A Botka-projekt (Nekrológféle helyett)

Publikálás dátuma
2017.10.07 09:40
RADIKÁLIS BALPÁRTOT ÉPÍTETT VOLNA - Botkáén kívül nem volt más kísérlet FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Fotó: /

E cikk első változatát néhány hete nem politikai nekrológnak írtam. Tudni véltem, hogy ki lehet majd az ország következő miniszterelnöke, és - hitem szerint - nem Botka Lászlónak hívták. De úgy véltem, a '89 előtti pártreformerekből kinőtt szocialisták ideológiai erőforrásai egy negyedszázad alatt visszafordíthatatlanul kimerültek. Gyurcsányé annak idején, persze, komoly kísérlet volt egy alternatív balliberális párt kialakítására, de gyorsan kiderült, hogy ilyen programmal errefelé nyerni nem lehet. Vagy ő nem tud. Bármennyire kockázatosnak tűnt, maradt egy másik kísérlet, egy radikális balpárt felépítése. Botkán kívül más ilyesmivel próbálkozni nem akart - nem volt senkinek semmilyen más komolyan veendő projektje.

A Botka-kísérlet

Botkát nem láttam veszélyben, bár az új közönség egyelőre nem jelentkezett. Lehet, hogy most simábbnak kellett volna Gyurcsánnyal lennie, de hát volt néhány éves tapasztalata még Szegedről, s ő ilyennek, így élte meg az egykori miniszterelnököt. Ilyennek hitte, vagy úgy gondolta, csak nyers erőpozícióból lehet beszélni vele. Kritikusai ugyanerre az időszakra másként emlékeztek, vagy nem voltak közel az akkori politikai konyhákhoz. Mindegy, most nem Gyurcsány buktatta meg, s minden bizonnyal nem is a szoci államvédelmisek hirtelen hangoskodni kezdő, egy modern baloldali pártba egyébként nem is illő kis csoportja. A kispártoknak reményük sincs tavasszal a parlamentbe kerülésre, ha az MSZP hátán nem tudnak bejutni. Ezt Botka nem nagyon akarta, s ezt jól láthatóan aktívan nem szerette néhány tucat ellenzéki liberális újságíró, de sem nekik, sem a törpepártoknak erejük, alternatívájuk nem volt. Igazi veszély onnan sem látszott. Így a politikai kombinatorikában két lehetőség maradt. Vagy most átépíti a szocialistákat, de ez sem lesz elég 2018 tavaszán. Puffan egyet, és 2018 őszén a pártelit jobb esetben leváltja, rosszabb esetben lelki fájdalmaiért, megélt félelmeiért fel is koncolja. Végül, de ehhez nem látom a komoly játékosokat, pártja már most valamilyen kompromisszumra akarta volna kényszeríteni. Lehet, hogy voltak ilyen komolytalan kísérletek, amelyek talán igazán nem veszélyeztették, de mert Botka profi és látta a másik, a 2018 őszi változatot, a mostani visszalépéssel talán inkább azt akarta kivédeni. De semmiképpen nem tartom őt gyávának. Ha itt esetleg még más is lehetett, az úgyis ki fog gyorsan derülni. A baloldalon nálunk nem szoktak, vagy nem tudnak titkolózni. Van politikus barátom, aki szerint a körülményekhez képest Botka nehezen búcsúzott, bár a pártban mások inkább felszabadultak a távozásától.

Lelkesedni a kialakult helyzetért nem lehet, Botka lelépése nem nyitott meg utat semmilyen kibontakozás előtt. Sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy az MSZP-lista nélküle is kap majd majdnem annyit, mint vele. Egy valamekkora rendes frakció így is megmarad. Ahhoz valószínűleg nem lesz elég a támogatás, hogy a törpék is mind bemászhassanak. De hát emiatt fájjon az érdekeltek feje.

Engem azonban még most is az érdekel, lehet-e a poszt-1989-es politikai rommezőn egy baloldali illatú pártot összerakni. Ez a kérdés 2018 után úgysem kerülhető meg, de a Botka-kísérlet is beépül majd a nem megvalósult, de végiggondolandó előzmények közé.

