Róma eldűl

Nemzeti költészetünk világszép, méltán kérkedhetünk vele, Berzsenyi Dániel korántsem vidám alkotása, „A magyarokhoz” pedig mintha egyenesen a mához szólna. Utalása arra, hogy minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha elvész, Róma eldűl és rabigába görbed, talán ritkán volt ennyire időszerű, mert demokráciánk jelenleg állapota siralmas, kétségbeejtő.

Az eljövendő választások közelsége mintha fölrúgna minden szabályt, vad partizánakciók követik egymást. Nyakra-főre születnek új pártok, hagyományok és múlt nélkül, nem gondolva arra, hogy torzítják-e az esélyeket vagy sem, veszélyeztetik a közeljövőt. Éretlen önjelöltek szüntelenül fújják a magukét. Fűti őket a szereplési inger, az eredetiség megkísértése, mintsem eltöprengenének afölött, hogy bárhol, ahol hiteles a demokrácia, kényesek a szabályokra, naprakészen alkalmazzák őket, nem rögtönöznek önkényesen. Mellőzhető tény, a friss jövevények tudják-e magukról, hogy ők percemberkék, netán anyagi érdek is fűti őket, utána jöhet a következő kísérlet.

Nem váratlanul alakult így, nem a semmiből, nem légüres térből bukkantak elő. Az eleve torzan született mai jobboldal tervezte el, alakította tudatosan így. Csaknem hét esztendő parlamenti gyakorlata, röstellni való szégyene formálta ilyenre a helyzetet.

Tények igazolják, hogy a demokrácia nem mindenütt szépségverseny, kivált Közép-Európa bizonyos tájain egyáltalán nem volt az soha. Sem hajlam, sem érzék nincs hozzá, ha néhanapján véletlenül megesett is, ritka kivétel volt. A Fidesz kormányzati esztendei ilyen szándékokkal követték egymást. Kipróbált demokráciákban is megesik, hogy kényes kérdések törvényhozási vitái alkalmából a szenvedélyek elszabadulnak, a pillanatnyi ellenzék megfeledkezik józanságáról. Az ellenben többnyire magyar gyakorlat, hogy az éppen ügyeletes miniszterelnök nem tud, de nem is akar uralkodni az érzelmein, tudatosan pökhendi, a válaszait eltökélten kurtára szabja, mintegy jelezve, hogy őt csak hódolat illeti, semmiképpen se bírálat. Nem is kritika, néhanapján még kérdés, érdeklődés szándéka is felségsértésnek számít. És mindehhez kíséretként a betanított röhögés, a siserahad kacaj mutatványa.

Ebből következően a 2018-as áprilisi választások tétje a megszokottnál eleve sokkal nagyobb. Nem volt egyszerű az idei tavaszi francia elnökválasztás se, de Merkel negyedik kancellári ciklusa, ugyancsak nem ígérkezik egyszerű politikai párbajnak. Nálunk viszont joggal ébreszthet kétségeket a tiszta erkölcs érvényesülése. Berzsenyi XIX. századi szorongásait fölidézni a hányatott honi históriában sokszor lehetett indokolt, de annyira, mint éppen most, igencsak ritkán.