Legyen rend!

Csőstül jönnek a bajok. Az egyiket Sorosnak hívják. Pedig milyen remek alanya volt az újabb propaganda-kampánynak. Hívó szó (név) a híveknek, hogy álljanak pártunk és kormányunk mellé. Csak aztán az egész elkezdett ráégni a hatalomra. De persze nem emiatt szedik le a plakátokat még az izraeli kormányfő látogatása előtt. Hanem mert vége a kampánynak.

A díszpolgárság intézményének viszont nincs vége, csak azzal is mindig baj van. Az uralmon lévők - bármely párt legyen is az - címeket adományoznak. Jobbára a hozzájuk közel állóknak. Ám ha változik a rendszer - mostanában gyakrabban -, az érdemek is átfordulnak. Ami az egyiknek jó, a másiknak nem az. Netán bűnné válik.

A legszörnyűbb az, amikor a bajok összetalálkoznak. Ha például kiderül, nem elég, hogy Soros György magyar állampolgár (is), hanem még 2002 óta Budapest díszpolgára (is). Na persze, még Demszky tüntette ki, bár meglehet, akkor még a Fidesz sem ellenezte. Ám azóta már tisztábban látnak. Vagy azt hiszik.

Mindenesetre a szinte nem létező KDNP ifjúsági tagozata (?!) rögtön felszólította a Fővárosi Közgyűlést, "még most a nyáron, rendkívüli közgyűlés keretében vonja vissza Soros György díszpolgári címét, vagy tegye semmissé az azt megítélő határozatot". Ami teljesen érthető, hiszen nem szabadna úgy járni, mint Sztálinnal, aki sokkal tovább lehetett díszpolgár, mint megérdemelte és még a kitüntető cím érvényessége is hosszú vitákat eredményezett.

Ha ilyen fontos politikai kérdésről kell dönteni, nem számít a többi sürgős (?) teendő. Útlezárások és -felújítások, 3-as metró, Városliget mind eltörpül, ha a fő ellenségről van szó. Ki tudja, mire lehet képes ez a Soros a díszpolgári címmel, de az ellene folytatott kampány nélkül.

A plakátok leszedése után még lényegesebb, hogy a bajok közepette is legyen rend!

