Nyakunkon az e-recept - Hátrányban a 65 év felettiek

Publikálás dátuma
2017.09.27 07:04
Fotó: Tóth Gergő
Ne elégedjenek meg az örök életre szóló személyivel, kérjenek hat évig érvényes chipeset - ezt javasolja Alexin Zoltán a 65 év felettieknek. Az adatvédelmi szakértő úgy véli nehézkesebb lehet az e-receptek kiváltása, ha az idősebbek nem váltanak korszerűbb igazolványra.

Novembertől már e-receptre írják fel a gyógyszereket. Azaz az orvosnak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) kell rögzítenie, hogy kinek, milyen gyógyszert rendelt, a patikusok pedig innen olvashatják ki, milyen orvosságot kell kiadniuk. A gyógyszerkiváltás ettől kezdve erősen hasonlít majd egy banki tranzakcióra: a páciensnek igazolnia kell magát a taj-számával, és a hagyományos személyi igazolványával. Ha van chipes e-személyije, akkor egyetlen okmányra is megkaphatja a gyógyszert. Csakhogy a 65 évesnél idősebbek alapesetben chip nélküli személyit kapnak, igaz ez 60 évre szól. Ez a tíz éve bevezetett, jó szándékú intézkedés az unió országaiban azt a cél szolgálja, hogy időseknek ne kelljen időről-időre bajlódniuk a személyi okmányok megújításával. Csakhogy az e-személyivel látszólag szinte mindben megegyező plasztik-kártyában nincs memóriachip, így az orvosi ellátások során és a gyógyszertárakban nem tudják használni az idős emberek. Azaz ha valakinél új típusú, de chip nélküli személyi igazolványa van, azzal nem tudja kiváltani a vényeit. A mellé minden alkalommal szüksége lesz a hagyományos taj-kártyájára, valamint az orvos által kiállított, úgynevezett felírási igazolásra is.

– A több adatot tartalmazó, de egyelőre csak hat évig érvényes e-személyire van szüksége annak, aki, aki egyszerűbben szeretné megkapni a gyógyszereit – mondta lapunknak Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő. A chipben benne van az adószám, a TAJ azonosító. Az egészségügyi szolgáltatók az e-személyit is éppúgy mint a bank-kártyákat, egy leolvasó készülékbe helyezik, a tulajdonosának pedig be kell ütnie majd a kártyához tartozó pin-kódot. Ezt követően megkapja akár papír vény nélkül is a gyógyszereit.

Miután az igazolvány megújításánál automatikusan a chip-nélkülit adják, az idősebbeknek a kormányablakoknál külön kell jelezniük, hogy a gyakorlatilag élethosszig tartó személyi helyett, a rövidebb lejáratú, chipest kérik.

Az adatvédelmi szakértő szerint az igazolványok megújítására húsz napra van szükség, és aki kéri, annak postán kiküldi a hivatal. Alexin Zoltán megjegyezte: az e-személyire rákerülhet az ujjnyomat is, ám ez nem kötelező elem, az ujjnyomat levétele megtagadható.

Szerző

Lehűlés kezdődik szerdától, a hétvégére visszatér a télies idő

Publikálás dátuma
2019.02.20 06:20
Illusztráció/AFP fotó
A szerdai időjárás még mindig a tavaszt idézi, de szombaton és vasárnap hideg lesz.
Az előrejelzés szerint szerdán a ködfoltok feloszlását követően általában változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Az északkeleti határvidéken és az Alpokalja térségében néhol futó zápor előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 9 és 14 fok között alakul. Késő estére -1 és +6 fok közé hűl le a levegő. A következő napokban még enyhe marad az idő, viszont szombaton és vasárnap hideg lesz, téliesre fordul időjárásunk. A napközbeni hőmérséklet akár 10-11 fokkal is visszaeshet, éjszakánként pedig helyenként kemény fagyokra kell számítani a jelenlegi prognózis alapján. 

