népszerűség;Trump;

2017-07-19 08:02:00

Charles Gati: Dráma és kudarc

Csaknem hat hónappal hivatalba lépése után Trump népszerűsége 36 százaléknál tart. Hetven éve mérik az ilyesmit Amerikában, ilyen alacsony szám még nem volt. De van egy másik statisztika is. E szerint a republikánusok 82 százaléka továbbra is az elnökkel tart. A mérések belső ellentmondását nehéz feloldani. A jövő bizonytalan.

1. Lehet, hogy Trump négy, netán nyolc évig elnök marad. Így lesz, ha az úgynevezett különleges közvádló nem talál jogi alapot Trump elmozdítására, és a republikánus vezetők - pártjuk szétesésétől félve – az elnököt a helyén hagyják. Ez a lehetőség valószínűleg még akkor is fennáll, ha a párt jövő ősszel elveszíti többségét a Szenátusban, azaz a Kongresszus egyik házában.

2. A másik lehetőség: ha a republikánusok, mai többségük ellenére, valóban és végérvényesen képtelenek még az idén egy új egészségbiztosítási rendszert törvénybe iktatni, akkor a párt 2018-ban elveszítheti nemcsak a Szenátust, de a Házat is. Ebben az esetben a Kongresszus vezetői az elnököt hibáztatják majd a választási kudarcért. Ha Trump nem vállalja a felelősséget és nem mond le, akkor Amerika történelmének egyik legnagyobb méretű és egyben kiszámíthatatlan válságával néz szemben.

Magyar idő szerint kedden hajnalban valószínűleg eldőlt, hogy az Obama-kormány által bevezetett egészségbiztosítási rendszert Trumpnak és a republikánus szenátoroknak nem sikerült hatálytalanítani és egy olcsóbb rendszerrel helyettesíteni. A megtakarított pénzt a gazdagabb rétegek kapták volna, abban a reményben, hogy befektetik a gazdaságba. Több millió amerikai tüntetett a régi mellett és az új ellen. Az eredmény: 2017. július 18-án négy republikánus szenátor kinyilvánította, hogy pártja törvényjavaslata ellen fog szavazni.

Tudni kell, hogy az amerikai politika kulcskérdése ma nem Putyin durva beavatkozása a tavalyi választásokba, vagy Észak-Korea életveszélyes nukleáris programja, hanem az egészségügy finanszírozása. Az amerikaiak nagy többsége csak módosítani szeretné a meglévő ún. Obamacare-t, amire a demokraták hajlandóak, de a republikánusok a kötelező biztosítási rendszert nem módosítani akarják, hanem megszüntetni, és egy sokkal szerényebb, a szegényebbeket sújtó programmal helyettesíteni.

Hétfő este még úgy nézett ki, hogy John McCain szenátoré lesz a döntő szavazat. Miután két republikánus szenátor már a hétvégén bejelentette, hogy 48 demokratával együtt a javaslat ellen szavaz, még egy ellenszavazatra volt szükség az 51-hez, s úgy tűnt, hogy McCain, aki agyműtéte után arizonai otthonában pihent, sokáig képtelen lesz Washingtonba utazni. McCain nélkül az 52 tagú republikánus többségből 49 tagú kisebbség lett volna. Kedden hajnalban derült csak ki, hogy McCain tovább pihenhet; két újabb szenátor ellenszavazata döntött, nem az övé.

A mai felállás szerint tehát az Obamacare egyelőre marad, a Trumpcare pedig lekerül a napirendről. Szintén hajnalban jött a hír, hogy a Fehér Ház igenis meghosszabbítja az iráni nukleáris egyezményt. Az USA és Mexico között nincs fal.

Folytassam? Az elnök republikánus pártjának többsége van a Kongresszus mindkét házában – és mégis kudarc kudarcot követ. 2017. július 18-án valami új kezdődött Amerikában.