A vallás mint a politikai korrektség tárgya

Publikálás dátuma
2017.09.02 09:50
FOTÓ: AFP/PHILIPPE LISSAC
Fotó: /

A PC a humanizmus szülötte. A politikai korrektség (political correctness; PC) egy olyan attitűd és ehhez kapcsolódó ideológia, amely megpróbálja elkerülni az egyének vagy csoportok elleni sértő magatartást, ami valamilyen adottság, sajátság, szociális helyzet, vagy világnézet ellen irányul. A támadás célpontja lehet például a nem, a rassz, a kultúra, a szexuális orientáció, a foglalkozás, a fogyatékosság, a kor, a vallás vagy a politikai szimpátia. A PC alapvetően egy haladó eszme, hiszen minden jóérzésű ember segíteni akar az elnyomottakon, a hátrányos helyzetűeken, a megvetetteken és a kigúnyoltakon, legalább azzal, hogy szavakkal a védelmükre kel. Jó dolog, ha úgy véljük, hogy a nők helyzetén javítani kell, a zsidók, a cigányok és más kipécézett népek nem lehetnek gyűlölet és viccelődés tárgyai, a homoszexualitáshoz empátiával közelítünk, valamint tiszteletben tartjuk az egyén vallásos hitét. Megértően és tapintattal élni együtt a tőlünk különbözőkkel a nyugati civilizáció óriási vívmánya.

A ló másik oldala

Manapság azonban sokan úgy vélik, főleg a politikai skála jobb oldalán, hogy a PC gyakorlata átesett a ló túloldalára, és ma már többet árt, mint használ. A kritikusok szerint a PC élharcosai jelentős aránytévesztést követnek el azzal, hogy túlvédik az érintett csoportokat, miközben vakok más, sokkal fontosabb problémák iránt. Meg kell válogatnunk, miként fejezzük ki magunkat, nehogy azt szexista, homofób vagy rasszista kontextusba lehessen helyezni, mert ez akár az állásunkba is kerülhet (ld. Szegedi Tudományegyetem kancellárjának esete); oda kell figyelnünk, hogy egy viccnek ne legyen bántó éle semmilyen védett társadalmi csoportot illetően; sőt, le kell cserélnünk azokat a szavainkat is, amik sérthetik egyesek érzékenységét. Ki kell gyomlálnunk a közbeszédből többek között a cigány, kripli, gyogyós, buzi, néger, és kukás szavainkat, s helyettük a diplomatikusabb roma, mozgássérült, értelmi fogyatékos, meleg, afroamerikai és hulladéklogisztikai referens kifejezéseket illik használni. Többen a nyelv elszürküléséről, sőt a szólásszabadság megengedhetetlen korlátozásáról beszélnek emiatt. A PC tettekben való megnyilvánulása a hátrányos helyzetűek pozitív diszkriminációja, melyet a kivételezett körön kívül lévők negatív megkülönböztetésnek érezhetnek.

Vallásos korrektség

Ritkán esik szó a vallásról a PC kontextusában, pedig ez a legintenzívebben óvott terület, és a legrégebb óta követelnek meg tiszteletet iránta. Vannak, akik - hangsúlyozván a vallás különleges szerepét - vallásos korrektségről (religious correctness; RC) beszélnek. A vallással szembeni attitűdök megnyilvánulhatnak szóhasználatban, például, amikor gúnyosan vallási bigottságról beszélünk, vagy valakit „lehitgyülisezünk”. Politikailag nem korrekt az a magatartás sem, amikor más vallásokról (pl. idehaza az iszlám) lenézően nyilatkozunk, vagy ahogyan magát a vallást, illetve a vallásos embereket gúnyolják egyes ateisták (pl. „valláskárosultaknak” nevezvén a hívőket). A vallásosság több más PC területtel is összefüggést mutat. Míg a hittel élők hevesen tiltakoznak a legenyhébb kritikával szemben is saját vallásukat illetően, addig ők a kutatások szerint az átlagnál intoleránsabbak a más vallásúakkal és a homoszexualitással szemben, könnyebben alakítanak ki fóbiákat az idegenekkel kapcsolatban és jobban lelkesednek a nők hagyományos társadalmi szerepét illetően is. A vallás speciális sajátsága még, hogy az érintettek rendszerint többségben vannak egy társadalomban, s hogy maguk a hívők fejtik ki a legerőteljesebb nyomást a tisztelet megadására. A vallással kapcsolatban a kívánatos PC magatartás nem elsősorban egyfajta udvarias szóhasználat, hanem a hallgatás. Érdekes, hogy míg a PC többi területe manapság gúny tárgya a jobboldalon, a vallást – hasonlóan a nemzet fogalmához - ugyanezen oldal próbálja kisajátítani. Míg a baloldal a szabad vallásgyakorlást védi, addig a jobboldal az adott ország fő vallása felé részrehajló, s nem kedveli a „szektákat” („kisegyházakat” - balos PC terminológiával).