A perem újbaloldala

1989-ben a kormányzást - végső soron - a középosztály különböző csoportjai szerezték meg mindenütt Közép-Európában. Miért kívánná bármekkora részük is feladni akár viszonylagosan is helyeiből? Persze, ők egyáltalán nem csak a baloldalon rakták össze az új ideológiákat, delegálták egymást az új politikai osztályba. Osztogattak és közben nyugtatgatták egy keveset a lent maradtakat. Azok pedig hallgattak. A politikai harc a fejük fölött zajlott.

Ebben az értelemben - függetlenül sikerétől/kudarcától és attól, hogy maga erről az egészről mit gondolt - Botka kísérlete régió szerte tanulságokat kínál. Ha megerősödött volna, akkor vannak olyan elnyomott tömegeink, akik fekete-fehérben észlelik a világot és alig várják, hogy elkeseredésüket, dühüket megjelenítsék. Ha ellenkezőleg, erre a leütésre egy idő után sem feleltek volna tömegek lent, akkor lehet, hogy, akiket még érdekel a politika, akármit is hiszünk róluk, még nem írták le teljesen magukat. Modernizáltabbak, mint ahogy azt a „karcos baloldal” neofitái hitték, s akkor a baloldalnak inkább nyugatiasabb szocdemnek kellene lennie (persze akkor sem a 30-as évek svéd szakszervezeti államáról álmodozva).

Elméletileg Botka víziója azért lett volna talán érdekes, mert ha jól értjük, induláskor laboratóriumi tisztasággal neki akart futni a modernizációs peremek értelmező kereteinek. Ezt neveznénk itt latin modellnek. Ilyesmit eddig Közép-Európában még senki sem csinált, a kelet-német eredetű, egyébként sikeres Balpárt kivételével.

Botkából különben, legalább is külső személyiségjegyei alapján akár lehetett volna a bolíviai, vagy az ecuadori elnök fivére. Nem kell fintorogni. A szerep akkor sem lesajnálandó, ha a brüsszeli szocdem klubban valószínűleg nem lelkesedtek volna érte.

A lecsúszás világa

S itt a második kérdés. Mit tegyen egy új felzárkózást, a jövő megnyitását hirdető politikai program egy olyan világban, ahol a tájékozottabbak az alsó középosztályban kénytelenek azzal beérni, ha legalább nem csúsznak tovább lefelé. Hiszen ilyenkor különböző félelmek aktivizálódnak. S ezek között másként működnek az ígéretek, s mást jelent az igazságos elosztás, mint egy felfele inkább nyitott korszakban.

Persze, nem igen világos, hogy a lecsúszási félelmek (épp a hagyományos szocdem választók között) mennyire helyi eredetűek, s mekkora hányadukban a „régi Európából” kerültek át. S közben mennyire lehet - újabban - Közép-Európában is egyfajta „lecsúszás társadalmáról” beszélni. A képzettségi lehetőségek átrendezése, a valamiből kimaradás állami segítség nélkül, 1989 után nem újdonság. Azonban új elem a mezőny szétszakadása képzetlenekre és nagyon képzettekre. Egyre nehezebb középen kitartani, s az ezzel szembetalálkozóknak még nehezebb gyermekeiket a jövőben középütt elképzelni.

A klasszikus baloldali jelszavak elvben érthetőek lent is. A gazdag-szegény dichotómián nem kell sokat elmélkedni. A hozzáférés kényszere az államhoz, az ott elérhető képzettséghez és támogatott munkahelyekhez, mint sokaknak majdnem egyetlen alternatívához, újdonság. Kinyílik a politikai mező, e rétegek kénytelenek megmozdulni valamilyen állam feletti befolyás megszerzéséért. Növekszik függőségük a politikai pozícióktól. Ez egyfelől javítaná a „karcos baloldal” erőfeszítéseinek támogatottságát itt is. De ha nem hisznek a sok új lehetőségben, márpedig egy lecsúszó környezetben mitől hinnének, akkor a mozgósítási próbálkozások is elbizonytalanítanak. A lentiek versenytársak lehetnek a jelenlegi állam-közeli források megszerzésénél. S akkor a „karcos” baloldali jelszavak már nem annyira lesznek népszerűek.

