AValue;Lapcom Kiadó Zrt.;

2017-09-25 16:30:00

Engedélyezték Vajna terjeszkedését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tudomásul vette az AValue Befektetési Kft. Lapcom Kiadó Zrt. feletti irányításszerzését, amelynek keretében az AValue a Lapcom részvényeinek 100 százalékát szerzi meg - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Ezzel hivatalosan is Andy Vajnáé lett a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország is. A vásárláshoz a Médiatanács már július 25-én hozzájárult.

A GVH közölte: az AValue Befektetési Kft. a Vajna-csoport tagja, amely a televíziós és a rádiós médiaszolgáltatási és hirdetési piacokon, míg a Lapcom-csoport a nyomtatott sajtó piacán van jelen. A tranzakcióban részes felek piaci tevékenységei között érdemi horizontális átfedést, vagy versenyprobléma lehetőségét felvető kapcsolódást nem azonosított a versenyhatóság sem az országos, sem a regionális hirdetési piacokon.

A felek által benyújtott űrlap megfelelt a törvényi követelményeknek, a káros versenyhatások lehetősége is elvethető volt, így versenyfelügyeleti eljárás indítására okot adó körülmény nem vetődött fel - áll a versenyhatóság közleményében. A GVH felidézte azt is, hogy a bejelentő AValue Befektetési Kft. előzetes szakhatósági hozzájárulást kért - a médiatörvény rendelkezései szerint - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól (NMHH), az NMHH Médiatanácsa 2017. július 25-én adta meg hozzájárulását a tranzakcióhoz.

Az Avalue Befektetési Kft., amely az AV Investments leányvállalata, a Radio Bridge Media Holdings Ltd.-től vásárolta meg a Lapcom Zrt. részvényeit. A kiadó termékei közé tartozik egyebek mellett a Bors című országos napilap, a Délmagyarország című Csongrád megyei és a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei napilapok.