Kácsor Zsolt: M. Lőrinc börtönújságot vesz

Kedves Lőrinc, most, hogy szegről-végről kollégák lettünk, először is nézd el nekem, hogy letegezlek (tudod, a mi szakmánkban a tegezés bevett szokás), másodsorban pedig engedd meg, hogy beavassalak immár közös mesterségünk egy-két apró fortélyába. Mielőtt félreértenél, kedves Lőrinc, nem, nem, nem arról van szó, hogy gázszerelőnek álltam volna, s ebből kifolyólag lennénk kollégák. Még csak felülről kinevezett polgármesteri bábu és főállású állami stróman sem lett belőlem, sőt, vadászni sem szoktam, miképpen újabban te vadászol, ami abból áll, hogy sok millió forint értékű felszerelésedben lepuffantod az eléd hajtott muflonokat, miközben az igazi vadászok a hátad mögött röhögnek rajtad. Nem. Éppen fordított a helyzet: te vásároltad be magad a magyar médiába, így lettünk mi kollégák.

Most talán értetlenkedve vakargatod a fejedet, elvégre a gázszerelői szakmában te olyan gázbojlerről még nem hallottál, aminek Magyar Média volna a típusjelzése. Nyugodjál meg, ilyen bojler valóban nem létezik, a magyar média ugyanis, amibe bevásároltad magad, a magyar sajtót jelenti. Igen, többek között azt a papírt, amire azokat a fura izéket, a betűket nyomtatják. Tudom, tán furcsán hangzik számodra, hogy te milliárdokat költöttél egyszerű papírra, de ha hiszed, ha nem, valóban ez történt. Lehet, hogy a te gyerekkori barátodból lett gazdatested még nem említette neked, de amikor az orrod alá tolta azokat az izéket, azokat a szerződéseket vagy miket is, akkor te igazából újságlapokat vettél, kedves Lőrinc, és nem például egy újabb villát a tengerparton. Bizony, az a szomorú helyzet, hogy te milliárdokat adtál ki olyan papírokra, amiken azok a fura izék folyton mondatokká állnak össze, és mindig azzal idegesítik az embert, hogy hol jelentenek valamit, hol nem. Persze, tudom én, kedves Lőrinc, hogy az a néhány magyar újság, ami a nevedre került, a te szemedben összesen nem ér annyit, mint az a jó kis luxusjacht, amivel azon az izén szoktál úszkálni, azon a tenger nevű Adrián, a nagy, kék, hullámos vízen, ami pont olyan, mint a Balaton, csak nem olyan.

Kedves Lőrinc, ha hiszed, ha nem, én bizonyos értelemben nagyon örülök neki, hogy laptulajdonos lettél, s valamelyest már ismerkedsz az új közeggel, ezzel a média nevű hogyishívjákkal. Azért örülök neki, mert ha majd megkezded tizenöt éves fegyházbüntetésed letöltését, és a zárkában egyszer csak kezedbe akad a börtönújság, akkor rögtön tudni fogod, hogy mit kell vele csinálni. Nem, nem. Rosszul gondolod. A börtönújsággal nem a fenekedet kell majd kitörölni (bár arra is jó lesz), hanem meg kell venni. Megvenni, megvenni, megvenni. Ez a szó zúg majd benned, mint az a nagy, kék, hullámos izé, ahogy az a tenger nevű Adria szokott zúgni alattad, mikor a luxusjachtoddal kihajózol. Meg fogod venni még a börtönújságot is, kedves Lőrinc, mégpedig azért fogod megvenni, mert erre utasít majd a barátod, aki egyelőre még csak miniszterelnök, de lesz ő még nagyobb úr is: ő lesz a te zárkaparancsnokod. Juj, de jó lesz. Együtt lesztek megint. És amikor megkér, hogy a tulajdonodban lévő újsággal töröld ki az ő fenekét, mert ő efféle illetlen dolgokat nem tesz az ő saját kezével, akkor te ezt meg fogod tenni. Hiszen ebben van gyakorlatod. Ezért bízták rád azt a komoly, felelősségteljes feladatot, hogy legyen a tiéd a magyar média.

Fölhívom a figyelmedet arra, hogy ezeken az újságpapírokon szoktak lenni olyan izék. Cikkek vagy mik. Egy laptulajdonosnak nem muszáj tisztában lennie a különböző sajtóműfajokkal, de azért nem árt, ha meg tudod különböztetni például a hirdetést a tárcától. Ha mégsem tudnád, akkor segítek: Magyarországon a hirdetés az, amiben van lopott állami pénz, és a tárca az, amiben semmilyen pénz nincs. Tudom, nem tudsz elképzelni egy olyan tárcát, amiben nincsen pénz, de az a helyzet, hogy a mi szakmánkban a tárca nem a lopott pénzzel teli bukszát jelenti, hanem a tárca: hát az csak egy sóhajtás. Egy rövidke jegyzet, pár ezer karakter hosszú, könnyű kis szöveg, avagy mit szöveg, inkább csak szövegecske. Könnyű és illanékony. Írásban éppen olyan kicsiny és jelentéktelen, mint a te halk, ártatlan kis sóhajod lesz majd abban a bizonyos cellában az első napon: jaj, istenem. Na, látod, kedves Lőrinc, éppen ez a tárca. Ez a jaj. Egy jajszó, egy kicsi, panaszos dal, ami sokat éppen nem ér, annyit biztosan nem, mint egy megérdemelten berúgott tizenegyes, de annál többet, mint egy bűnben leélt élet. A tárcaírás nem fizet olyan jól, mint az állami kassza fosztogatása, de hát egy felnőtt embernek meg kell tanulnia választani: gazdag tolvaj lesz belőle, vagy pedig szegény tárcaíró. Szerencsés vagy: te még mindkettő lehetsz. Úgyhogy várni fogom bűnbánó zsengéidet a fegyházból! Sőt, ha a te saját börtönújságodról van szó, én arra az utolsó filléreimből is örömmel előfizetek.