Roma Pride - Nem tehették ki a hős cigány emléktábláját (fotók)

Publikálás dátuma
2017.10.07 21:10

Fotó: /
Magyar vagyok, roma vagyok! – skandálták a felvonulók a belvárosban. Azzal a céllal rendezzük meg a Roma Büszkeség Napját, hogy a roma identitás, önbecsülés és méltóság ünnepévé tegyük. Az alapvető emberi jogok az a fundamentum, amelyre építkezünk, amelyről szilárdan hisszük, hogy minden embert megillet – hangsúlyozták közleményükben a szervezők. Setét Jenő polgárjogi aktivista és az Idetartozunk! Egyesület kezdeményezéséhez számos más – roma és nem roma – szervezet is csatlakozott.

A rendezvény a Blaha Lujza téren kezdődött. A félig lezárt Nagykörúton rendőri felvezetéssel vonult a tömeg a Nyugati pályaudvar felé. A demonstrálók roma, magyar, uniós és indiai zászlókat lengettek. Egyik helyen hegedű-, odébb gitárzene szólt. Rigmusokból sem volt hiány, csak néhányat idézünk: „Munkát, kenyeret!", „Szolidaritás!", „Demokráciát, jogállamot, köztársaságot!"

Szitkozódva cigányozó és mosolyogva fényképező járókelőkkel egyaránt találkoztunk. Szeretnénk hinni, hogy utóbbiak jóval többen voltak. Az ellenkező irányba menő sávból egy autós – szimpátiája jeléül – hosszan dudált. A rendőrök egy neonácinak tűnő férfit igazoltattak. A „Blaháról" több mint ötszázan indultak el, menet közben tovább nőtt a tömeg: igaz, a szervezők által bejelentett 1700 fős létszámot aligha érte el.

A Nyugati pályaudvarnál felállított színpadon Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke is beszédet mondott. Kivételes megtiszteltetésnek minősítette, hogy felszólalhat a rendezvényen. Hangsúlyozta, hogy a roma büszkeségnek nem egyetlen napról, hanem életünk minden napjáról és percéről szólnia kell. A megalázottak és szegények iránti szolidaritás vállalása mindnyájunk közös kötelezettsége.

A pályaudvar falán szerették volna felavatni annak a Puczi Bélának (1948–2009) az emléktábláját, aki élete végén hajléktalanként tengődött a környéken. A szervezők elmondása szerint a MÁV közölte: nem járulhat hozzá az emléktábla elhelyezéséhez, mert szabályaik szerint ez csakis olyan személy esetében lehetséges, aki a vasút dolgozója volt, vagy kötődött a MÁV-hoz.

A közadakozásból elkészített emléktáblát ezért egyelőre csupán a színpadról tudták megmutatni az egybegyűlteknek. A helyszínen aláírásgyűjtés indult: romák és nem romák arra kérik Dávid Ilonát, a MÁV elnök-vezérigazgatóját, találjon módot rá, hogy az emléktáblát mégis elhelyezhessék a pályaudvar falán.

Ki volt Puczi Béla?

A roma büszkeség napjának szervezői „marosvásárhelyi hősnek" nevezték.

A Roma Sajtóközpont korábban így írt róla:

"Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!" – a mondat 1990 március 20-án, a marosvásárhelyi vérengzés idején hangzott el, amikor a város magyar lakosságát a környező falvakból érkező cigányok védték meg a lincselni készülő román tömegektől. Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek – hárman közülük romák –, akit az összecsapások után őrizetbe vettek a román hatóságok. Puczi Bélát kilenc hónapig tartó előzetes letartóztatás után utcai huliganizmus vádjával több mint másfél év börtönbüntetésre ítélték: „Hatunk közül az egyikünket addig verték, amíg belehalt". A börtöntől és a megtorlástól félve Magyarországra menekült, remélve, hogy itt befogadják, „hiszen magyar". Majdnem tíz évbe telt, mire politikai menekült státuszt kapott. Időközben megjárta a bicskei menekülttábort és Franciaországot, ahol vasútállomásokon, majd a lakókocsikból álló roma karavántelepek egyikén élt.