Magukra hagyták a közszolgákat: csaknem 70 ezer ember nem tudja, mit hoz az új besorolás

Publikálás dátuma
2019.02.20 06:00
A márciusi bérpapírok tömeges felmondást hozhatnak
Fotó: MTI/ Kovács Tamás
Egyelőre sűrű köd borítja a kormányzati igazgatásról szóló, tavaly decemberben elfogadott törvény végrehajtását – ezt jelezték lapunknak több minisztériumból, háttérintézményből és kormányhivatalból is. Majdnem 70 ezer ember sorsa vált bizonytalanná. A jogszabály szerint ugyanis múlt péntekig a fenti kör minden munkahelyén el kellett volna készülni a listáknak, hogy az egyes dolgozók milyen besorolású álláshelyre kerülnek és ennek alapján mekkora lesz a bérük, de informátoraink szerint óriási a csend a hivatalokban. Ha készült is ilyen terv, azt egyelőre nem merik megmutatni a munkatársaknak, így azt sem lehet tudni, mindenki kap-e új kinevezést és a kormány ígéretének megfelelően 30 százalékos béremelést januártól visszamenőleg. A közszféra szakszervezetei szerint a megemelt munkaterhek miatt rengetegen várják a márciusi bérpapírjukat azzal a gondolattal, hogy ha nem kapnak annyi pénzt, amit tisztességesnek tartanak, tömegesen mondanak majd fel. Korábbi köztisztviselőkből és állami tisztviselőkből egységesen kormánytisztviselők lesznek a az állami a hivatalok munkatársai, amihez új kinevezési papírt kellene aláírniuk. A törvény szó szerint azt írja, 2019. február 15-ig a „jövedelem számításának módját a Kormány rendeletben állapítja meg”, de ilyen rendelet eddig nem jelent meg a Magyar Közlönyben.    Egyes forrásaink állítják, létezik ilyen jogszabály, de azt a kormány 2000-esnek minősítette, vagyis titkosította, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy mindenhol csak a munkáltatók kapták meg, más nem férhet hozzá. Kormányzati tisztviselő ugyanis csak az lesz, akit írásban kineveznek és aláírásával igazolja, hogy elfogadta a felajánlott munkát és fizetést. Mivel a személyhez kötött béreket nem ismerik az érintettek, a törvény mellékletében olvasható bértáblákat bogarásszák. Ez alapján a legalacsonyabb besorolású minisztériumi kormánytanácsos bruttó 250 ezer forintot kereshet, de az ebbe a körbe sorolt közigazgatási államtitkár pénze akár 1 millió 900 ezer forintra is emelkedhet. A kormányhivatalokban kevesebbet lehet keresni. A kormánytisztviselők helyzete és munkavégzése az eddigi stabilitással szemben teljesen bizonytalanná és kiszámíthatatlanná vált, a terület munkavállalói számára „kardinális változásokat” hozott a kormányzati igazgatásról szóló törvény – fogalmazott lapunknak Kerekes Edit munkajogász. A szakember szerint ezzel kiüresednek a kormánytisztviselők korábbi kedvezményei, most például sorra kap olyan jelzéseket, hogy a hivatali dolgozók szabadsága és pótszabadsága együtt nem éri el a munka törvénykönyve alá esők szabadságának mértékét, de az érintettek közül sokan nehezményezik azt is, hogy az életkor alapján mostantól nem lehet feljebb lépni, megszűnik az automatikus átsorolás rendszere, a tapasztalat sem számít. A Baranya Megyei Liga Szakszervezet (BMLSZ) elnökeként is tevékenykedő jogász versenyszférában szerzett tapasztalatai azt mutatják, ha egy cég átalakítja a belső szabályait, az mindig hoz egy természetes lemorzsolódást, tehát nem kizárt, hogy a kormány is ilyen formában akar további létszámcsökkenést elérni. Csakhogy egy vállalat vezetése többnyire akkor nyúl ehhez az eszközhöz – tette hozzá a munkajogász -, ha minőségi cseréket akar elérni egyes posztokon, míg a kormánytisztviselők körében ezzel a törvénnyel megszűnt minden garancia, hogy a több tudás illetményemelést hoz a magukat továbbképző alkalmazottak számára. Kerekes Edit úgy látja, hogy az új jogszabály csökkenti a hivatalokban dolgozók motivációját a minőségi munkavégzésre. Az is hozzátartozik az értékeléshez, hogy az új jogszabály tele van ellentmondásokkal, ilyen például a márciusi bérkifizetést követően aláírandó kinevezési okmány kérdése is – tette hozzá. A törvény végrehajtási rendeletei közül egyedül a szabadságmegváltást szabályozó rendeletet jelentette meg eddig a kormány a múlt hét szerdáján. A korábbi jogviszony alapján járó napokat ugyanis a dolgozók nem hozhatták át erre az évre, a ki nem vett tavalyi szabadságok megváltásának összegét március 15-ig ki kell fizetni az érintetteknek. A kinevezések és a béremelések szempontjairól megkérdeztük a Miniszterelnökséget is, amelynek feladata lenne a szabályok kidolgozása, de kérdéseinkre nem kaptunk választ.  
Frissítve: 2019.02.20 06:00