A vallás a tudomány mezejére téved

A vallásnak egy további különlegessége a PC más területeihez képest, hogy határozott állításokat fogalmaz meg a világ eredetét és működését illetően. Ráadásul, bizonyos kérdésekben a racionális helyett a hitalapú gondolkodást preferálja. A legtöbb jelenlegi és korábban létező vallás szerint valamilyen isten teremtette a Világegyetemet, az életet és az emberi tudatot, aki napi rendszerességgel beavatkozik a dolgok menetébe, különösen, ha fohászkodunk hozzá. A tudományos gondolkodás elveti ezt a szcenáriót, s igen burkoltan a vallást téveszmének nevezi, rendszerint nem a saját nevében, hanem gyáván, az ateizmus leple alá rejtőzve. Valójában az egyes vallások is téveszmének tartják az összes többi vallást, a tudomány ehhez a nagy számhoz csupán egyet hozzáad. A tudományos gondolkodás egyik fő eleme a szkepticizmus, amely igazolatlan állításokat nem fogad el, márpedig a különféle szentírásokban foglalt történések nem tekinthetőek bizonyítottaknak. Továbbá, az evolúció ma már az egyik legerősebb tudományos princípium, ennek tagadása vagy átértelmezett felfogása (isteni általi irányítás) alapvető tévedés. Az isteni beavatkozás a világ működésébe és az egyén életébe szintén igazolatlan feltételezés. E fenti tényeket explicite kijelenteni azonban nem ajánlatos, mert az óriási PC vihart kavarhat, s az elkövetőt jó esetben csak militánsnak kiáltják ki. Ezért a kutatók, ha mégis e területre tévednek, nyilvánosan nem áltudományként kezelik a vallásos felfogást, hanem kvázi a tudományossal egyenrangú elméletként, ami igen erős legalizációt biztosít a hit-alapú gondolkodás számára. Sokan, az egyértelmű állásfoglalás helyett az agnoszticizmus álláspontjára helyezkednek, azt állítván, hogy sem a létezést, sem a nemlétezést nem tudjuk bizonyítani. A helyzet azonban az, hogy korántsem egyenrangú állításokról van szó, hiszen a létezést kell igazolni nem pedig a nemlétezést. Sokak szerint a tudomány csupán egy módszertan, melynek hatásköre nem terjed ki a transzcendentális világra. Ez tévedés, a tudomány mindennel foglalkozik, és nem csupán egy módszertan, hanem koherens tézisek rendszere is egyben.

Keresztény Európa

Számos országban az istentagadás és az istenkáromlás főbenjáró bűn. Még a szólásszabadságot alkotmányban rögzítő országokban is kockázatos nevén nevezni bizonyos vallással kapcsolatos dolgokat. A nyugati államok hivatalos propagandája magasztosan keresztény kultúrájúnak titulálja Európát, s haladóként állítja be a vallás szerepét a társadalmi fejlődésben. A vallás bárminemű kritikája ezért akár a nemzetellenesség vádját is maga után vonhatja. Az állam közpénzből nagy összegekkel támogatja a vallás világi szervezeteit. Iskolák vannak az egyházak kezén, ahol az idejáró gyerekek az adott földrajzi régió vallását tanulják, de nem a tudomány hagyományos oktatásának módszerével, hanem hitbéli kérdésként. A gyermekek vallását a szülők hite határozza meg, a szülőkét a nagyszülőké, és így tovább. Ismeretelméleti szempontból az a tény, hogy azt az elképzelést tartjuk helyesnek, amit a körülöttünk élők is annak tartanak, egy óriási paradoxon, amit azonban az érintettek nem vesznek észre.