Ugyanakkor a mélyszegények nem egy térben élik meg magukat a nagyon gazdagokkal. Külön világban léteznek, őket a szegény-gazdag szembeállítás rosszul lelkesíti. Ugyanakkor átalakul a jogok és kötelezettségek rendszere. Csökken a munkanélküliek száma (a közmunkáktól függetlenül is), de a munkaerőpiacon való megjelenésből nem következik, hogy akár a korábbi szinteken lehetőség lenne a participációra. Ez fogékonnyá tehet, de nem feltétlenül, a régi jelszavakra. Furcsa módon a mélyszegényeknek Botka megfogalmazásait sok vonatkozásban le kellett volna fordítaniuk maguknak, ami további időveszteség lett volna.

Az egyenlőtlenségpolitika, minden hagyományos bal-világkép egyik meghatározó pontja is másként durranhat, hiszen a 1970-80-as évekig Európában majdnem mindenütt, nálunk is, működtek azért kollektív liftek. Ez nem elfelejtett tapasztalat, akkor sokak számára normának is tűnt. De a 80-as években ez a modell gellert kapott, majd 1989 után sokan még hitték, hogy e megoldások lényegükben maguktól helyreállíthatóak. Persze, nem történt semmi. Azután a "keleti bővítésnél" sokakkal elhitették, hogy sebaj, majd az EU-n belül ezek a folyamatok mégiscsak beindíthatóak. Fejlődés volt, ám azon belül liftek sehol sem működtek.

Ráadásul a lecsúszástól tartó középrétegek sem belátóak. Nem nagyon akarják megfizetni a lényegében eddig nekik fenntartott, vagy felépített szolgáltatásokat. Élesedő válságok idején nincs megértés, vagy megbocsátás, így fel kellene készülni ilyen-amolyan középosztályi lázadásokra is. S tulajdonképpen azt sem tudjuk, mert ilyenre nem volt példa, hogy mi történik, ha a közép uralmát valahogy sikerül megingatni, talán megbontani, de Orbán egyelőre mégis marad. Meddig mosolyog ehhez az "európai értékeket" követve a helyi közép, s mikortól válik türelmetlenebbé?

A megmaradt ellenzéktől, tisztessége ellenére sem várható, hogy hatalmon, vagy a hatalmat fenyegetve, a lecsúszás ügyében bármit hatékonyan lépni tudna. Visszakényszerült eddigi törzsközönségéhez, az idősödő középhez. Amely, persze, elsősorban saját politikai emlékei foglya, s valójában most nincsenek új álmai. Azonban lehet, hogy működni fog az unokaeffektus. Az unoka legyen szép, fiatal, kellően hangos(kodó). Felkészültségét, kepésségeit úgysem ellenőrzöm. Valami érzelmi összképen kívül több ismeret, egyáltalán bármi más, zavarna. Ebből még összejöhet valami sikernek tűnő - friss politikusok számára. De a mai mini-frakciókkal a lecsúszás ellen úgysem tehetnek semmi komolyat.

Mindenki érteni véli, de eddig semmit sem tettek az országbeli területi politikai különbségek használatáért. Ott lehet erőlködni, ahol vannak olyanok, akiknek a helyszínen van (még) becsülete. S ha eddig sokan úgy gondolták, új reményhordozókkal lehet, vagy kell kísérletezni, most más a hangulat. Végül is az utolsó erődök védelmére kellene felkészülni. Budapesten, Észak- és Északkelet-Magyarországon, Szegeden, Miskolcon és néhány egyetemi központban talán így is összejöhetnek egyéni körzetek. Mai hitek szerint talán bejöhet 15 mandátum. Ha több, az már komoly siker lesz, ha csak néhány marad, akkor az ellenzék azt eszi, amit az utolsó évben főzött.

