roma;Kaposvár;szegregáció;

2017-08-05 07:02:00

Kijátszotta volna a bíróságot Kaposvár

A bíróság döntését kijátszva terveztek első osztályt indítani Kaposváron, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tagiskolájának szegregált épületében.

Megálljt parancsolt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kaposvár önkormányzatának, amely a bíróság döntését kijátszva alapítványi fenntartásban tervezett első osztályt indítani a helyi Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Pécsi Utcai Tagiskolájának szegregált épületében - értesült lapunk. Az Emmi hangsúlyozta: elkötelezettek, hogy a jogerős bírósági döntést betartsák.

Az akkor még önkormányzati fenntartásban működő iskola ügyében 2008-ban indított pert az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF), amit tavaly novemberben meg is nyert az alperes önkormányzat, a Somogy Megyei Kormányhivatal és a Klebelsberg Központ ellen (utóbbi a 2013-as átalakítások után vált az iskola fenntartójává). A Pécsi Ítélőtábla megállapította, hogy az intézmény tagiskolája súlyosan szegregál, ezért jogsértően működik, és elrendelte felmenő rendszerben történő bezárását. A döntés szerint az idén szeptembertől már nem lehet ott első osztályt indítani.

Ehhez képest néhány hete több kaposvári hírportál is beszámolt arról, hogy ősztől ismét várják az elsősöket a Pécsi utcában, az oktatás alapítványi fenntartásban folytatódik. A kaposvarmost.hu cikke szerint az iskolában a helyi Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány indított volna művészeti képzéssel kiegészített általános iskolai oktatást, felmenő rendszerben, ehhez a fenntartó és az önkormányzat jóváhagyását is megkapták, sőt a fideszes többségű városvezetés mintegy nyolcmillió forintos támogatást is odaítélt az alapítványnak.

Arra viszont semmi garancia, hogy az alapítvány által indítani tervezett első osztály - legalábbis a Pécsi utcában - ne válna szegregálttá, hiszen a város széli iskola a szentjakabi romatelep közelében található, a felsőbb évfolyamokra is csak roma gyerekek járnak.

Az önkormányzat lépése, amellyel a bírósággal is szembement volna, mindemellett azért is aggályos, mert jelenleg a roma gyerekek iskolai elkülönítése miatt is uniós kötelezettségszegési eljárás folyik Magyarország ellen. A tárgyalásokra rossz fényt vetne, ha egy megyei jogú városban a jogszabályok és a bíróság kijátszásával folytatódna a szegregáció, ezért a minisztériumnak lépnie kellett. Megkeresésünkre az Emmi közölte: a Mikrokozmosz Alapítványnak már nincs érvényes bérleti szerződése az általános iskolai képzés folytatására, ugyanis a korábban megkötött szerződést közös megegyezéssel felbontották. Leszögezték: szeptembertől nem indul első osztály a Pécsi utcai iskolában.

Kerestük az alapítványt, ám mivel valamennyi, sajtónyilatkozatra feljogosított képviselője szabadságon van, későbbre ígértek tájékoztatást. Érdeklődésünkre az önkormányzattól sem kaptunk tájékoztatást. Az Emmitől ugyanakkor megtudtuk, információik szerint az alapítvány általános iskolai képzését - ha elindul - a Kaposvári Egyetem belvárosi kampuszán szervezik meg, a fenntartó dokumentumainak módosítása folyik.