Sunnyogó ateizmus

A vallás különleges helyzetét kiválóan jelzi, hogy még az ateisták jelentős része is igen nagy tisztelettel beszél róla, noha a vallás szerepét vizsgáló tanulmányok gyakran nem igazán pozitív eredményeket hoznak ki például a személyiségfejlődésre való hatást illetően. Itt azonban két különböző dolog keveredik össze egymással: az egyén hitének tiszteletben tartása és magának a vallásnak a respektálása. Sok vallásos ember mélyen éli meg a hitét, ezért a két dolog nehezen elválasztható: ha a hit alapjait vonjuk kétségbe, akkor a hívő ember úgy véli, ezzel őt magát támadjuk. Ez furcsa, hiszen egy ateistát inkább sajnálni kellene a halál utáni sorsa miatt.

De vajon miért e rendkívüli tisztelet? Miért vesztik el a szkepticizmus fonalát még a tudománnyal hivatalból foglalkozók is, ha vallás a téma? Miért kezdenek azonnal ellentmondásos érvelésbe, összemosván az egyént illető tiszteletet a vallás állításait illető szkepticizmussal? A túlzott politikai korrektség fő oka az lehet, hogy óriási a társadalmi nyomás a tiszteletadásra, ezért kurázsi szükséges a kerek-perec érvek megfogalmazására a témában. A mersz hiánya önigazolásra késztet, melyet feloldani gondolati azonosulással lehet. Másrészt pedig, a gondolatok fertőzőek, nagy többségük ugyanis nem saját eredetű, hanem átvesszük azokat másoktól, ám ennek nem vagyunk tudatában. Azt hisszük, mi magunk jutottunk racionális mérlegelés útján egy adott véleményre, de igazából az ember genetikailag huzalozott követőmagatartásának „áldozatai” lettünk. Valójában nem csupán egyedi érveket, hanem - értelmi és érzelmi elemekkel átszőtt - értelmezési kereteket veszünk át gyakran másoktól és ezek az optikáján keresztül formálódnak sajátnak vélt gondolataink.

Végszó

Míg a szabad vallásgyakorlás és az egyén hitrendszerének tiszteletben tartása a modern társadalmak támogatandó értékei, addig magát a vallást, főként annak tudománnyal kapcsolatos állításait nem szabadna tabutémának tekinteni, hiszen nem csak a pró, hanem a kontra érvek is a szólásszabadság részei.