Sorsa soha nem rendeződött. Húsz év küzdelem, keserűség és magány után egy Magyarországgal és a saját magyarságával kapcsolatban hitt mítosszal a háta mögött halt meg Budapesten: nyomorban, betegen, munka és hajlék nélkül.

 

2017.10.07 21:10
Frissítve: 2017.10.08 21:43

Takács Krisztián lett Korlát új polgármestere

Publikálás dátuma
2019.02.17 21:34
Illusztráció
Fotó: Népszava/
Négy független jelölt közül Takács Krisztián nyerte el a polgármesteri tisztséget a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Korlát községben vasárnap tartott időközi választáson - közölte Szatmári Fruzsina aljegyző.
Tájékoztatása szerint a választási névjegyzékben szereplő 241 lakos közül 204-en voksoltak, három szavazat érvénytelen volt. Takács Krisztián 107, Horváth Elemér 54, Lukács Máté 21, míg Báder József 19 voksot kapott. Az időközi választást azért írták ki, mert a község korábbi polgármestere, Hriczu Imre (független) lemondott posztjáról. 

Mekényesen és Bakonyszentivánon is a posztért egyedüliként induló független jelölt nyert

  • Schild Róbertet 45-vokssal választották meg, egy szavazat érvénytelen volt. Mekényes választási névjegyzékében 250-en szerepeltek. Az időközi voksolást azért kellett kiírni, mert a község korábbi független polgármestere, Major Ottó novemberben lemondott.
  • Frum Istvánt választották a Veszprém megyei település első emberévé. A 183 választásra jogosult polgár közül 71 járult a szavazóurnához. Egy szavazat érvénytelen volt. Bakonyszentivánon azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a település korábbi polgármestere, Karvas János - aki szintén függetlenként töltötte be a tisztséget - novemberben elhunyt.
Szerző
2019.02.17 21:34

Parlament: már az ellenőrzőket is ellenőrzik

Publikálás dátuma
2019.02.17 19:39

Fotó: / Vajda József
Szigorítják a belépést: az országgyűlési őrök saját kollégáik elé rakják majd ki a zsebükből a holmijukat.
Az Országgyűlés Hivatala főigazgató-helyettesének vasárnapi körlevelében az szerepel, hogy „2019. február 18-tól további intézkedésig az Országházba, illetve az Országgyűlés Irodaházába történő belépés során a biztonsági igazolvánnyal, az Országgyűlési Őrség szolgálati igazolványával rendelkező személyeket, és az Országgyűlés Hivatala által foglalkoztatott országgyűlési köztisztviselőket és munkavállalókat az Országgyűlési Őrség tagjai csak biztonságtechnikai ellenőrzést (személy- és csomagellenőrzést) követően léptetik be” – írja a hvg.hu. A portál szerint a körlevél indoklást, magyarázatot nem tartalmaz.    Mint írják, „biztonsági igazolványt” a vonatkozó házelnöki rendelkezés szerint „az Országgyűlés, illetve a védett személyek biztonságáért felelős fegyveres testületek – amelyek ellátják a személyvédelmi, illetve a Szent Korona és a hozzá kapcsolódó jelvények védelmi feladatait – az Országházban, az Irodaházban szolgálatot teljesítő állománya” használ. Vagyis az ellenőrzőket is ellenőrzik, az országgyűlési őrök saját éppen szolgálatban lévő kollégáik elé rakják majd ki a zsebükből a holmijukat. Az újságíróknak és más látogatóknak eddig is túl kellett esniük ilyen ellenőrzésen. Magukra az országgyűlési képviselőkre az intézkedés nem vonatkozik, mert az ő okmányukat képviselői igazolványnak hívják.
2019.02.17 19:39