2017.07.13 08:12

Gyakorlati multikulti

A csapatjátékokban az országos vagy nemzeti jelleg hordozói a válogatottak. Ezzel szemben a klubcsapatok a lokális és a globális megtestesítői. A klubok számára kiírt országos, európai vagy világszintű kupák és bajnokságok résztvevői nem nemzetek, hanem városok vagy városrészek. 
A nagy klassziscsapatok szurkolótábora is nemzetközi: az FC Barcelonának Magyarországon, Kenyában és Japánban is vannak hívei. A szurkolás ott is multikulturális, ahol a nézőközönség még nem az: Nyugatról kölcsönzött dallamok és rigmusok, lemásolt viselkedésminták, a rasszista szurkolói „kemény magok” internacionalizmusa jól jelzi ezt. Jellemző, hogy még a leginkább „nemzeti” klubcsapatunk, a Fradi szervezett szurkolói is „Green Monsters” vagy „Green Eagles” feliratokkal tüntetnek – így, angolul. 
A játékosállomány már a második és harmadik vonalban is multikulturális, akárcsak az edzői kar. A remek győri Audi ETO Bajnokok Ligáját nyert kézilabda csapatában, a pályán lévő hét játékos közül ritkán több a magyar, mint egy vagy kettő. Kosárlabdában vagy kézilabdában az időkérés során az edző angolul adja utasításait, tanácsait Magyarországon is. Olykor a tulajdonos is külföldi. Még „legnemzetibb” sportágunkban, a vízilabdában is szerb, román, ausztrál, horvát játékosok vannak - a magyarok mellett. Az európai színvonalúnak hitt falusi „akadémia” ellenére a felcsúti futballcsapat is telistele külföldivel. Az egykori legendás Wembley stadion helyén Londonban ma az Emirates, az Üllői úton az Albert stadion helyén a Groupama aréna áll. Az egyik jeles spanyol klubot azerbajdzsán olajcég, a londoni Arsenalt orosz milliárdos birtokolja. 
Nem azt állítom, hogy ez baj vagy jó – ilyen a világ –, csak azt, hogy ez a világ globalizált, nemzetek feletti. Mindenki tudja ezt, kivéve a magyar szurkolókat és sportvezetőket. Pedig nemzetközi összehasonlító, tudományos vizsgálatok szerint mi, magyarok, semmivel sem vagyunk nacionalistábbak, mint a legtöbb európai nép - és „nemzeti nihilisták” sem vagyunk. Beleillünk az európai átlagba. 
Az előbb említett győri csapat mezén nemzeti színű szalag látható. A debreceni kézilabdás lányokén rovásírásos felirat. Egy Fradi – Újpest focimeccs előtt a közönség elénekli a himnuszt, habár a játékosok kétharmada és mindkét edző külföldi, a másik csapat pedig szintén magyarországi, csak épp egy másik budapesti városrészből. A minap lépett pályára az EHF-kupáért a Siófok csapata. Tor Odvar Moen edző legénysége, azaz „leánysága” nagyjából a Solberg – Bőhme, Gonzalez, Kobetic, Khmyrova, Jezic, Nze Minko összeállításban játszott. Igaz, csereként játszott Perianu, sőt pár percre szóhoz jutott Geiger is – egy magyar lány. Ám mindegyik játékos mezén magyar nemzeti szín szalag, a közönségben egy lelkes szurkoló magyar zászlót lenget.
Nehogy félreértsen az olvasó! Nem a nemzeti jelképek fájnak nekem, hanem azok inflációja. Nze Minko tehetséges játékos, remek sportember. De piros–fehér–zöld szalagnak a mezén szerintem semmi keresnivalója nincs.
2019.01.15 09:10
Frissítve: 2019.01.15 09:14

És Mária mit tegyen?

