ingatlanpiac;lakáspiac;

2017-10-03 07:23:00

Fellendült a lakáspiac

Alaposan fellendült a hazai lakóingatlan piac. Egyebek mellett az idei III. negyedévben több mint 40 ezer ingatlan cserélt gazdát a tavalyi 35 ezerrel szemben, ami 15 százalékos többletet jelent a piacon.

Összességében 2017 első 9 hónapjában a Duna House becslése alapján 115 043 adás-vétel történt, míg ugyanebben az időszakban tavaly 114 ezer alatt maradt a forgalom. Ezzel idén először fordult elő, hogy még ha csak csekély mértékben is, de meghaladta az idei piaci forgalom a tavalyi azonos időszakét.

Az adásvételek számának növekedése mellett továbbra is jelentős a magyarországi lakásépítési kedv: a második negyedévben 23,7 százalékkal nőtt a legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma, ami kétszerese az uniós átlagnak.

Az Eurostat adatai szerint Magyarország mellett a kelet-európai régió is jól szerepelt, Csehország például 36,6, Lengyelország pedig 43 százalékos növekedést ért el lakásépítési piacon. Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy az idén az év első hét hónapjában 1,45 millió négyzetméter új lakás építésére adtak ki engedélyt, ami 64 százalékos növekedést jelent éves szinten.