A Merkel-virsli

A Merkel-virsli - pontosabban a Kancellárasszony-kolbász (krakkói füstölt, az utcán főzve fogyasztandó) - 1,69 euro. A versenytársak drágábbak: Berlinben, az Alex környéken a hot-dog 2,28, a főzött krinolin 1,99. Rákérdeztem, a politikai virslit nem dotáljak. A kedvező ár a többiekénél olcsóbb nyersanyagokból következik. Orbánnak még lesz mit tanulnia.

De nekünk nincs a berlinihez mérhető utcai kolbászárus hálózatunk. Akkor mit tanulhatunk a mostani német választásokból? Egészében bizonyára keveset, itthon minden az aktuális német politikai társasjátékok fordítottja. Talán az egyetlen közös pont az erős kancellár/miniszterelnök, akivel szemben nehéz jól szerepelni. A német középosztály egyelőre olyankor is retteg a verbális polgárháborútól, amikor a francia vagy az amerikai már nem. A magyarnak pedig már szinte beépült az adrenalinszintjébe.

A német pártok viszont a mostani választási vitákban egységesen “modernitásmániások”. A szocik, mint korábban, most is követelik a “modern iskolát”, a “közszolgálat modernizálását”, a “modern nyugdíjakat”. Az újító látszólag azonban a CDU: retteg attól, hogy valakik még hagyományos konzervatívnak nézhetik. A konzervatív e világban ötlet nélküli, nem kényszerít ki új dinamikát, vele nagyobb a lemaradás veszélye, nem eléggé áramvonalas. Ezért Merkelék politikai retorikájában most hirtelen minden “modern” lett. Nemcsak modern pályaudvarokról, modern energiagazdálkodásról beszélnek, hanem modern parasztgazdaságokról, a munkajog modernizációjáról, modern parkolási lehetőségekről is. Büszkék arra, hogy az egész ország “modern”.

Még a zöldek is, akiknél tervezett, szervezett haladásról hagyományosan nem illett beszélni, komolyan váltottak. Szövegeikben most ökológiai modernizációról, modern menekültügyről, innovatív családpolitikáról, s egyáltalán, egy “modern és nyitott társadalomról” van szó.

Ezzel szemben nálunk feltűnően nem alakult ki modernizációs vita. A pártok azt hiszik, hogy a nagyközönséget a jövő mint újdonság nem érdekli. Az ellenzék legnagyobbrészt 1989-et idealizálja, az “akkori demokráciához kellene visszalépni”, keressük, hol, kik és miben tévesztettek utat. A kormányoldal a fennálló állapotokat védi, a rendszerhez nem lehet hozzányúlni, mert megbillen a nehezen kiharcolt egyensúly.

A német modernitás jelszavai, persze, nem jelentik a merészséget és a szokatlan megoldásokat, különösen nem a választások előtt, amikor a közönség elsősorban a kiszámítható játékot jutalmazza. A nagy pártok elhagyták a menekültkérdést. Megosztana, s nem a párthatárok mentén. A témát odaajándékozták egy a művelt középnek a szélsőjobbot újracsomagolni próbaló kispártnak. Olyannyira, hogy végül az ügyben Merkelnek is meg kellett szólalnia. Ismét bizonyíthatta, hogy profi: úgy mondhatta, hogy tavaly tévedett, hogy közben nem kellett bűnbánatot gyakorolnia, és elhitethette, most is tudja a tutit. Ezt Orbán is egyre többet fogja a következőkben gyakorolni.

Meglepő módon ugyanakkor Berlinben is folyik valamilyen plakátháború. Korábban a “karcos” baloldaliak rendesen tépték a CDU plakátjait, ma a Merkel alapplakát (egy - gondolom - nem könnyen összehozott óriásfotó, amelyen hősnőnk egy fáradt, de elégedett, belsőséges mosolyt produkál némi nála meghökkentő pajkossággal) érintetlen a legbrutálisabb bal-ellenállás színterein is. Furcsa módon a CDU kampányeszközök rongálói ma inkább a jobbszélről érkeznek, a “Merkel tűnjön el” üzenetekkel felülírt/rajzolt plakátok pedig inkább csak a város tágabb környékén bukkannak fel. A képrombolás igazi célkeresztjében a színrelépő új jobb-párt van: a fontosabb utcákon csak rongált plakátjaikat láttam.

