Előfizetés

Dél-Korea Amerikai fegyvereket vesz

Donald Trump amerikai elnök "elvi egyetértését adta" ahhoz, hogy Dél-Korea több milliárd dollár értékben vásároljon amerikai hadifelszereléseket - közölte szombaton a Fehér Ház.

Az amerikai elnöki hivatal szerint erről, és az Észak-Koreára gyakorolt nyomás fenntartásáról egyeztetett telefonon a dél-koreai elnökkel Donald Trump.

A Fehér Ház a dél-koreai elnöki hivatal közleményének megjelenése után adta ki kommünikéjét. Az amerikai elnöki hivatal leszögezte: Donald Trump és a dél-koreai elnök, Mun Dzse In egyetértett abban, hogy továbbra is "erőteljes gazdasági és diplomáciai nyomást" kell gyakorolni Észak-Koreára.

A két elnök megállapodott abban is, hogy Dél-Korea áttekinti az amerikai-dél-koreai rakétavédelmi megállapodást, és Szöul védelmi képességeinek növelése érdekében várhatóan módosítják is majd. A kétoldalú megállapodást utoljára 2012-ben vizsgálták felül, és akkor 800 kilométeresre korlátozták a Dél-Korea által kifejleszthető ballisztikus rakéták hatótávolságát, valamint 500 kilogrammban határozták meg a hordozható töltetek nagyságát.

Szeretem a kínaiakat vagy nem?

Odze György
Publikálás dátuma
2017.09.02. 09:25

A kínaiak tudják, hogy övék a Föld legnagyobb és legfejlettebb kultúrája, ők találtak ki mindent, amit érdemes kitalálni a világon, még a kávédarálót is, és amit ők nem találtak ki, azt már nem is érdemes kitalálni. Ebben az országban át kell értékelni a távolság és a méret fogalmait, ők emelték a Nagy Falat, amiről később kiderült, hogy az egyetlen ember által épített létesítmény, amit a Holdról is látni lehet, de ez különösebben nem érdekli őket, végtére is nem azért építették, hogy a Holdról lássák, hanem, hogy védekezzenek az idegen hódítók ellen, aminthogy nem foglalkoznak azzal sem, hogy róluk mit gondolnak, cserébe ők sem gondolnak semmit másokról. Más népeket nem szeretnek, de nem is gyűlölnek, elfogadják, hogy más népek másképpen gondolkodnak és azt szeretnék, ha más népek is elfogadnák, hogy ők is másképpen gondolkodnak.

Nem sértődnek meg, nem haragszanak, és nem értik, hogy a kerekszemű, nagy orrú idegenek miért sértődnek meg apróságokon és miért tartanak haragot olyan ügyek miatt, amelyeknek másnap már nincs jelentősége, nem értik a csodálkozásomat, sőt, azon csodálkoznak, hogy mit csodálkozom annyit olyan dolgokon, amelyeken nem kell csodálkozni. Kínában sok minden másképpen van, itt türelmesnek kell lenni, teát kell inni, selyemruhában kell járni és porcelántálból kell enni, meg kell szokni, hogy a kereszteződésben ezer biciklista indul el egyszerre és ezer irányba, hetek alatt változik egy város vagy városrész arca, új épületek emelkednek, új autóutak vezetnek ott, ahol legutóbb még csak mezőt láttunk, a kínaiak megtanultak pókerezni, cigarettázni, elsajátították a nyugatiak tudományos módszereit, közben a saját képükre formálták a szocializmust és a kapitalizmust, tudják, hogy senkit sem szabad utánozniuk, mert abból csak baj származik, és rájöttek, hogy értenek a nemzetközi kereskedelemhez. Nagy távlatokban tekintenek a történelemre, és rendíthetetlenül hisznek abban, hogy az idő nekik dolgozik. A Földön több mint egymilliárd kínai él nagyjából akkora területen, amelyen Európa kétszer elférne. Ők maguk legalább annyira különböznek egymástól, mint az európai népek, azaz vannak magas termetű, nagy csontú észak-kínaiak és apró, törékeny déliek. Gyermeki szívvel szeretnek barátkozni és önfeledten ápolják a családi kötelékeket. Nagy ünnepeken képesek többezer kilométert utazni csakis azért, hogy újra láthassák fél éve nem látott rokonaikat. Hiszen mi lenne az emberrel ebben a világban, ha nem számíthatna családtagjaira?