2017.09.02 09:50

Operabál – azaz inkább estély – 1946-ban

Publikálás dátuma
2018.08.12 18:00

Fotó: Fortepan/ Szent-Tamási Mihály
A háború befejezése után ismét megkezdte működését az Operabarátok Egyesülete. A dalszínház életében való újra megjelenésének első jeleként három programpontból álló rendezvénnyel lépett a közönség elé: A Rajna kincse című Wagner-mű előadása, utána vacsora az Operaházban, azt követően pedig tánc. Ha nem is nagy bál – hiszen a táncparkett nem egyesítette a színpadot a nézőtérrel –, mégis olyan kulturális esemény, ami révén többletbevételhez lehet juttatni az Operaházat.
Két külügyminisztériumi kollégámmal, Karcsival és Miklóssal elhatároztuk, hogy – természetesen meghívva egy-egy ifjú hölgyet – mi is jelen leszünk. Megvettük a jegyeket, foglaltattunk asztalt, ki-ki megjelent hölgyével az Andrássy úti palotában. Feltűnt nekem, hogy máskor vidám Károly barátom nincs jó hangulatban. Partnere, érettségi előtt álló gimnazista, nem osztotta Karcsi levertségét, élvezte élete első báli estélyét. Karcsi az előadást követő vacsora alatt próbálta ugyan a jókedv tettetését, de nemigen sikerült neki. Partnere szerencsére nem sokat érzett ebből, mert roppant csinos lévén, nagyon kelendő volt a táncosok körében. Vacsora után alkalmam volt Karcsival négyszemközt maradni. Bánatosan mesélte el, hogy miért olyan levert. Előrebocsátom, az operaestély időpontja 1946/47 fordulója, vagyis hetven évvel ezelőtt járunk.
Karcsi a megbeszélt időpontban jelent meg a kislány lakásán. A mama fogadta és türelmét kérte, hogy lánya még nem útra kész. Bevitte a szalonba, ahol barátnőjével beszélgetett, aki – nekem rokonom volt – ugyanúgy mesélte el a történetet, mint a fehér asztalnál Karcsi. A hölgyek egy-egy karosszékben ültek és csevegtek. Az egyik hölgy cigarettát vett elő, mire Karcsi sietve zsebébe nyúlt, előrántotta öngyújtóját és nem vette észre, hogy azzal együtt kirepült a zsebéből a hölgyek lába elé egy pőre koton. A mama pedig így szólt Karcsihoz: "Kedves Károly, valamit elvesztett." Karcsi odanézett. "Reméltem, hogy megnyílik a föld, hogy elsüllyedjek..." Mivel azonban a csoda nem történt meg, Karcsi kénytelen volt lehajolni és újból zsebre tenni a csomagolás nélküli óvszert. Szerencséje volt, mert abban a pillanatban belibegett a tollászkodását éppen befejezett kislány és közölte, hogy mehetnek. Karcsi, örülvén, hogy az egészségügyi cikk lekerült a napirendről, buzgón helyeselt és elindultak. "Mit fog rólam gondolni a mama?" – fejezte be Karcsi. Azt, hogy milyen gondos fiatalember vagy – feleltem.
Karcsi az est hátralevő részében szorgalmasan töltögetett saját magának és mire a mulatság véget ért, már láttam, hogy nekem kell hazakísérni a kislányt is, nemcsak az én partneremet. Hogy nemcsak az említett két hölgyet, hanem egy harmadikat is nekem kell hazafuvaroznom, akkor derült ki, amikor Miklós barátom közölte, hogy számít rám: hazakísérem az ő partnerét is, mert ő az est hátralévő részét – karrierje érdekében – Bolgár Elek külügyi államtitkár lányának fogja szentelni. Ott álltam hát az Opera ruhatára előtt három szép lánnyal. Szerencsére sikerült találnom egy taxit, amibe bepasszíroztam a hölgyeket – akkoriban szokásos Austin típusú, apró kocsi volt. Karcsi, látván, hogy nem fér be, belekapaszkodott a hátsó csomagtartó-rácsba, de két másik sofőr segített a miénknek és visszatartották. Karcsi pedig elindult a nagy magyar éjszakába.
Csak hétfőn reggel, a hivatalban tudtam beszélni vele. Nem sokkal azután, hogy elmentünk, valahol az Andrássy úton elkapta az éjszaka egy hivatásos tündére. Tőle eltávozva hazament. Amikor délben felébredt, megállapította, hogy vadonatúj Parker töltőtolla nincs meg. Biztos kiesett a zsebéből, gondolta, ott kell legyen az Andrássy úti nőnél. Ha letagadja, botrányt fog csinálni. A házszámot nem tudta, de emlékezett a kapualjra. Mivel akkoriban a lakóházak kapuit reggel 6 és este 10 óra között nyitva tartották, hamar megtalálta "vendéglátóját", aki örömmel látta viszont: de jó, hogy eljött, itt hagyta a Parkert.----
Hát akkor szerencséd van – mondtam. Szerencsém? – kérdezte Karcsi. Ha te látnád azt a nőt! Rémes! Inkább veszett volna oda a Parker!
2018.08.12 18:00
Frissítve: 2018.08.12 18:00

Hegyi Iván: Ó, csak a filmdal jönne már!

