Felcsút;kisvasút;EP-delegáció;

2017-09-19 22:28:00

Felcsúti kisvasút - Felültetett EP-delegáció

Ha már megakadályozni nem tudták az uniós pénzek költését vizsgáló delegáció felcsúti terepszemléjét, megpróbálták elkápráztatni a küldötteket. Különvonat és tiszteletjegy az ellenőröknek.

– Már megint a kisvasút ellen tüntetnek? – kérdezett vissza rezignáltan a felcsúti Pancho Aránától két utcányira egy helybeli asszony. Már épp kiigazítottuk volna, hogy nem tüntetésről, hanem az Európai Parlament (EP) delegációjának vizsgálatáról van szó, de lépteit megszaporázva tovább is állt.

A falu egyik kisboltjának eladója sem tűnt különösebben izgatottnak, amikor az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) küldöttségének érkezéséről kérdeztük:

– Hallottam, hogyne hallottam volna, hogy ellenőröket küld ide az unió! Jöjjenek csak, vizsgálódjanak, tegyék a dolgukat. Ha meg valami hibát találnak, akkor majd megteszik a szükséges lépéseket.

A bolt előtt egy esernyőjével bajlódó asszonyt szólítottunk meg.

– Egyszer tüntetnek, most meg vizsgálódnak, de közben semmi sem változik, és már nem is fog. Gondolom, bármi is történik, azért csak nem bontják már vissza kisvasutat.

Bárkit is kérdeztünk Felcsúton, senki nem tűnt különösebben felindultnak az EP-delegáció keddi látogatása miatt. Egyetlen emberrel sem találkoztunk Orbán Viktor falujában, aki hasonló ellenszenvvel fogadta volna az EP-küldöttség vizsgálódását, mint a kormány. Utóbbi azonban mintha csak stratégiát váltott volna: ha már megakadályozni nem tudta a helyszíni bejárást – pedig sokan, sokat dolgoztak ezen –, akkor már inkább igyekezett jó benyomást tenni a küldöttségre. Erre utalt legalábbis, hogy kedd délelőttre kifogástalan volt a rend a Vál-völgyi Kisvasútnál. A felcsúti futballstadiontól pár száz méterre, a tetszetős kandeláberekkel övezett sétányon elérhető Puskás Akadémia megállóban gondosan elgereblyézték a kavicsot, lesöpörték a peront, és még a faházikóba rejtett mobil WC-ket is kisuvickolták a vizitre.

Iskolapélda takarításra
Péntek délután tucatnyi kisiskoláslány szedte a szemetet a felcsúti vasútállomásnál a sínek körül az Európai Parlament (EP) küldöttsége miatt – írta a Financial Times helyszíni tudósítója, meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Az ügyben megkérdeztük a felcsúti polgármesteri hivatalt. Sisa András jegyző lapunkat arról tájékoztatta: a felcsúti Endresz György Általános Iskola is csatlakozott az országos „Te Szedd” szemétszedési mozgalomhoz. Így nem csak egy tucat iskoláslány, hanem az egész általános iskola szedte a faluban a szemetet. Azt a jegyző nem részletezte, hogy a felcsúti állomásnál is volt-e szemétszedés és az összefüggött-e a delegáció érkezésével. B. Z.

Minden készen állt tehát arra, hogy a létesítmény elkápráztassa a delegáció tagjait. Az már csak a véletlen műve, hogy az EP és a felcsúti kisvasút között a menetrendet illetően sem volt teljes az összhang. Merthogy életbe lépett az őszi menetrend, amiben már nem szerepelt az a vonat, amit a küldöttség tagjai eredetileg teszteltek volna. A hibát persze még idejében orvosolták: úgy tudjuk, hogy a jelentős részben uniós pénzből épült kisvasút üzemeltetője volt gáláns az őt ellenőrző különítménnyel, a Mészáros Lőrinc vezette Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány indított különvonatot és adott tiszteletjegyet az EP-delegáltaknak.