A kínaiak szeretik az életet, élvezik minden élvezhető percét, pedig a legtöbb kínai számára kevés az élvezhető perc az életben, de hát éppen ezért, de hát pontosan ezért nem kell feleslegesen izgulni és feszültséget kelteni, aggodalmaskodni, veszekedni, civódni, haragudni és haragot tartani. A kínaiak szeretnek beszélgetni, azt gondolják, hogy az idő eltöltésének egyik legszerencsésebb módja a beszélgetés, és minden alkalmat meg is ragadnak a beszélgetésre. Nemigen keresik az igazságot a sors által osztogatott kegyekben és csapásokban, borzasztó, hogy milyen hideg van ma, mondom kínai szomszédomnak, aki bólogat, de nem érti, hogy mi ebben a borzasztó, hiszen télen hideg van, ettől tél a tél, nyáron pedig meleg, ezért nyár a nyár.

Nyári szabadságomról visszatérve bosszúsan állapítottam meg, hogy nem indul a lakópark garázsában elhelyezett autóm, és az európai ember számára az autó a köldökzsinór, ami az élethez köti, csapzottan és mérgesen háborgok a portásnak, aki felveszi a pultján álló számtalan telefonkészülék egyikének kagylóját és hosszasan, időnként harsányan nevetve társalog valakivel, mi az isten olyan szórakoztató, még az is lehet, hogy rajtam nevetnek, az európai ember ilyenkor kiszolgáltatottnak és nevetségesnek érzi magát, nyugodtan menjen haza, uram, tíz percen belül a háza előtt lesz az autó, feleli mosolyogva, na hát erre kíváncsi leszek, az európai ember szeret is csapzott és mérges is lenni, ha idegen környezetben nem úgy mennek a dolgai, ahogyan szeretné, pedig idegen környezetben sokszor csakugyan nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnénk, ezek hülyének néznek engem, háborgok Marinak, de öt percen belül a kocsi a ház előtt, a garázsmester kesztyűben vezet, hogy ne maszatolja össze a kormányt, borravalót természetesen nem fogad el, ahogyan Kínában senki.