2017.10.07 09:40

Rokkantkölcsönzés, mint hungarikum

Publikálás dátuma
2018.08.19 18:30

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
„Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket.”
"Kis Athéne­ket álmodtam, ahol demokráciát tanulnak az emberek, s ahol nem a napóleoni jog miatt tisztességesek, de önma­guk becsülése végett, hisz csak a törvények miatt becsületesnek maradni ordináré passzió, mint az állatkínzás." (Krúdy Gyula)
Azt szokták mondani, hogy fejétől bűzlik a hal. Én csak ülök, mint a moziban, s nézem a híradókban a síkságra épített többmilliós kilátót, a fűtött-füves focipályákat, amelyek nézőterén elférne az ágyhoz kötött aggastyántól a csecsemőig az illető községek-városkák minden lakosa. Nem akarom olvasóimat közhelyekkel untatni: kisvasúttal, LED-es világítással, gázszerelő milliárdossal, orbáni kötél-barát hihetetlen gazdagodásával, s a többi, az új nemzeti oligarchiához tartozó, s valószínűsíthetően a büntető törvénykönyv néhány paragrafusát, összes alpontjaival kimerítő figura visszaéléseivel. Nem, nem akarom önöket a lopás "fényes nappal" tényeivel bosszantani.

Nem volt szégyen lopni

Azt hiszem, ismerik a Fidesz-ideológus Lánczi András elhíresült mondatát: "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Hát, mit mondjak, ezeregy leleplező újságcikk jelent meg a hal bűzlő fejéről, de mintha ez a rothadó testrész nem is folytatódna, nem lenne húsa, csontja, szálkái, pikkelyei, mintha az oligarchák erkölcsöt nem ismerő, törvény feletti létezése nem is nyomná rá a bélyegét a kisemberek világára. Az erkölcsi züllés olyan mélyére süllyedt az ország, hogy nem csodálkoztam, csupán szégyenkeztem, amikor a Forma-1-re tartó utasokat, nem sokkal Bécs után, de még a magyar határ előtt arra figyelmeztette az osztrák kalauz, hogy a magyar taxisok rabló gazemberek, s a vendéglőkben nem szabad kártyával fizetni, mert lemásolják őket, lopják az adatokat.
Szociológus ismerősömmel beszélgettem a témáról, elmondva saját tapasztalatomat, hogy Hollókő közelében szemtanúja voltam, ahogy egy francia családtól három pohár kóláért ötezer forintot követelt a pultos. Ő a dolgot megpróbálta történelmi okokra visszavezetni.
– A téeszekből nem volt szégyen lopni, szinte természetesnek vették az emberek, hogy a háztájihoz szükséges vegyszerek, a műtrágya, a baromfi és disznó etetéséhez a gabona, mellékösvényeken keresztül juthat hozzájuk. Magyarul: lopták. Természetes volt, hogy a gépkezelő nem vett üzemanyagot a kocsijába, s ha nem volt sajátja, eladta másoknak a "megspórolt" benzint, gázolajat. Az olajkályhák sem jelentettek fölösleges pénzkiadást a traktorvezetőnek. És az is természetes volt a szocialista nagyvállalatoknál, hogy ki mit gyártott, azt lopta. Talán csak anekdota volt a kádári időkben, de jól mutatja, hogy milyen világot éltünk, hogy egy gyárban, a munka végeztekor az egyik munkás nem kerékpárra pattant, hanem egy talicskával vitte haza az üres ételhordó edényét, a gépzsíros munkaruháját, aztán évek múltán valakinek feltűnt, hogy reggel soha nem talicskával érkezik, vagyis a furfangos kisember meglovasított több száz egykerekűt. Azt még a korabeli újságok is megírták, hogy a balatoni autópálya építésekor, a környező településeken úgy épültek száz számra a házak, hogy a környékbeli Tüzép-telepek nem adtak el egyetlen zsák többlet-cementet sem.