Mindez azonban csak a felszín, a történet maga érdekesebb. Az európai posztnáci politikai rendszereknek két alapelemük volt. Ezeket 1989 után Kelet-Közép-Európában is görcsösen utánozni igyekeztünk. Az első, hogy létezik egy polgári és egy szocdem oldal, és a politikai küzdelmeket ezek egymás között intézik el. A második, hogy a polgári oldal CDU közeli centristáinak (ez lett volna nálunk eredetileg Antall) politikai hangulataitól jobbra nem létezhet demokratikusan legitimált politikai erő. A 2000-es évek végén Magyarország először volt tabutörő: a Jobbik megjelenésével és a Fidesz jobbratolódásával először nem lett a jobboldalon demokratikus pereme a rendszernek. De a másik alapelv valamelyest megmaradt. Most jött azonban Merkel nagy politikai újítása: egy olyan új CDU-t alakított ki, amely egyszerre konzervatív-szocdem-zöld, kevés helyet hagyva a szociknak és a zöldeknek is. Ezek csak koalíciókkal próbálkozhatnak, de konfrontációval nem. Azonban a német rendszerben most megsemmisül a másik tabu is. Hiszen az AfD-vel megjelenik egy új erő Merkel újpolgári néppártjától jobbra, a peremen.

A két polgári oldal, illetőleg a Jobbik és a friss AfD politikai stíluskülönbségei most meglepően pontosan, más politikai játékosoknál világosabban jelzik a modernizációs szintek eltéréseit közöttünk és a mai Németország között.

2017.09.22 08:14

Kofi Annan maga volt az ENSZ

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének korábbi főtitkára, Kofi Annan halála okozta megrázkódtatás óta az a kérdés foglalkoztatott, hogy mi tette őt ennyire kivételessé. Véleményem szerint egyszerűen az, hogy Kofi Annan egyszerre volt páratlan és mégis közülünk való. Különleges globális vezető volt, akiben jóformán bárki megláthatta saját magát. A messzi szegénységben, válságok között és reménytelenségben élők szövetségesükre találtak benne, a kezdő ENSZ-kollégák nyomdokaiban járnak, úgy a fiatalok is, akiknek a végsőkig azt mondta, hogy „mindig emlékezzetek arra, hogy soha nem vagytok túl fiatalok ahhoz, hogy vezessetek, mi pedig soha nem leszünk túl idősek ahhoz, hogy tanuljunk”. Korunkban csak kevesek tudták úgy összehozni, megnyugtatni és egyesíteni az embereket egy közös cél iránt a közös emberiségünk érdekében, mint Kofi Annan tudta. Egy régi vicc szerint a diplomácia művészete az, hogy semmit nem mondunk, különösen úgy, hogy közben beszélünk. Kofi Annan mindent ki tudott fejezni néha még anélkül is, hogy akár egy szót is kiejtett volna. Ez a benne mélyről jövő méltóságból, erkölcsi meggyőződésből és emberiességből fakadt. Gyengéd, ütemes hangja mindenkit mosolyra csalt és zenének hallottuk. Szavai viszont erősek és bölcsek voltak. És minél súlyosabb volt egy helyzet, hangja annál halkabb lett. Mi pedig egyre jobban figyeltünk, ahogy a világ is. Cserébe mindannyian részesültünk bölcsességéből. Kofi Annan bátor volt és minden helyzetben felszólalt miközben intenzív önvizsgálatot tartott. Miként elődje Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár, úgy ő is szinte misztikusan hitt abban, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a jó előmozdítója a csapásokkal teli világban. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy figyelemreméltó eredményeket érjen el. Kofi Annan számos ötletet és kezdeményezést indított el, ideértve a millenniumi fejlesztési célokat és a „Nagyobb szabadságban” című jelentésében foglalt korszakalkotó reformokat. Kinyitotta az Egyesült Nemzetek Szervezetének ajtaját és közelebb hozta az emberekhez világszerte. Új partnereket vont be a környezetvédelembe, az emberi jogok védelmébe, valamint a HIV/AIDS és más gyilkos betegségek elleni harcba. Kofi Annan maga volt az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Egyesült Nemzetek Szervezete maga volt Kofi Annan. Kofi jó barátom is volt. Életünknek számos pontján közösen haladtunk. Amikor Kelet-Timorban az emberek önrendelkezést akartak, akkor Kofi Annan az ENSZ részéről, én pedig Portugália miniszterelnökeként, közösen dolgoztunk azon, hogy támogassuk helyzetük békés megoldását. Amikor az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának új vezetésre volt szüksége, akkor Kofi bízva bennem felkért arra, hogy én vezessem a főbiztosságot, majd rendületlenül támogatta a leginkább rászorultak védelmét és azt, hogy menedéket kapjanak. Most, hogy Kofi irodájában ülök, folyamatosan ösztönöz az ő tisztessége, dinamizmusa és elkötelezettsége. Számára a közöny volt a világ legerősebb mérge. Még főtitkári kinevezését követően is tovább dolgozott a diplomácia élvonalában. Segített a kenyai választásokat követő erőszak enyhítésében és mindent megtett, hogy politikai megoldást találjon a Szíriában zajló kegyetlen háborúra, valamint segített a mianmari rohingyákat megillető igazságszolgáltatás és jogok biztosításában. Kofi számos világot fogott össze, északot és délt, keletet és nyugatot. Mégis számára a legbiztosabb kapocs mindig afrikai gyökerei és identitása maradt. A nagy Nelson Mandelának, akit Madibának is hívtak, saját beceneve volt Kofi számára. Úgy hívta, hogy “vezetőm”. Ez nem tréfa. Kofi mindannyiunk vezetője volt. Mindig úgy fogok emlékezni rá, ahogy legutóbb az ENSZ-ben láttam. Nyugodt volt, mégis határozott, aki készen áll a nevetésre, de mindig érzi a súlyát annak a munkának, amit végzünk. Eltávozott közülünk és mérhetetlenül hiányozni fog nekünk. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ha nagyon figyelünk, akkor hallani fogjuk Kofi Annan szavait és bölcs tanácsait. Hallom, ahogy mondja, hogy „kérlek, folytassátok”. „Tudjátok, mit kell tennetek. Vigyázzatok egymásra. Vigyázzatok a bolygónkra. Vegyétek észre az embert mindenkiben. És támogassátok az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a helyet, ahol mindannyian összegyűlhetünk, hogy megoldjuk problémáinkat, és ahol egy jobb jövőt építhetünk mindannyiunk számára”. Gondosan figyeljünk a kegyelem és az ész hangjára, amely az erkölcs és a szolidaritás hangja. Erre a hangra világunknak nagyobb szüksége van, mint valaha. Amikor nyugtalan és zavaros időnkben ellenállásba ütközünk, akkor mindig Kofi Annan öröksége inspiráljon bennünket és vezessen az a tudat, hogy ő továbbra is beszél hozzánk és sürget, hogy elérjük azokat a célokat, amelyeknek az életét szentelte és valóban előremozdította világunkat.
A szerző az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára. Beszédét a Kofi Annan életútjának szentelt megemlékezésen mondta el szeptember 21-én, az ENSZ Közgyűlésben.
2018.09.21 11:52