A harag legcsekélyebb jele nélkül képesek sűrűn összezsúfolva élni, családjuk és szomszédaik jelenlétét és hóbortjait annyi türelemmel, könnyedséggel tűrik, amivel más nem kelhet versenyre, vidáman zsúfolódnak össze aprócska lakásokban vagy kunyhókban, hiszen legalább van fedél a fejük felett, derűsen vesznek tudomást embertársaik létezéséről, nem zavarja őket, ha kollégájuk egész álló nap dobol az ujjával íróasztalán, vagy bömbölteti a rádióját, de azt sem veszik észre, ha másokat hátráltatnak, autójukkal ügyesen elém furakszanak, majd hirtelen csigalassúsággal folytatják útjukat, nem értik, ha ezért haragosan nézek rájuk, csak mosolyognak, elfogadják az érzelmeket, meghajolnak előttük és tompítják őket, így kerülik az összeütközést, sejtésem szerint érzékenyen reagálnak a környezetük kibocsátotta láthatatlan jelzésekre, amelyek a személyes terükbe való még elfogadható behatolást jelzik, kínai, amúgy igen művelt, világot látott szomszédunkat illendőségből meghívtuk teára, de mintha nem hallották, vagy nem értették volna, mit akarunk, mert nem tudták eldönteni, őszintén keressük-e a társaságukat, vagy csak illendőségből, később már olyan szoros barátság alakult ki közöttünk, hogy ha elutaztak, ránk bízták az aranyhalaikat, amelyek szerencsét hoznak a ház lakóira, igen, a szerencse, ezzel Kínában nagyon sokat foglalkoznak, de valószínűleg igazuk is van, sok mindenre van szükségünk az életben, de szerencsére feltétlenül, nem bántja őket a zaj, sőt, mintha igényelnék is, hogy örökös hangoskodás közepette éljenek, soha nem magányosak, mert nincs hozzá elég hely, étteremben senkinek sem bántja a fülét az eszeveszett rikácsolás, a gyerekek értelmetlen szaladgálása, a pincérek mosolyogva nézik, ahogy lerántják magukkal az abroszt és a terítékeket, nem baj, nem történt semmi, mondják olyan jelenetek láttán, amelyek után európai étteremben a felszolgáló már régen kiparancsolta volna a vendéget, a végtelen madzsongpartik közepette hatalmasakat csapkodnak és kurjongatnak, nyilván ezért olyan a kínai zene, amilyen, a magas énekhangokat cintányérok, gongok, hiénabél-húrozatú hegedűk és rottyantáshoz hasonló hangokat kibocsátó fúvós hangszerek kísérik, a közönséget azonban ez sem köti le teljes mértékben, beszélgetnek, telefonálgatnak, egymás hátát csapkodva vicceket mesélnek közben, a kínaiak jókedvűek és lelkesek, szeretnek dolgozni, az utcaseprő szeret utcát söpörni, a sofőr szeret vezetni, a pincérnő szívesen szolgál fel, a rendőr jókedvűen ragasztja ki a büntetőcédulát a tilosban parkoló autóra, a legeredetibb hamisítványokat áruló piaci nyakkendőkereskedő nem örül annak, ha szótlanul haladok el mellette, mindenki szorgalmas, és a szorgalmat nem is szégyellik, velünk szemben, az építkezésen reggel testgyakorlatokkal kezdődik a munkanap, senki sem tiltakozik ez ellen és senki sem lázad, mindenkit hajt a becsvágy, a munka, mindenki szeret dolgozni, ma már nem bűn gazdagnak lenni, de nem szégyen a szegénység sem, a tévhitekkel ellentétben nagyon is fontos számukra a nemiség, a férfiak tudják, hogy külsőre nem vehetik fel a versenyt a vaskos amerikai macsókkal, ezért cserébe állandóan potenciáljuk növelésével vannak elfoglalva, szívesen fogyasztanak élő kígyóból kivágott epehólyagot vagy szárított lópéniszt, nőideáljukat meghatározza a selymes bőr, a pillogó szem és a biggyedt ajak, a kínaiak törődnek az egészségükkel, nem bánják, ha az évezredekkel ezelőtt kitalált gyógyszereik büdösek, sőt, annál inkább meg vannak győződve arról, hogy hatásosak, nem titkolják, hogy szeretnek enni, méghozzá menetrendszerűen, ebéd fél tizenkettő és tizenkettő között, ami után a csendes emésztés elősegítéséhez jólesik egy kis susi, azaz szunyóka, este fél hétkor vacsora, ha pedig netán később megéheznek, még szó lehet egy kis éjféli nassolásról, Csen barátom például rendszeresen ökörherét fogyaszt ilyenkor, mert az biztosítja a nyugodt álmot, félbe kell harapni, ennyi az egész.

Szeretem a kínaiakat vagy nem?

Odze György
Publikálás dátuma
2017.09.02. 09:25

A kínaiak tudják, hogy övék a Föld legnagyobb és legfejlettebb kultúrája, ők találtak ki mindent, amit érdemes kitalálni a világon, még a kávédarálót is, és amit ők nem találtak ki, azt már nem is érdemes kitalálni. Ebben az országban át kell értékelni a távolság és a méret fogalmait, ők emelték a Nagy Falat, amiről később kiderült, hogy az egyetlen ember által épített létesítmény, amit a Holdról is látni lehet, de ez különösebben nem érdekli őket, végtére is nem azért építették, hogy a Holdról lássák, hanem, hogy védekezzenek az idegen hódítók ellen, aminthogy nem foglalkoznak azzal sem, hogy róluk mit gondolnak, cserébe ők sem gondolnak semmit másokról. Más népeket nem szeretnek, de nem is gyűlölnek, elfogadják, hogy más népek másképpen gondolkodnak és azt szeretnék, ha más népek is elfogadnák, hogy ők is másképpen gondolkodnak.

