Gyurcsány Ferenc;Barack Obama;DK;

2017-10-02 23:18:00

Gyurcsányék havi tízezer eurót fizetnek Obama embereinek

A Smoot Tewes Group (STG) nevű amerikai tanácsadó cég havi tízezer euróért segít kialakítani a Demokratikus Koalíció kampánystratégiáját, és tanácsokkal látják el a pártot a kampányban – közölte Gréczy Zsolt.

A hvg.hu szerint a DK szóvivője a cég vezetőit felsorolva megemlítette Julianna Smootot, az Obama-alapítvány igazgatótanácsának tagját, Barack Obama egykori amerikai elnök volt kampányfőnök-helyettesét, Paul Tewest, az Obama kampány önkéntesekért felelős szervezőjét, illetve a Demokrata Párt politikai műveletekért felelős vezetőjét, valamint Dan Kanninen politikai elemzőt, aki több csatatérállamban vezette az Obama-kampányokat.