Civil példamutatás a hatalom túlkapása ellen - Díj a Helsinki Bizottságnak

Publikálás dátuma
2017.07.20 21:30
Magyar Helsinki Bizottság/Facebook
Fotó: /
A Magyar Helsinki Bizottság – Jane McAdam ausztrál jogász kutatóval megosztva – nyerte idén az egyik legrangosabb emberi jogi elismerését, a Gulbenkian-díjat. 

A zsűri kiemelte, hogy a menedékkérőknek és hontalanoknak ingyenes jogi segítséget nyújtó szervezet példát mutat a hatalom túlkapásaival szembeni civil ellenállásra, s hatékonyan képviseli a hatósági, rendőri erőszak áldozatait. A díjjal 50 ezer  eurós pénzjutalom jár: ez az összeg mintegy kétszerese annak 7,2 milliónak, amely fölött – „közvetett vagy közvetlen külföldi támogatás” esetén – eleget kellene tenni civilekre rákényszerített regisztrációs kötelezettségnek. A Helsinki Bizottság úgy nyilatkozott: erre továbbra sem hajlandó. 

Nagyon büszkék és boldogok vagyunk: a világ egyik legjelentősebb magánalapítású emberi jogi díját idén a Magyar Helsinki Bizottság kapja! Nagyon fontos elismerés ez számunkra és sok erőt ad a munkánk folytatásához. A Fundação Calouste Gulbenkian által odaítélt Gulbenkian-díj zsűrije „egyedinek és példamutatónak” nevezte a Magyar Helsinki Bizottságot, kiemelték, hogy a menedékkérőknek és hontalanoknak ingyenes jogi segítséget nyújtó szervezet a hatalom túlkapásaival szembeni civil ellenállásra mutat példát - írja közleményében a szervezet.  

A Gulbenkian-díjat évente adják át példamutató külföldi és portugál szervezeteknek és személyeknek. Az alapító, Calouste Gulbenkian (1869–1955) örmény-portugál üzletember élete során a világ egyik legbőkezűbb mecénásának számított. Alapítványai halála után is számos kiemelkedő művészeti, tudományos, oktatási, környezetvédelmi és társadalmi kezdeményezést támogatnak. 

Szerző
2017.07.20 21:30

Ellenzéki pártok és szakszervezetek lassították a forgalmat Nagykanizsán

Publikálás dátuma
2019.01.18 15:37
Képünk illusztráció
Fotó: Ceglédi Városi Televízió/
A Zala megyei városban az ellenzéki pártok, valamint több szakszervezet képviselői péntek délután csaknem ötven autóval sorakoztak fel a 7-es főúton, hogy félpályás forgalomlassító demonstráción tiltakozzanak a "túlóratörvény" és a kormány ellen.
A péntek délután kétórás időtartamra a 7-es főút Nagykanizsára keletről bevezető szakaszára meghirdetett tiltakozáson az olajipari szakszervezet, az MSZOSZ és a Vasutas Szakszervezetek, továbbá a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP lobogóival sorakoztak fel a résztvevők. Az autókra helyezett vagy azoknak támasztott transzparenseken szerepelt egyebek mellett, hogy "Dolgozók, diákok, veletek vagyunk!", illetve az európai ügyészséghez való csatlakozás követelése.

Zakó László, a szervező Jobbik regionális igazgatója a helyszínen újságíróknak azt mondta: a "túlóratörvényen" túlmutat az ellenzéki pártokkal és a szakszervezetekkel közösen meghirdetett tiltakozó akció, ami sokkal inkább kormányellenes demonstráció.

Az MTI tájékoztatás szerint a forgalmas főút rendőri biztosítással történt félpályás lezárása miatt mindkét irányban kilométer hosszan járművek sokasága torlódott fel, hosszú percekig tartó várakozásra ítélve a közlekedőket. Az autósok egy része integetéssel vagy dudálással jelezte a résztvevőknek a szimpátiáját vagy éppen a tiltakozással kapcsolatos ellenvéleményét.
2019.01.18 15:37

Annyit várt egy műtétre, hogy belehalt - Feljelentést tett az MSZP

Publikálás dátuma
2019.01.18 15:09
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Egy tavaly ősszel a Honvéd Kórházban életét vesztő nő ügyében tett feljelentését a párt, hogy kiderüljön, miért történt a tragédia, és ki ezért a felelős.
Az MSZP feljelentést tett a Legfőbb Ügyészégen egy tavaly ősszel a Honvédkórházban elhunyt beteg ügyében - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, tavaly nyáron kiderült, válságos helyzetben van a Honvédkórház: a sürgősségi osztályon kifizetetlen túlórákról, orvos-, nővér- és eszközhiányról, vezetői felmondásokról szóltak a hírek. Hozzátette:
annyira kevés a szakorvos az intézményben, hogy életveszélyben lévő betegeket is kénytelenek kórházak között utaztatni. Ennek lett áldozata tavaly novemberben egy 62 éves nő.
Háromszor küldözgettek két telephely között oda-vissza azért, hogy el tudjanak végezni rajta egy egyszerű ultrahangvizsgálatot - mondta. Késve hajtottak végre a betegen egy műtétet, aki ezért meghalt. Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek ezért, mondta el Bangóné Borbély Ildikó, hogy kiderüljön, a betegnek miért kellett meghalnia, és hogy kivizsgálják, ki a felelős a haláláért. Kitért arra, a Fideszt nem érdekli, hogy
egy felmérés szerint a 75 év alatti betegek 41 százaléka azért hal meg, mert nem kap megfelelő ellátást.
A szocialista politikus szerint az sem érdekli Orbánékat, hogy Magyarország messze magasan vezet az EU-ban a krónikus betegségek miatti halálozásokban. Amikor az egészségügy ilyen borzalmas állapotban van, akkor az állami vezetőknek nem jár kiemelt egészségügyi ellátás, ezért kezdeményezett az MSZP népszavazást. Az MSZP bízik abban, hogy a Kúria úgy dönt, meg lehet ezt a népszavazást tartani.
2019.01.18 15:09