A szervezési anomáliák miatt a vendégek végül nem is a stadionnál, hanem az alcsútdobozi arborétumnál szálltak fel a vonatra. Előtte azonban meghallgathatták Deutsch Tamás prezentációját a kisvasút sikeréről – a zártkörű előadáson információink szerint többek között arról beszélt a Fidesz EP-képviselője, hogy évi 10 ezer utas szállítását tervezték, ehelyett 30 ezren váltottak jegyet, vagyis messze nem volt pénzkidobás a felcsúti beruházás.

Kint eközben volt idő felidézni: a bő 800 millió forintos költségből, 600 millió uniós támogatással épült, három megállós vonal mindössze 5,7 kilométer hosszú. Azt pedig az Átlátszó a nyáron írta meg, hogy a kisvasútra 2016. április 30-i elindulása óta összesen 48533 jegyet adtak el, tavaly pedig 30219-et. A delegációra várva, az eseményre tiltakozó megmozdulást szervező Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke elmondta: a felcsúti kisvasút az uniós pénzek elherdálásának szimbólumává vált. – Az EP-delegáció látogatása is szimbolikus, senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy ilyen vizit során derítenek fényt a visszaélésekre. A helyszíni vizsgálat erős jelzés, az üzenik vele, hogy tudják, mi folyik itt, pontosan tudják, hová jöttek.

A népes delegáció végül – jelentős sajtóérdeklődés mellett – megtekintette magát a kisvasutat is. Eközben a küldöttség elnöke, a néppárti Ingeborg Grässle – mintha csak a vizsgálat alaposságát igyekezett volna igazolni – mobiltelefonjával lefotózta az Együtt kifeszített molinóját, amelyre azt írták angolul: Orbán Viktor az EU-s adófizetők pénzét ellopva lett Magyarország leggazdagabb embere.

A delegációvezető még gyorsan megtekintette a megálló WC-jét, majd felszállt a szerelvényre. A vonat – amelyre csak a tiszteletjegyesek szállhattak fel – a felcsúti állomásnál tartott rövid pihenő után futott be a futballstadion közelében lévő végállomásra. A delegáció tagjai érdemben nem mondtak véleményt tapasztalataikról, ám volt aki említést tett a harmincezres utasszámról. Ingeborg Grässle is csak óvatos utalásokat tett: jelezte, alapos lesz a vizsgálat, de a kisvasút működőképes lehet.

– Nem kizárt, hogy már a vállalt évi tízezres utasszámot meghaladó a forgalom, csakhogy mindeddig nem kaptuk meg az éves beszámolókat, amelyek igazolhatnák ezt. És régóta hiába kérjük a megvalósíthatósági tanulmányt is. Tovább árnyalja a képet, hogy a kisvasút mind a mai napig három-négy millió forintos vesztességgel működik – fogalmazott Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője. Az ellenzéki politikus – jelezve, hogy akad még sok más megválaszolatlan kérdés – kitért arra is: látogatásuk során elhangzott, hogy a térségben élő iskolások is gyakran és nagy számban használják a vonatot, ami jó dolog, csakhogy akkor kérdéssé válik, mennyiben szolgálja a 800 milliós beruházás a régió turizmusának fejlődését. Minderre szerinte az ellenőrzés során válaszokat adnak majd, és akkor kiderül az is: "a kormány vajon miért rettent meg annyira ettől a vizsgálattól?"

Mészáros hallgat
Az EP-delegáció látogatásáról és a kisvasút ügyeiről szerettük volna megkérdezni a település polgármesterét, Mészáros Lőrincet, ám a polgármesteri hivatal titkárságán közölték, nem lehet őt elérni, próbáljuk meg „cégeinél” keresni. Jeleztük, hogy nem cégeiről, hanem az általa irányított településről kérdeznénk, de így sem kerültünk közelebb a falu első emberéhez. Pedig Mészáros duplán is érintett, hiszen ő vezeti a kisvasutat üzemeltető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt. Próbáltunk más illetékesét találni az alapítványnál, ám a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója, Balogh Balázs csak annyit közölt: „a delegáció látogatásával kapcsolatban az az álláspontunk, hogy no comment”.