Közpénzen szórakoznak

Közpénzen szórakoznak, pedig szórakoztatniuk kellene. Andy Vajna sportcsatornái, a Spíler 1 és Spíler 2 szinte ugyanúgy állami forrásból működnek (van piaci bevételük, de átirányított közforrások nélkül nem maradnának életben), mint az M4 Sport. Magyarországon jelenleg  három államilag finanszírozott sportcsatorna létezik, ami agyrém. A rájuk évente elköltött közpénz több tízmilliárd forint. Ennyit fizetnek az adófizetők többek között az is, hogy két, kiemelt érdeklődésre számot tartó sorozat, a labdarúgó Bajnokok Ligája és a spanyol bajnokság olyan csatornára kerülhessen (Spíler 2), amelyet az ország lakosságának mindössze egy százaléka láthat. 
Aztán, amikor a Spíler gondol egyet, egy hétvégére átteszi a spanyol bajnokikat a Spíler 1-re, hogy aztán megint visszakerüljenek a mérkőzések a „láthatatlan csatornára”. Azokkal szórakozik a tévétársaság, akiknek a pénzéből létezik.
A kormánypropaganda szerint migránsválsággal küzdő, ezért hanyatló Németországban ez (is) máshogy működik. Ott két sportcsatorna van összesen, egyiket sem támogatja az állam: a Skysport előfizetésekből és hirdetési bevételekből tartja el magát, üzleti beszámolója szerint tavaly 5,2 millióan fizették ki a választott csomagtól függő havi 10-60 euró közötti díjat, ezen kívül Ausztriában is volt további 700 ezer ügyfele. 
A német Sport1 országos lefedettségű és elérhetőségű, a reklámbevételeiből működik, tulajdonosa a Constantin médiacég. Az állam nem ad egy centet sem egyik sportcsatornának sem, talál jobb helyet is annak a pénznek - így aztán a komoly identitásproblémáktól szenvedő, morális válságban lévő Németországban nem várnak hat-nyolc-tíz órát betegek az ellátásra a kórházak sürgősségi osztályán.
Persze lehet, hogy jobb lett volna a baráti Orosz- vagy Törökországgal, esetleg Kirgizisztánnal példálózni. Mert ezekben az országokban, ahogy nálunk is, minden a legnagyobb rendben van.
2018.09.21 08:15