Svájci kirándulás

Hallgattam tanult ismerősöm történelmi okfejtését, s eszembe jutott egy svájci kirándulásunk. Az erdőhatár fölött, egy alpesi rét szélén állt a legelésző tehéncsorda gazdájának, de az is lehet, hogy alkalmazott gulyásának a háza. Nem igazi nagytetős hegyi gazdasági épület volt, inkább csak éjszakai menedéknek véltem. Volt a homlokzati részen ajtaja, ablaka, ahogy illik, s az oldalsó falán, egy rejtett nyílásféle, amin csuklópántok voltak, tehát valamilyen módon lefelé nyitható lehetett az a valamicsoda. Éppen végeztek a fejéssel, s megkérdeztük, ahogy az erdélyi hegyekben is szoktuk, hogy kaphatnánk-e egy-egy pohár tejet. Az asszony igennel felelt, aztán eltűnt a házban. Biztosan ott tartják a maguknak szánt tejet, gondoltam, mert a friss fejés, tükörfényű alumínium kannákban, már egy kis teherautó platóján szállításra várt. Pár pillanat múlva, amire nem számítottunk, a ház oldala felől, ahol korábban senkit sem láttunk, hallottuk, ahogy szólítanak.
– Uram, jöjjön ide – mondta az asszony, s a hang irányába indulva, az oldalfalnál értelmet nyertek a fém zsanérok. Leeresztett asztalkán csillogóan tiszta üvegpoharak (nem eldobható papír), a behűtött tejre várakozva, s a pultként használt fenyőillatú, patyolattiszta deszkán a pénztárgép. Közölte, hogy az öt pohár tej, ami éppen egy liter, mennyibe fog kerülni, s még hozzátette, hogy plusz tíz százalék a szervízdíj, amin a ragyogó poharak, a friss papírszalvéta láttán nem is csodálkoztunk. Aztán az összeget beütötte a gépbe és blokkot is adott.
Svájc. Erre mondja a magyar, hogy a szerencsés sorsú országokban más szokásokat alakított a történelem. De talán az sem hihető, amolyan mesei realizmusnak tűnhet a magyar fül számára, a zsebre dolgozó vámosok, kalauzok, távolsági buszsofőrök, parkoló őrök eseteinek ismeretében, amit egy norvég fjordban éltem át, egy pici személyszállító kompon, amelyen látvány éhségemet akartam csillapítani, s amelyre az indulástól a végállomásig oda-vissza jegyet váltottam, s tulajdonképpen valamiféle beszállókártyát kaptam. Az út végeztével a kapitány kérte és lepecsételte a féltenyérnyi papírt, s amikor már a parton voltam, utánam szaladt. Nem tudtam, hogy meg kellett volna várnom, amíg a pecsételő-masina kidobja a teljes utazást igazoló bizonylatot, hiszen kiszállhattam volna bárhol a fjord kikötőiben, hogy a természetben gyönyörködjek, s aztán visszaszállhattam volna aznap egy másik hajóra. Az általam fölöslegesnek vélt blokk azt is igazolhatta volna, hogy még nem utaztam le a társaságnál kifizetett kilométereket. Lehetne még tartalék azon a beszállókártyán. Tetszenek érteni, utánam szaladt egy fecnivel, ami azt igazolta, hogy már semmit sem ér a jegyem, leutaztam az árát. De járt nekem. Utánam hozta.
Hát igen. Vannak másfajta világok, azt is mondhatnám, boldogabb másvilágok.

