A Közel-Kelet Koszovója

Nem megfelelő a pillanat, újabb térségbeli polgárháborúhoz vezethet, gyengíti az Iszlám Állam és a terrorizmus elleni harc esélyeit a mai iraki kurd referendum – dióhéjban így szólnak a nemzetközi aggodalmak. De visszaút már nincs, és megfelelőbb pillanat sem lesz talán soha, legalábbis kurd szempontból. Kezükben a fegyver, hadseregük mögött 2014 szeptembere, az Iszlám Állam elleni iraki harcok kezdete óta győzelmek sorozata áll. A világ közvéleménye egyértelműen kurdpárti, hiszen három éve csodálja önfeláldozó harcukat, s azt látja, hogy nélkülük Abu Bakr al-Bagdadi, a fekete kalifa még mindig Moszulban székelne.

Ezen a referendumon győznek az igenek, de hogy végre, először a történelemben megalakulhat-e a „kurd anyaország”, egyáltalán nem biztos. A nemzetközi szervezetek, a térség államai, az Egyesült Államok kivétel nélkül aggódnak, Irak területi egységét, szuverenitását, illetve a térség amúgy is törékeny egyensúlyát féltve. Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatnánk, saját igazságtalan, irracionális művüket, az egykoron csak a térségbeli gyarmatosító brit-francia érdekeket szem előtt tartó közel-keleti világrendet féltik, azokat a természetellenes országhatárokat, amelyek amúgy is a térségbeli viszályok talán legfőbb okai voltak. Most viszont „fegyver” egyedül a kurdok kezében van. Mert mit tehetnek a nemzetközi döntéshozók? Katonailag lépnek fel azok ellen, akiket maguk fegyvereztek fel, akik mögött a nemzetközi jog ugyan nem, de az igazság ott van, hisz ugyanúgy joguk lenne a saját hazára, mint más népeknek?

Az iraki kurdok akár azt is megtehették volna, hogy koszovói mintára, referendum nélkül, egyoldalúan kikiáltják függetlenségüket. Az ENSZ három éves tárgyalássorozatot javasolt Erbíl és Bagdad között, de amint épp Koszovó példája is igazolja, esélye sincs a kompromisszumnak akkor, amikor egyik félnek területről kellene lemondania, a másiknak pedig a „saját hazáról”.

Kurdisztán megtette az első lépést, a jövő pedig elsősorban nem attól függ, hogy mit mond az ENSZ, hanem attól, hogy mit lép Ankara, és hogy az Izrael által már jelzett elismerési szándékhoz csatlakozik-e e más ország is. Recep Tayyip Erdogan és a török vezetés „királycsináló” helyzetbe került. Törökország gazdasági jelenléte a legerősebb Kurdisztánban, e gazdasági-kereskedelmi kapcsolat fenntartása mind Ankarának, mind Erbilnek alapvető érdeke. Az iraki kurdokat vezető Barzani család Ankara szövetségese a Kurd Munkáspárt (PKK) ellen és az ugyancsak szerveződő szíriai kurdokkal sem tart fenn szoros baráti kapcsolatot. Törökország egyelőre fenyegetőzik, de a kisebb rossz ezúttal számára a Barzani vezette Kurdisztánnal való megállapodás lesz.

A napokban Ankarába látogat Vlagyimir Putyin, az időzítés vélhetően nem véletlen és semmi köze a hivatalosan jelzett szíriai feszültségmentesítési övezetek problémájához. Moszkva és Putyin mindeddig hallgatott a kurd függetlenség kérdésében. Márpedig az orosz álláspont igen fontos lesz a hogyan tovább kérdésében. Meglepődnénk, ha a Putyin-Erdogan találkozó előtt megszületne.