Máriának, a kórházi ápolónak a 2018. évi CXVI. törvénynek, azaz a „rabszolgatörvény” rendelkezésének megfelelően az orra alá dugnak egy papírt, hogy írja alá, miszerint 150 óra önként vállalt túlmunkát kell végeznie. Ha már az évi 250 óra rendkívüli munkaidőt, meg persze a normál munkaidőt és az ügyeletet letöltötte. Az önkéntesség elvének szigorú betartásával persze.
A munkaadó és a menedzsment, ha törik, ha szakad, végre fogja hajtani a törvényt. Nem kérdez vissza, hogy megfelel-e a munkaidőre és a részmunkaidőre vonatkozó, 1993-ban és 1997-ben megfogalmazott uniós irányelveknek. A vezetés Máriával fogja megvívni a maga ketrecharcát, a betegek felett. Hogyan értelmezzék, mi minek minősül? Ha Máriának félórát ott kell maradni, mert nem érkezik a váltás, azért nem kap semmi kompenzációt. Nincs, aki megmondja, mi minősül túlmunkának, mert a kétkezi munkát soha nem látott képviselők csak pont a nemzetközi szakirodalom szókészletét felejtették el alkalmazni. 
Áder János köztársasági elnök pedig kijelentette: „összevetettem az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval. Megállapítottam, hogy számos országban (például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország) a túlóra mértéke a magyarországival megegyező, vagy azt meghaladó mértékű.” Csakhogy a heti munkaidő Dániában 37, Franciaországban 35, Belgiumban 38 óra. Egy ápoló mindenhol 6 beteget lát el egy műszakban, a magyarországi 40 beteg helyett. Az 1000 lakosra jutó ápolók száma Dániában 16,9, Belgiumban 11,1 Franciaországban 10,5, Magyarországon 6,4. ( OECD 2016) Egy orvosra nálunk, 1,2 ápoló jut, Európában 5-9 fő ápoló teljesíti az utasításait ugyanolyan műszakban.
A törvény nem írja körül a "normális” órák pontos fogalmát. Nem tudni, percre pontosan mennyi a munkaidő, a norma, amely után a "túlóra" elnevezésű órák kezdődhetnek. Mária és a többiek nem tudják, mit vállalnak. Eszükbe sem jut, hogy felpanaszolják, hogy rengeteg "extra időt" töltenek a munkahelyükön. Olyan munkaórákat, amelyek a szokásos munkaidőt meghaladják ugyan, de egy küszöbérték alatt vannak, pl. 40 perc az időtartamuk. Nem tervezhetők, kiszámíthatatlanok. Ezek a „meghosszabbított” órák egyszerűen eltűnnek. 
Az a több tízezer egészségügyi dolgozó sem számít, akik részmunkaidőben dolgoznak. Róluk tökéletesen megfeledkeztek. De nem így az uniós direktívákban, melyek szerint a részmunkaidős munkavállalókat nem szabad kedvezőtlenebb módon kezelni, mint a teljes munkaidőseket.
Bár kötelező, hogy a dolgozó a kórházban bejelentse, hogy átmegy egy másik intézetbe dolgozni, a valóságban ez nincs így. Ha pedig a plázába megy pakolni, ugyan kit érdekel? A bérnővéreket alkalmazó emberkereskedőkről már nem is beszélek. Így azt sem tudjuk, hogy ha az ápoló az egészségügyben különböző munkahelyeken dolgozik, hány órát teljesíthet anélkül, hogy az a betegbiztonságot veszélyeztetné.
A dolgozók állítólag még örülnek is, hogy most a saját munkahelyükön túlórázhatnak. Az egészségügyben évek óta évi 416 óra a munkáltató oldaláról egyoldalúan elrendelhető ügyelet és túlmunka. Ezen felül lehet további 416 óra az önként vállalható túlmunka, vagy 832 ügyelet. Ez együtt 1248 óra a törvényes munkaidőn felül évente. De ápolásetikusként nem tudom elfogadni, hogy embereket kizsigerelje a politika, és végtelenül kiszolgáltatottá tegye őket. Ez a törvény nem szolgálja a betegek biztonságát, a dolgozók egészségét, a családok egybemaradását. Én azt akarom hallani, hogy a dolgozók a megélhetéshez szükséges jövedelmet a főmunkaidőben szerzik meg.
Annak meggondolása sem látszik, hogy ha hirtelen megnövekszik a munkateher, vagy folyamatossá válik a túlmunka - különösen a sürgősségin -, akkor emelkedne a túlmunka díjazása vagy kompenzálása. Közben azt sem tudják, hány szakdolgozó van az országban. Ha mindenki mindenhol minden papírt aláír a túlmunkáról, akkor a kórházigazgatók fogják egymás haját tépni; ha pedig nem engedik a magánellátásba maszekolni a dolgozókat, akkor az a rendszer fog összeomlani. 
Mária nem tudja, hogyan kérdezze meg a szakszervezetis Cser Ágnestől, milyen egyeztetési folyamatot harcoltak ki. Hogyan szabotálhatták el a kormányok az elmúlt 20 év alatt az ápolókra vonatkozó ILO nemzetközi ajánlások aláírását? A bérmegállapodásokat illetően eltérőek a nemzeti rendszerek. Munkabéke csak azokban az országokban van, ahol kollektív tárgyalásokon állapodtak meg, és nem kizárólag a jogszabályi rendszerek döntenek mindenről. Magyarországon viszont még odáig sem jutott el a hatalom, hogy a fogalmakat tisztességesen definiálja, azok tartalmában megegyezésre jussanak a felek, és ezek a közvélemény előtt is ismertté váljanak. 
A szabályozás szinte minden apró részlete a kétharmados felhatalmazású jogalkotó hatáskörében van. Költői hát a kérdés, hogy kinek a felelőssége, ha Mária nem tudja, mit írjon alá.
2019.01.15 09:09
Frissítve: 2019.01.15 09:13