Nem sértődnek meg, nem haragszanak, és nem értik, hogy a kerekszemű, nagy orrú idegenek miért sértődnek meg apróságokon és miért tartanak haragot olyan ügyek miatt, amelyeknek másnap már nincs jelentősége, nem értik a csodálkozásomat, sőt, azon csodálkoznak, hogy mit csodálkozom annyit olyan dolgokon, amelyeken nem kell csodálkozni. Kínában sok minden másképpen van, itt türelmesnek kell lenni, teát kell inni, selyemruhában kell járni és porcelántálból kell enni, meg kell szokni, hogy a kereszteződésben ezer biciklista indul el egyszerre és ezer irányba, hetek alatt változik egy város vagy városrész arca, új épületek emelkednek, új autóutak vezetnek ott, ahol legutóbb még csak mezőt láttunk, a kínaiak megtanultak pókerezni, cigarettázni, elsajátították a nyugatiak tudományos módszereit, közben a saját képükre formálták a szocializmust és a kapitalizmust, tudják, hogy senkit sem szabad utánozniuk, mert abból csak baj származik, és rájöttek, hogy értenek a nemzetközi kereskedelemhez. Nagy távlatokban tekintenek a történelemre, és rendíthetetlenül hisznek abban, hogy az idő nekik dolgozik. A Földön több mint egymilliárd kínai él nagyjából akkora területen, amelyen Európa kétszer elférne. Ők maguk legalább annyira különböznek egymástól, mint az európai népek, azaz vannak magas termetű, nagy csontú észak-kínaiak és apró, törékeny déliek. Gyermeki szívvel szeretnek barátkozni és önfeledten ápolják a családi kötelékeket. Nagy ünnepeken képesek többezer kilométert utazni csakis azért, hogy újra láthassák fél éve nem látott rokonaikat. Hiszen mi lenne az emberrel ebben a világban, ha nem számíthatna családtagjaira?

A kínaiak szeretik az életet, élvezik minden élvezhető percét, pedig a legtöbb kínai számára kevés az élvezhető perc az életben, de hát éppen ezért, de hát pontosan ezért nem kell feleslegesen izgulni és feszültséget kelteni, aggodalmaskodni, veszekedni, civódni, haragudni és haragot tartani. A kínaiak szeretnek beszélgetni, azt gondolják, hogy az idő eltöltésének egyik legszerencsésebb módja a beszélgetés, és minden alkalmat meg is ragadnak a beszélgetésre. Nemigen keresik az igazságot a sors által osztogatott kegyekben és csapásokban, borzasztó, hogy milyen hideg van ma, mondom kínai szomszédomnak, aki bólogat, de nem érti, hogy mi ebben a borzasztó, hiszen télen hideg van, ettől tél a tél, nyáron pedig meleg, ezért nyár a nyár.

Nyári szabadságomról visszatérve bosszúsan állapítottam meg, hogy nem indul a lakópark garázsában elhelyezett autóm, és az európai ember számára az autó a köldökzsinór, ami az élethez köti, csapzottan és mérgesen háborgok a portásnak, aki felveszi a pultján álló számtalan telefonkészülék egyikének kagylóját és hosszasan, időnként harsányan nevetve társalog valakivel, mi az isten olyan szórakoztató, még az is lehet, hogy rajtam nevetnek, az európai ember ilyenkor kiszolgáltatottnak és nevetségesnek érzi magát, nyugodtan menjen haza, uram, tíz percen belül a háza előtt lesz az autó, feleli mosolyogva, na hát erre kíváncsi leszek, az európai ember szeret is csapzott és mérges is lenni, ha idegen környezetben nem úgy mennek a dolgai, ahogyan szeretné, pedig idegen környezetben sokszor csakugyan nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnénk, ezek hülyének néznek engem, háborgok Marinak, de öt percen belül a kocsi a ház előtt, a garázsmester kesztyűben vezet, hogy ne maszatolja össze a kormányt, borravalót természetesen nem fogad el, ahogyan Kínában senki.

