Csákvári Géza;

film;Michael Haneke;Happy End;

2017-10-12 07:45:00

Michael Haneke - Az abszolút optimista

Az elidegenedés, a fenyegetettség érzése, az elnyomás, az érzéketlenség témái izgatják a kegyetlenséget alkalmazó filmjeiben. A fehér szalaggal és Szerelemmel nyerte el az Arany Pálmát, az idén debütáló Happy End viszont mintha a megszokottnál könnyedebbre sikerült volna. Michael Haneke még a cannes-i világpremieren adott interjút lapunknak.

- Azt nyilatkozta, hogy a Happy End volt az eddig legkönnyebben készített filmje.

- Természetes, hogy ezt mondtam: sokkal könnyebb sok szereplővel feszültséget teremteni a vásznon, mint mondjuk kettővel. A Szerelem tényleg sokkal nehezebb film volt a számomra a forgatókönyv megírása szempontjából. A Happy End a saját terminusom szerint kórusfilm, mely nagyon sok karaktert mozgat. Ezt egészen könnyű volt megírni, viszont a forgatás sokkal nehezebb volt, mint amikor csak két színésszel vagy egy intim környezetben dolgozunk.

- A Happy Endben a burzsoá középosztály és a migránsok egymás mellett élnek, de a kommunikáció képtelenségnek tűnik köztük. Ez nem biztos, hogy érvényes lenne egy németországi vagy magyarországi helyszínen. Előbbi helyen befogadják őket, mi kerítést húzunk.

- Persze, Angela Merkel és Orbán Viktor totálisan másképpen gondolkodik - mondhatni a két véglet. Ugyanakkor én sem állítom, hogy nincsenek reményteli pillanatok, amikor néhány ember látványosan segít a migránsoknak Franciaországban is – pontosabban Calais-ban, ahol a Happy End játszódik. Viszont azt nem lehet vitatni, hogy a lakosság nagy százaléka nem így cselekszik. Sőt, kifejezetten ellenzik, mert a saját érdekeiket tartják kizárólag szem előtt. Na, ez a része már sokkal érdekesebb a jelenségnek. Én nem a migránsokról akartam filmet készíteni, hanem az európai emberre jellemző érzelmi vakságról. Ez pedig nem a franciák, németek vagy a magyarok, hanem mindannyiunk problémája.

- Kemény szavak.

- Én így látom a helyzetet. Annyira el vagyunk foglalva az egónkkal, hogy a körülöttünk lévő világot már nem is fogjuk fel.

- Mire utal a Happy End cím? Európa végnapjaira?

- Soha nem szoktam saját magamat értelmezni. Viszont arra törekszem, hogy a filmjeim ne csupán egyetlen értelmezési lehetőséget kínáljon a nézőnek. Célom, hogy a mindennapi életünk legnagyobb ellenmondásait egymás mellé tegyem, ezzel kényszerítsem a nézőimet, hogy gondolkozzanak és saját válaszaik legyenek. Ha például ön azt gondolja, hogy a Happy End Európa végét szimbolizálja, nem fogok vitába szállni!

- Ön optimista vagy pesszimista alkat?

- A gondolataim mozgóképes megfogalmazása lehetőséget teremt a világot meghatározó válaszok megtalálására. Ha nem így lenne, nem készítenék filmeket. Így azt mondom: én abszolúte optimista vagyok. A pesszimisták azok a kollégák, akik vígjátékokat készítenek, mert hülyének tartják az embereket, akiknek már nem érdemes komoly kérdéseket feltenni.

- Mennyiben más mobiltelefonnal filmezni, mint a klasszikus filmes kamerákkal?

- Nem volt nehezebb, de azt sem állítom, hogy élveztem volna. De nem volt választásom: ha most, 2017-ben hiteles képet akarok mutatni a társadalmunkról, akkor igazodnom kell a most használt eszközökhöz, különösen, hogy az elmúlt tizenöt-húsz évben a kütyük teljesen megváltoztatták az életünket. Szóval, ez nem csak esztétikai döntés volt.

- Lehet, hogy tíz év múlva a teljes filmet telefonnal fogja rögzíteni?

- Ezt már megtették mások, például Sean Baker a Tangerine forgatása során. Én inkább azt mondanám, hogy fogalmam sincs, hogy tíz év múlva milyen képrögzítő eszközzel fogunk dolgozni. Már, ha még fogok filmezni, mert nem vagyok fiatal. A digitális forradalom, a celluloid film leváltása sok kollégának okozott lelki traumát, de engem egyáltalán nem izgatott. Az elmesélt történet a lényeg, nem az eszköz, amit ahhoz használsz.

- Minden filmjében, így a Happy Endben is számos olyan jelenet van, amelyet távolról mutat. A kamera sokszor szinte távcsőként funkcionál.

- Így van. Valóban nem szeretek túl sok közelit használni, amikor nem indokolt, mert a néző akkor azt hiszi, hogy egyvalamire kell koncentrálnia. Ez az audiovizuális erőszak, mely fals emóciókat ébreszt. Ha mutatok egy totált, a néző elkezd a képen gondolkozni: elkezdi figyelni a részelteket. Nem tudja, hogy mi a fontos, így a meglepetés ereje sokkal nagyobb.