Hungarikum

Mint már mondtam, a fejétől bűzlő halból engem, átlagemberként, a többi testrész rothadása is érdekel. A tömeges erkölcsi züllés pikkelyei. Olyan apróságnak tűnő dolgok, mint amit a napokban éltem át.
Az alábbi történetet társasházi közgyűlésen hallottam, amelyen éppen a lift utólagos beszereléséről vitáztak, amikor a fő hangadó előállt a gazdaságosító, takarékossági ötletével.
– Be kell jelenteni valamelyik emeleti lakásba egy rokkantat, akkor jár mindenféle támogatás – mondta.
Másfél tucat ember bólogatott, csak éppen vastapsot nem kapott az illető. Döbbenten álltam. Ilyen nyíltan lehet törvénytelenséget, csalást, lényegében okirat-hamisítást javasolni? Megtervezni? Senki nem érzi a tucatnyi emberből, senki, hogy illegitim, hogy büntetendő cselekményt ajánl az illető? Hogy maga a törvényszegésre való felbujtás is bűn egy jogállamban? S azt, hogy ezt rendes körülmények között nem lehetne kimondani sem?
– Az emberek élelmesek – mondta az említett szociológus ismerősöm. – Ha van kiskapu, akkor azt meg is találják. Találékony a magyar.
Hallgattam. Eszembe jutott, hogy hallottam már koldus-maffiának bérbe adott kisgyermekekről, akiket naponta kiültetnek kéregetni Londonban, Brüsszelben, Stockholmban a hideg járdára a "bérlői". Akkor miért ne lehetne bérbe venni egy mozgáskorlátozott nagymamát, nagytatát?
Hallottam már nyelvvizsgához hasonmások közvetítésről, amolyan országot járó bér-vizsgázókról. Bér-szavazókról is, akiket buszokkal szállítanak. De minden bizonnyal hungarikum a bér-rokkant ötlete.
Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: "Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket. A megrendelő külön kérése alapján életkorra, nemre való megbízást is teljesítünk."
Vagy már folyik is ez a biznisz?!
2018.08.19 18:30
Frissítve: 2018.08.19 18:59

