Műsormagazin;terrortámadás;gázolás;Barcelona;

2017-08-21 23:27:00

Megölték a barcelonai gázolót - Hamis volt a robbanómellénye

A rendőrök Barcelonától nyugatra, egy benzinkút közelében lőtték le Younes Abouyaaqoubot, a barcelonai gázolót.

„Délután öt óra tájban a rendőrség hatástalanította Younes Abouyaaqoubot, a barcelonai merénylet elkövetőjét. Ő volt a teherautó sofőrje” – jelentette be egy sajtótájékoztatón Carles Puigdemont katalán kormányfő.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a 22 éves, marokkói származású Younes Abouyaaqoubot Barcelonától mintegy 40 kilométerre nyugatra, Subiratsban, egy benzinkút közelében ölték meg. Mielőtt lelőtték volna, állítólag azt kiáltotta: „Allahu Akbar”, vagyis „Isten a leghatalmasabb”. A helyszínen tűzszerészek is voltak, ugyanis a férfi az öngyilkos merénylők által használt robbanószerkezetet viselt, ám mint később kiderült, a mellény nem volt igazi.

A hatóságok Európa-szerte keresték Abouyaaqoub-ot – aki a múlt csütörtöki ramblai gázolás során 13 ember életét oltotta ki –, a hírek szerint valaki értesítette a rendőröket, hogy a közelben tartózkodik. A katalán kormányfő újságírói kérdésre hozzátette: az összesen 15 ember életét követelő múlt hét csütörtöki merényletekért felelős terrorista sejt minden tagját megölték vagy őrizetbe vették – nyolc tettessel végeztek, négyet letartóztattak –, a nyomozást ugyanakkor nem zárják le, hiszen még sok a megválaszolatlan kérdés. Többek között az is, hogy hol bujkált csütörtök óta Abouyaaqoub, és segített-e neki valaki.

Forrás: HO / AFP

Forrás: HO / AFP

Az El País birtokába jutott és hétfőn nyilvánosságra hozott térfigyelő kamerás felvételek tanúsága szerint egyelőre azt lehet tudni, hogy a terrorista akció után Abouyaaqoub gyalog, napszemüvegben menekült el a helyszínről, a híres La Boqueria piacon keresztül, miközben az emberek sokkos állapotban szaladtak a Ramblán. A hatóságok úgy vélik, hogy később elrabolt egy autót – a sofőrt leszúrta –, majd eltűnt.

A katalóniai Ripollban, ahol korábban az elkövetők egy része lakott, továbbra is értetlenül állnak a történtek előtt. „Valakinek manipulálnia kellett őket. Biztos, hogy volt valaki, aki ezeket a furcsa eszméket a fejükbe plántálta” – nyilatkozta az El Paísnak egy helyi tanárnő, aki többüket is tanította. Hasonlóan vélekedik a 11 ezer fős város lakóinak többsége: az emberek nem értik, hogy a „közösség életében aktív szerepet vállaló, szorgalmas, játékos, katalánul is beszélő fiatalok" hogyan radikalizálódtak.

Ebben nagy szerepe lehetett a ripolli imámnak, Abdelbaki Es Sattynak, akiről egyre több információ derül ki. A helyi mecsetet két éve vezető hitszónok állítólag több fiatalt is a szélsőséges útra terelt. Két tettes unokatestvére azt nyilatkozta, hogy a merénylők legalább egy éve rendszeresen találkoztak egy teherautóban Es Sattyval, aki korábban kapcsolatban állt a 2004-es madridi vonatrobbantás elkövetőivel is.

„Volt, hogy 2-3 órát is beszélgettek egy a mecset körzelében parkoló teherautóban. Ha valaki arra járt, elhallgattak, és a telefonjaikra meredtek” – mesélte a neve elhallgatását kérő családtag Mohamed és Omar Hichamyról, Moussa Oukabirról és Youssef Aalláról. A csoport rendkívül diszkréten járt el, ha a fiatalok összefutottak a hitszónokkal az utcán, úgy köszöntötték egymást, mint az idegenek. A forrás szerint júniusban, a Ramadán szent hónapja idején történt a látványos változás, mint mondta, ekkor szállhatott el a félelmük.

„Azt hiszem, akkor már tudták, hogy mit fognak tenni. Hirtelen nagyon kedvesek kezdtek viselkedni az édesanyjukkal, a családdal. Sok időt töltöttek otthon, és rendkívül figyelmesek voltak” – tette hozzá. Mohamed és Omar Hychami apja – akit elmondása szerint lesújtottak a történtek – a BBC-nek nyilatkozva szintén a ripolli imámot tette felelőssé a történtekért. A spanyol hatóságok azonban már nem keresik nagy erőkkel Abdelbaki Es Sattyt, a hitszónok ugyanis a feltételezések szerint múlt hét szerdán meghalt, amikor egy alcanari házban, a terroristák bombagyárában robbanás történt a házi gyártású pokolgépek előkészítése közben.