogy álljanak pártunk és kormányunk mellé. Csak aztán az egész elkezdett ráégni a hatalomra. De persze nem emiatt szedik le a plakátokat még az izraeli kormányfő látogatása előtt. Hanem mert vége a kampánynak.

A díszpolgárság intézményének viszont nincs vége, csak azzal is mindig baj van. Az uralmon lévők - bármely párt legyen is az - címeket adományoznak. Jobbára a hozzájuk közel állóknak. Ám ha változik a rendszer - mostanában gyakrabban -, az érdemek is átfordulnak. Ami az egyiknek jó, a másiknak nem az. Netán bűnné válik.

A legszörnyűbb az, amikor a bajok összetalálkoznak. Ha például kiderül, nem elég, hogy Soros György magyar állampolgár (is), hanem még 2002 óta Budapest díszpolgára (is). Na persze, még Demszky tüntette ki, bár meglehet, akkor még a Fidesz sem ellenezte. Ám azóta már tisztábban látnak. Vagy azt hiszik.

Mindenesetre a szinte nem létező KDNP ifjúsági tagozata (?!) rögtön felszólította a Fővárosi Közgyűlést, "még most a nyáron, rendkívüli közgyűlés keretében vonja vissza Soros György díszpolgári címét, vagy tegye semmissé az azt megítélő határozatot". Ami teljesen érthető, hiszen nem szabadna úgy járni, mint Sztálinnal, aki sokkal tovább lehetett díszpolgár, mint megérdemelte és még a kitüntető cím érvényessége is hosszú vitákat eredményezett.

Ha ilyen fontos politikai kérdésről kell dönteni, nem számít a többi sürgős (?) teendő. Útlezárások és -felújítások, 3-as metró, Városliget mind eltörpül, ha a fő ellenségről van szó. Ki tudja, mire lehet képes ez a Soros a díszpolgári címmel, de az ellene folytatott kampány nélkül.

A plakátok leszedése után még lényegesebb, hogy a bajok közepette is legyen rend!