A harag legcsekélyebb jele nélkül képesek sűrűn összezsúfolva élni, családjuk és szomszédaik jelenlétét és hóbortjait annyi türelemmel, könnyedséggel tűrik, amivel más nem kelhet versenyre, vidáman zsúfolódnak össze aprócska lakásokban vagy kunyhókban, hiszen legalább van fedél a fejük felett, derűsen vesznek tudomást embertársaik létezéséről, nem zavarja őket, ha kollégájuk egész álló nap dobol az ujjával íróasztalán, vagy bömbölteti a rádióját, de azt sem veszik észre, ha másokat hátráltatnak, autójukkal ügyesen elém furakszanak, majd hirtelen csigalassúsággal folytatják útjukat, nem értik, ha ezért haragosan nézek rájuk, csak mosolyognak, elfogadják az érzelmeket, meghajolnak előttük és tompítják őket, így kerülik az összeütközést, sejtésem szerint érzékenyen reagálnak a környezetük kibocsátotta láthatatlan jelzésekre, amelyek a személyes terükbe való még elfogadható behatolást jelzik, kínai, amúgy igen művelt, világot látott szomszédunkat illendőségből meghívtuk teára, de mintha nem hallották, vagy nem értették volna, mit akarunk, mert nem tudták eldönteni, őszintén keressük-e a társaságukat, vagy csak illendőségből, később már olyan szoros barátság alakult ki közöttünk, hogy ha elutaztak, ránk bízták az aranyhalaikat, amelyek szerencsét hoznak a ház lakóira, igen, a szerencse, ezzel Kínában nagyon sokat foglalkoznak, de valószínűleg igazuk is van, sok mindenre van szükségünk az életben, de szerencsére feltétlenül, nem bántja őket a zaj, sőt, mintha igényelnék is, hogy örökös hangoskodás közepette éljenek, soha nem magányosak, mert nincs hozzá elég hely, étteremben senkinek sem bántja a fülét az eszeveszett rikácsolás, a gyerekek értelmetlen szaladgálása, a pincérek mosolyogva nézik, ahogy lerántják magukkal az abroszt és a terítékeket, nem baj, nem történt semmi, mondják olyan jelenetek láttán, amelyek után európai étteremben a felszolgáló már régen kiparancsolta volna a vendéget, a végtelen madzsongpartik közepette hatalmasakat csapkodnak és kurjongatnak, nyilván ezért olyan a kínai zene, amilyen, a magas énekhangokat cintányérok, gongok, hiénabél-húrozatú hegedűk és rottyantáshoz hasonló hangokat kibocsátó fúvós hangszerek kísérik, a közönséget azonban ez sem köti le teljes mértékben, beszélgetnek, telefonálgatnak, egymás hátát csapkodva vicceket mesélnek közben, a kínaiak jókedvűek és lelkesek, szeretnek dolgozni, az utcaseprő szeret utcát söpörni, a sofőr szeret vezetni, a pincérnő szívesen szolgál fel, a rendőr jókedvűen ragasztja ki a büntetőcédulát a tilosban parkoló autóra, a legeredetibb hamisítványokat áruló piaci nyakkendőkereskedő nem örül annak, ha szótlanul haladok el mellette, mindenki szorgalmas, és a szorgalmat nem is szégyellik, velünk szemben, az építkezésen reggel testgyakorlatokkal kezdődik a munkanap, senki sem tiltakozik ez ellen és senki sem lázad, mindenkit hajt a becsvágy, a munka, mindenki szeret dolgozni, ma már nem bűn gazdagnak lenni, de nem szégyen a szegénység sem, a tévhitekkel ellentétben nagyon is fontos számukra a nemiség, a férfiak tudják, hogy külsőre nem vehetik fel a versenyt a vaskos amerikai macsókkal, ezért cserébe állandóan potenciáljuk növelésével vannak elfoglalva, szívesen fogyasztanak élő kígyóból kivágott epehólyagot vagy szárított lópéniszt, nőideáljukat meghatározza a selymes bőr, a pillogó szem és a biggyedt ajak, a kínaiak törődnek az egészségükkel, nem bánják, ha az évezredekkel ezelőtt kitalált gyógyszereik büdösek, sőt, annál inkább meg vannak győződve arról, hogy hatásosak, nem titkolják, hogy szeretnek enni, méghozzá menetrendszerűen, ebéd fél tizenkettő és tizenkettő között, ami után a csendes emésztés elősegítéséhez jólesik egy kis susi, azaz szunyóka, este fél hétkor vacsora, ha pedig netán később megéheznek, még szó lehet egy kis éjféli nassolásról, Csen barátom például rendszeresen ökörherét fogyaszt ilyenkor, mert az biztosítja a nyugodt álmot, félbe kell harapni, ennyi az egész.