Tüzes ló - Hátország

A haza megint elvesztett egy katonát, talán nem örökre, de négy-öt évre biztosan. Minden katona elvesztése fáj, de ezé az eggyé nekem különösen. Mellettem cseperedett, velem iperedett, láttam az első tejfogát veszni, hallottam formálni különös szavait, melyeknek csak később lett értelmük, s derült ki róluk, hogy katicabogár vagy épp fényképezőgép. Vele sírtam, amikor első sebhelyét varrták össze egy álmos ügyeleti szobában, érte aggódtam később hajnalokon, amikor perceket késett az ígérthez képest. Miatta rekedtem be úszóversenyeken, borogattam kifordult bokáját focimeccsek után, s tanultam meg majdnem úgy főzni és lepirítani a krumplis-túrós derelyét, ahogyan azt csak apai nagyanyja tudta. Érte izgultam pár hete az érettségin, amelynek feltételrendszerét az utolsó pillanatban önkényesen megváltoztatta az „emberi” tárca, noha kenetteljes Balog miniszter korábban ennek ellenkezőjét ígérte. Vele örültem, amikor mindezek ellenére – mondhatni ellenszélben - mégis minden jól belesimult a maga kerékvágásába.

Nem dicsekszem, nem panaszkodom, tettem, amit tennem kellett. Néha gondolkodva, néha anélkül, hibázva is nem egyszer, még ha később bocsánatot kérve is.

Nem akart ez a katona elvesződni, sokáig úgy gondolta, itteni viharokban edzi majd a kardját, itt csiszolja elméjét, válik fiatalemberből felnőtté. Ám csábította a nagyvilág is, így több vasat helyezett a tűzbe, amikor „felsőbb osztályba lépésről” gondolkodott. Külhoni és hazai egyetem egyaránt keblébe fogadta, s innen kezdődnek a „mecsoda különbségek.” Magas pontszáma itthon csak „fizetős” szakra volt elég: nem véletlenül teszik az államilag támogatott helyek ponthatárait szinte elérhetetlen magasságokba, míg a perkálósat a béka feneke alá. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében az a lényeg, hogy valahol csörögjön a zsozsó, de leginkább náluk.

A külhoni – amúgy a világ első száz legjobbjában lévő - egyetem nem kufárkodott, nem sarcolt, nem szabott feltételeket. Helyet adott, teljesítményért cserébe. A felvétel másnapján harminc oldalas, naprakész kiadványt küldött a tudnivalókról, amelyben még az is benne volt, menyibe kerül a városban egy liter tej, s hol lehet biciklit bérelni. Eközben hívtuk a hazait is, gondoltuk, a biztonság kedvéért egy év halasztást kérünk, de a megadott telefonszámon senkit nem lehetett elérni. A központos néni panaszkodott, hogy már három éve hasztalan jelzi a vezetőségnek a csalfa számot, nem változik semmi. Mikor végre elértünk egy ügyintézőt, azt mondta: halaszthatunk, de akkor is ki kell fizetni a félévi tandíj felét, (!) ha nem jár oda gyerek. És amúgy is..., csak alapos indokkal, meg kérvényekkel, meg mi egyebekkel.

Úgyhogy most csomagolunk. A nagyvilágba engedjük a haza katonáját, aki talán maradt volna, ha nem lenne ez a haza nagyon elrontva most. Főzünk neki egy kis körtebefőttet, hogy legalább ujjbegyünket rajta tartsuk még egy kicsit, s közben igyekszünk nem sűrűn ránézni a becsomagolt hatalmas bőröndökre.