Fellélegeztünk: minden rendben van, a gazdasági növekedés állandó, a fizetések nőnek, a családtámogatásokat évről évre növelni tudta a kormány. Ezt hallotta a jól értesült kormánypárti média a mi miniszterelnökünktől a Fidesz három napos kihelyezett frakcióülésén, Velencén. Ezért aztán Orbán Viktornak ma nem is lehet más fontosabb, mint a Soros-terv elleni küzdelem. Átérezzük az ország magányos magasságokba emelkedett vezetőjének vállára nehezedő hatalmas felelősséget, hiszen már az ellenzék sem ura önmagának, kívülről mozgatják, ilyen sorsdöntő történelmi pillanatban pedig nem csoda, hogy ő megint a néphez fordul erőért, és újabb nemzeti konzultációba kezd a Soros-tervről. Kihúzzuk magunkat a megtiszteltetésben, fogalmunk sincs ugyan, mi lehet annak az Európa életére törő patás ördögnek a terve, akinek arcát hetekig láthattuk az óriásplakátokon, de biztos, hogy rohadt nagy disznó, ha egyszer a mi vezérünk a világot uraló Istenként féli a nevünkben minden mozdulatát.
Kósa Lajos múló frakcióvezető és emelkedő miniszter aztán lefordítja nekünk, kenyérgondjainkkal is az országért küzdő egyszerű lelkeknek, amit még éppen megértünk: a kormány meg tudja védeni az országot az illegális bevándorlóktól, meg tudja védeni a 2010 óta a magyarokkal közösen elért eredményeket. Nem értjük ugyan, mi köze a szerencsének ahhoz, hogy egyelőre nem a Soros Györgyök döntik el az íróasztal mögül, mi legyen Magyarországon, de megnyugszunk, hogy hanem a magyar nép. Amellyel a párt és a kormány együtt sír, együtt nevet, amíg csak a kerítés áll a déli mezsgyéken.
Komor arccal, töprengve járjuk hát a fél-őszt, ujjainkat összefonva a zsebünkben imádkozunk, hogy az újabb nemzeti konzultáció is sikeres legyen. Hogy a milliárdokért postázott konzulens levelek legalább negyede visszatérjen a feladóhoz, mert akkor már csaknem biztosak lehetünk: 2018-ban folytatjuk.