Happy End - Megértünk a halálra

Publikálás dátuma
2017.10.12 07:46

Fotó: /

Az osztrák nagymester, Michael Haneke legújabb filmje, a Happy End 2016 nyarán az észak-franciaországi Calais-ban játszódik, és egy kastélyban élő gazdag francia nagypolgári család belső viszonyait mutatja be. Az osztrák nagymester korábbi műveihez hasonlóan a középosztályt, most elsősorban a felső-középosztály tehetős tagjait tanulmányozza a tőle megszokott szenvtelen távolságtartással, statikus kameraállásokból.

Zenei aláfestés nélkül, legtöbbször a játéktéren kívül marad Haneke kamerája, mintha mindig csak belesnénk oda, ahol a cselekmény zajlik. Ez a forma dokumentarista hitelesség érzetét kelti. Vizuálisan egészen játékos műről van szó, a telefonos felvételektől a nagytotálokig nyíló eklektika jellemzi a művet. De távol álljon Hanekétől a valóság szenvtelen visszaadása, vagy a felesleges művészieskedés, mozija társadalomkritikával és iróniával átitatott, vérbeli szatíra.

Noha a cannes-i világpremier előtt a világsajtó migránsfilmnek gondolta a Happy End-et, Hanekét sokkal jobban érdekelte a kiüresedett és sznob életet élő felső-középosztálybeli család működésképtelensége, amely a ma ismert Európa metaforája is. Megkaptuk tőle a rendszerkritikát, csak épp nem úgy, ahogy számítottunk rá. Haneke egyértelművé tette: szerinte nem a migránsok okozzák Európa halálát, hanem a teljesen degenerálódott középosztály. Igazi mizantróp karaktereket hozott össze, akiknek a halál iránti viszonyuk alapján mutat és sorol be a rendező.

A remek színészek (Jean-Louis Trintignant, Mathieu Kassivotz és Isabelle Huppert) gyönyörűen megoldják a feladatot: talán a legnehezebb aktori jelenlét, amikor semmi különöset nem kell csinálni, csak minimalista jelenléttel kell megmutatni egy figura limitjeit. Ráadásul itt mindenki mindennek a metaforája, szappanoperai parafrázisként kong az ürességtől.

A zárójelenet pedig igazi übergonosz poén. Olyan, amelyet az ember sosem felejt el.

Infó:

Happy End

Forgalmazza a Cirkó Film

2017.10.12 07:46

Krétával és szerelemmel

Publikálás dátuma
2018.09.25 13:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Fekete-fehér krétarajzok színesítik Budapest számos szórakozóhelyét, de többnyire nem tudni ki készítette azokat. Pedig lehet épp KrétaRéka rajzai alatt ücsörögve isszuk a reggeli kávénkat.
Kávézóban vagy szórakozóhelyen ülve valószínűleg egyikünk se azon gondolkodik, hogy ki írta fel a falra kacskaringós betűkkel a választékot, azon pedig végképp nem, hogy ez művészeti kifejezőeszközként is értelmezhető lenne. A fekete táblákra krétával felírt szövegek, mókás rajzok azonban korántsem mindig unatkozó pincérek munkái, gyakran olyan grafikusok, vagy ügyes kezű rajzolók készítik őket, mint KrétaRéka. A fazekas-festőművész családból származó Szekeres Réka kalandos utat tett meg a krétarajzokig: bár nem vették fel az Iparművészeti Egyetemre, tizenöt évet a vendéglátásban töltve rátalált erre a munkára – ahol dolgozott, ő írta a táblákat. Egyszer a szintén hasonló projekteken dolgozó Szalai Szilvi grafikust helyettesítette, s akkor gondolkodott el a váltáson. 
„Amikor elkezdtem, Szilvi – aki már három-négy éve csinálta ezt – azt mondta, nagyon jó ez a dolog, de ne nagyon éljük bele magunkat, mert pár éven belül lecseng, és minden digitalizálnak majd. Ehhez képest rengeteg munkánk van” – meséli KrétaRéka. Azóta számos nagy alkotáson van túl, Szalai Szilvivel közösen dolgoztak a UPC székházon, volt egy három napos bécsi munkájuk, s a kecskeméti Malom Központ teljes belső oszloprendszerét is ők díszítették fel. A tizennyolc darab öt méteres oszlop arculatának kivitelezése egy hetet vett igénybe, s komoly előzetes tervezést igényelt – hangsúlyozta KrétaRéka.
„Kezdőként egy utcai portát készítettem, s évekig úgy mentem el arra, hogy érzékeltem, teljesen megváltozott tőle az utca. Tehát van ennek jelentősége” – válaszolta KrétaRéka a kérdésre, művészetként lehet-e tekinteni a munkájára. Úgy véli, mivel egy adott ember gondolatainak, kreativitásának eredményei az elkészült rajzok, nem lehet másnak nevezni. Azt azonban, hogy múzeumba kerüljenek a feliratok, nehezen tudja elképzelni: úgy látja, a magyarok némileg fantáziátlanok – egy-két szuper kezdeményezéstől eltekintve –, s gyakran nem mernek elrugaszkodni, azt gondolják, nem szabad elvonni a lényeges dolgokról a figyelmet. „Ne rakjunk egy Modigliani mellé kalligráfiát, mert akkor nem arra fog koncentrálni a látogató” – teszi hozzá gúnyosan. Ugyanakkor hozzátette, azt el tudná képzelni, hogy több művész krétarajzaiból kiállítás nyíljon. A street art rohamos terjedését tekintve, talán nem is állunk ettől olyan távol. Addig is, érdemes nyitott szemmel járni, a művészet bármikor szembe jöhet velünk: akár egy gőzölgő csésze képében is.
2018.09.25 13:00
Frissítve: 2018.09.25 13:34

Elhunyt Gary Kurtz

Publikálás dátuma
2018.09.25 12:15

Fotó: Youtube/The Latest TV/
Az első két Star Wars-film producere 78 éves korában halt meg.
78 éves korában, Londonban elhunyt Gary Kurtz, az első két Star Wars-film Oscar-díjra jelölt producere – írja a BBC.  Családja közleménye szerint Gary Kurtz rákban szenvedett. Hozzátették, hogy Kurtz csodálatos ember volt, akinek az volt az élete, hogy a filmművészeten keresztül megossza az „audiovizuális mesemondás csodáját”. Tehetsége a filmkészítéstől a fotózáson és a zenén át a filmtörténetig számos területen megmutatkozott, emellett szenvedélyes világutazó volt – tették hozzá. Gary Kurtz 1940. július 27-én, Los Angelesben született, és elsőként az Amerikai Graffiti című filmmel szerzett hírnevet, melyet George Lucas rendezett. A Star Wars IV. – Egy új remény és a Star Wars V. – A birodalom visszavág című filmekért Oscar-jelölést kapott.  
2018.09.25 12:15
Frissítve: 2018.09.25 12:15