Publikálás dátuma
2018.08.12 17:00

Fotó: /
Presser Gábor szépen teleírta a slágerlistát 1980-ban. Abban az évben jelent meg a Loksi című dupla album a Boksszal, az Embertelen dallal, a Ha eljönnek az angyalokkal, és akkoriban mutatták be Dobray György filmrendező alkotását, Az áldozatot, amelyben Komár László énekelte egy bárban, miközben Kristály nyomozó (Reviczky Gábor) Vandával (Sáfár Anikó) randevúzott, hogy "Ó, csak a hajnal jönne már..." 
A nyomasztó hangulatú film ugyancsak sötét tónusú dalát alighanem többen dúdolták, mint ahányan a hazai thrillert megnézték, pedig akadt, nem csupán a mozi-ínyencek számára csábító jelenet is a vásznon. "Vanda" félmeztelenül állt az ablakban, a detektív pedig megkérdezte tőle: – Nem zavar, hogy néznek? (Szemben egy lakótelepi ház magasodott.) Mire a megszólított így felelt: "Ja, a jogtanácsos úr? A felesége évek óta gipszágyban fekszik. Ez az egyetlen öröme..." Presser, aki a hatvanas évek közepén együtt muzsikált az újjáalakuló Scampolóban Komárral, nem ragadt meg egyvalaminél, s az LGT ellátása mellett az énekes stílusának – valamint a publikum ízlésének – messzemenően megfelelő rock and rollt komponált. A szöveget nem Dusán Sztevanovity, hanem a filmnovellát is jegyző Juhász Sándor írta. "A kerti úton suttogás, száz árnyék útra kél; fakó, furcsa látomás, és úgy fél Rácz Adél" – hangzott a vetítés során, s a sorok tökéletesen illettek a drámai történethez. Juhász sokoldalú ember, valóságos polihisztor volt: a forgatókönyveken túl verseket írt – Károly utca címmel halála után, 1995-ben adták ki válogatott költeményeit –, festőművészként többször kiállított itthon és külföldön, továbbá rajzfilmeket rendezett, s jó néhány ismert slágerszám szövege fűződik a nevéhez. Tőle van a Száguldás, Porsche, szerelem, a Mondd, kis kócos, továbbá Elvis-átültetések egész sora: A szerelem kormányoz (Can't Help Falling in Love), Árva, bús, éjszakán (Are You Lonesome Tonight), Ne sírj, apám (Don't Cry Daddy), Egy perc az élet (It's Now or Never), Sírás a kápolnában (Crying in the Chapel). Az utóbbi stimmelt élete egy szakaszához, mert volt, hogy egy hűvösvölgyi romtemplomban lakott. Ötvenkilenc éves korában, rákbetegségben halt meg 1993-ban (Komár csaknem húsz évvel később követte őt), ám nyolcvanban még nyilván örömmel olvasta – a szerzőtárs Presserrel együtt – a kritikát: "Nem eget rengetően nagy dal, félhangonként emelkedő versszakaival, halványan behízelgő dallamával. (...). Mégis. Perfekt kis darabról van szó, remek filmzenéről." Az évtized nem egy beszámoló szerint muzikálisan is unalmas fordulóján a rock and roll a reneszánszát élte idehaza. A Hungaria tarolt a Rock and Roll Party című album dalaival – a Micsoda bulitól a Csókkirályig –, de Hobo és Deák Bill sem hiába nyomta a Rolling Stones bluest vagy a Ki vagyok én? -t ("nem vagyok munkás, nem vagyok paraszt"); hogy a Loksi-albumon szintén szereplő "Szentimentális rakenrollról" meg ne feledkezzünk. A V'Moto-Rock korabeli slágere meg passzolt a hajnali nótához, hiszen Demjén azt énekelte a publikum nem kristálytiszta, de annál átszellemültebb vokálja kíséretében: "Várj, míg felkel majd a nap." Az "áldozati" szám megjelent Komár első nagylemezén, a Táncoló fekete lakkcipőkkel, a Fehér holddal és egy Szörényi–Bródy szerzeménnyel, a Családi rockyval együtt. ("Egy, két, hár', négy gyerekem lesz, ha megtalálom azt a lányt...") Ám a korongról a legjobban a filmdal hasított, pedig a profi Komár nem tett kivételt: mindegyik dalát mindenütt a tőle telhető legnagyobb alázattal adta elő, kilengést még haknikon sem engedett meg magának. A fellépéssel éppen meg nem örvendeztetett rajongók meg ültek a rádió előtt, és azt kívánták: ó, csak a "Hajnal" jönne már...
2018.08.12 17:00
Frissítve: 2018.08.12 17:00