Meglepetések érhetnek, ha tévét nézünk az ünnepen

Publikálás dátuma
2018.08.19 12:33

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/
„Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.”
Nemzeti ünnep, vagy össznemzeti tévénézés. Ez a dilemma március 15-én, vagy október 23-án éppúgy felbukkan, mint most, augusztus 20-a alkalmából. A hatalmat minden tekintetben kiszolgáló, egykor közszolgálatinak indult, ma már csak annak csúfolt tévéknek persze nincs sok választásuk. Az M1 hírcsatorna, a Duna TV és a Duna World már csak azért is kénytelen nyomon követni az ünnep eseményeit, nehogy a politikusok fontos üzenetei ne jussanak el a széles néprétegekhez. Az más kérdés, hányan nézik ezeket az – általában – élő közvetítéseket, de végül is nekik a nézőszám úgysem számít. A kereskedelmi adók viszont ilyenkor beleadnak apait-anyait, hogy kiszolgálják a közönséget. Úgy tesznek, mintha az egész ország a készülékek előtt ülne, s nekik csak az a dolguk, hogy jobbnál-jobb filmekkel szórakoztassák a nagyérdeműt.
Az alkotmány, az új kenyér egykori, Szent István újjáéledt mostani napja is eme megosztás jegyében telik a tévékben. Jó hazafiak, hívők és Orbán-hívek már reggel fél 9-kor láthatják az ünnepélyes zászlófelvonást, aztán végigkísérhetik a tisztavatást, a légi és vízi parádét, megnézhetik, kik kapják idén a Szent István Rendet, délután szemtanúi lehetnek a Szent Jobb körmenetnek, a nap betetőzését pedig a Budavári Palotakoncert című operett-gála jelenti a Dunán. Amikor meg épp nem történik semmi, az ünnephez méltó filmekkel próbálják maradásra bírni őket. Bizonyára kevesen tudnak ellenállni e kínálatnak. Ha véletlenül mégis kezükbe kerülne a távirányító, bőséggel ütközhetnek magyar filmekbe. A TV2 délután például leadja Várkonyi Zoltán immár klasszikus Egri csillagokját, utána pedig a Macskafogót. Az M3-on este az István király című 1992-es magyar tévéjáték (nem a musical) látható, az RTL Klubon éjszaka pedig a Csak szex és más semmi című vígjáték. A többiek már bevált amerikai filmekkel keresik a nézők kegyeit. Ami azért érthető, hiszen az ünnepnap sem múlhat el reklámok nélkül, márpedig azokat közönségvonzó műsorok között tanácsos leadni.
Csak a sorozatok és szappanoperák hívei maradnak hoppon, ahogy az már ilyesfajta ünnepi alkalmakkor szokásos. Hétfő lévén a Dunán következne a Kártyavár újabb epizódja, de nem jön, egy hetet várni kell rá. Nem lesz Barátok közt, valamint Éjjel-nappal Budapest sem az RTL-n, valamint Jóban-rosszban a Super TV2-n. Még a Cool-on is elmarad az örök délutáni program, a Cobra 11 című, egyébként remekül megcsinált német krimi-sorozat néhány folytatásának ismétlése. Jó hír viszont e film kedvelőinek, hogy a következő vasárnaptól már vadonatúj részek láthatók az RTL Klubon: a 22. évad epizódjait kezdik vetíteni és várhatóan újabb bravúrosan felvett autópályás üldözések és tömegkarambolok színesítik a jól kitalált történeteket.
És nem ez az egyetlen meglepetés a jövő heti kínálatban. Ugyancsak az RTL Klubon szombat és vasárnap kora délutánonként lesz látható egy 1986-ban forgatott és világszerte vetített sorozat. A simlis és a szende hozta meg Bruce Willisnek az első átütő sikert. Pedig akkor még - a Taxisofőr egyik főszereplőjeként - a női főhős, Cybill Shepherd sokkal ismertebb volt nála. Kettejük remek játéka mellett szellemes ötletek, humoros párbeszédek jellemzik ezt a krimit, amely indulása után nem sokkal megkapott szinte minden jelentős tévésorozat-díjat (Emmy, Golden Globe). Ennél is váratlanabb viszont a TV2-ben esedékes változás. A jövő héten ugyanis - a Tények után - főműsoridőben azonnal jó filmeket vetítenek: bevált, sikeres hollywoodi alkotásokat. Látható lesz a Beverly Hills-i zsaru mindhárom része - Eddie Murphyvel. Megismétlik a Krokodil Dundee két részét, sőt műsorra tűzik még a Csonthülye című dél-afrikai vígjátékot is.
Nem valószínű, hogy ezekkel igyekeznek ellensúlyozni az RTL Klubon menő sorozatokat, mert azokkal úgysem tudnak - a jelek szerint talán már nem is akarnak - versenyezni. Viszont úgy látszik, egyelőre feladták az egész nyarat végigkísérő próbálkozásukat, hogy saját gyártású ál-vetélkedőkkel igyekezzenek magukhoz vonzani a nézőket. Előbb Kasza Tibor játékvezetésével két celeb próbálta - általában sikertelenül - hat hosszú fordulón át kitalálni, hány éves az eléjük állított személy. De nem ez volt a mélypont, hanem az utána következő Extrém Activity, amelyben Ábel Anita irányításával ugyancsak celebek szenvedtek a kitalálandó feladatok dzsungelében. Náluk csak a nézők szenvedtek jobban, hiszen ez a játék (?) egy-két este még akár lehet is szórakoztató, de minden hétköznap egy kicsit (nagyon) sok.
Attól tartunk azonban, hogy a pihenő nem tart sokáig. A nagy kereskedelmi tévék egymást felülmúlva - néha egymás orra elől - vesznek külföldön bevált licensz-műsorokat, hogy aztán a hazai környezethez applikálva azokat, szórakoztassák (hülyítsék) a nagyérdeműt. Így azon sem lehetnek meglepve, hogy a nézők lassacskán megtanulnak válogatni a műsorok között és mindig a kezük ügyében van a távirányító. A nagy hírveréssel beharangozott durranásokról meg előbb-utóbb kiderül, hogy nem nagyok és még kevésbé durranások. Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.
2018.08.19 12:33