Ujhelyi: a Fidesz megüzente, ne zavarják amíg lop

Tulajdonképpen a címben felhozott idézet is elég lenne annak jellemzésére, hogy az Orbán-kormány miért fúrja-faragja, ahol csak éri az Európai Ügyészség intézményét. Mert hogy nem másról van szó, mint hogy a narancsmaffia egyszerűen nem tűri, hogy az uniós pénzek lerablásában a legminimálisabb kontroll is megakadályozza. Ehelyett zavaros módon nemzeti szuverenitásról, meg intézményi duplikációról beszélnek, pedig az igazság ilyen egyszerű: a Fidesz nem akarja, hogy zavarják lopás közben.

Nézzük röviden, miről is van szó. A luxembourgi székhelyű EU-s vádhatóság azért jön létre, hogy az eddigi gyakorlattal szemben hatékony nyomozásokat tudjanak majd folytatni az uniós költségvetést érintő bűncselekmények, így a tízmillió eurót meghaladó nemzetközi áfa-csalások, illetve az uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos, tízezer eurót meghaladó csalások esetén. Ebben az esetben ugyanis a szervezet határokon átnyúló intézkedéseket tehet anélkül, hogy hosszadalmas igazságügyi együttműködési eljárásokat kellene igénybe vennie. Leegyszerűsítve, az uniós adófizető polgárok befizetéseinek sorsát, illetve annak nyomon követését - és kizárólag csak azt - helyeznék egy központosított intézményhez a hatékonyság és az átláthatóság jegyében.

Az Európai Ügyészség létrehozását már húsz tagállam támogatta, a közép-európai régióból egyedül az „illiberális politikát követő” Lengyelország és Magyarország nem. Az Orbán-kormány azzal érvel a távolmaradás mellett, hogy vannak már hasonló szervezetek az Unióban, például az Eurojust és az OLAF. Ráadásul, teszik hozzá, a kérdés a nemzeti szuverenitást is támadja, hiszen a magyar alaptörvény kimondja: „a magyar ügyészség az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője.”

Orbánék magyarázkodásában két alapvető bukfenc is van. Egyfelől a hivatkozott uniós intézmények egyike sem rendelkezik nyomozati jogkörrel, pont ez az Európai Ügyészség egyik újítása. Jelenleg az OLAF például hiába tesz javaslatot a Polt Péter vezette magyar ügyészségnek bizonyos ügyekben, a volt fideszes képviselő-jelölt által irányított vádhatóság az esetek töredékében vizsgálódik csak érdemben, vádemelésekről pedig már szinte nem is beszélhetünk. Ami a gránitszilárdságú alaptörvény kitételeit illeti, azok megváltoztatása, finomhangolása egyszerű politikai kérdés, amelyhez a parlamenti ellenzék demokratikus része nyilván kész lenne biztosítani a többséget. Ha úgy szolgálja a kormánypártok érdeke, a Fidesz pitiáner, marginális kérdésekben is kész órákon belül törvényeket átpasszírozni a közjogi rendszeren, vagyis az Európai Ügyészség beemelése a magyar jogrendbe is nettó politikai döntés kérdése csupán. És mint tudjuk, a Fidesz valódi indoka nem más, mint hogy nem akarnak független elszámoltathatóságot a fejük felett, főleg nem, ha zsíros uniós pénzek habzsolásáról van szó.

Tanulságos volt egyébként a legutóbbi strasbourgi plenáris ülésen, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői milyen kényelmetlenül érezték magukat, mert bár a jobboldali-néppárti frakció szinte egésze megszavazta az Európai Ügyészségről szóló indítványt, a fideszesek jelentős része tartózkodott, néhányuk pedig „elegánsan” inkább gombot sem nyomott. Mintha az nem maradna fenn a jegyzőkönyvekben, mintha az mentesítené őket annak felelőssége alól, hogy magatartásukkal az orbáni rezsim korrupciójához asszisztáltak. Örkényi novellába illett a jelenet, amikor Szájer József is - egyébként sokszor bevett gyakorlatának megfelelően - inkább elvette kezét a szavazógombról, miközben másik karjával a frakció felelős alelnökeként épp azt mutatta a jobboldali-néppárti képviselőcsoportnak, hogy támogatni kell az intézmény felállítását.

Van azonban az Európai Ügyészség kérdésének egy olyan vetülete is, amely a fideszes korruptság leplezésén is túlmutat. Az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa, Vera Jourova nemrég világossá tette, hogy a következő uniós támogatási ciklus forrásainak kifizetését és elosztását bizony a jogállamiság érvényesüléséhez és például az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz is köthetik majd. Leegyszerűsítve ez azt jelenti: ha a narancsmaffia továbbra is ilyen szemérmetlenül és következmények nélkül lopja az uniós pénzeket, akkor Magyarország egyáltalán nem, vagy csak jóval kevesebbet fog kapni. A felvetés egyébként egy olyan uniós tagállam esetében, ahol az OLAF által feltárt visszaélésgyanús esetek rekordszámot értek el az elmúlt években, minimum jogos. Kérdés viszont, hogy Orbánék tolvajlása miatt lehet-e a teljes magyar nemzetet büntetni? Az én válaszom: nem. Ahogy nem tűrhetjük tovább Orbánék szabadrablását sem.

2017.10.13 08:03

Grillcsirke

A becsapódó valami maga a holland volt, a káromkodás meg a sátorzsinóroknak szólt.
A sátor tulajdonképpen egészen normálisan fest. Lehetne rosszabb is, ha tekintetbe vesszük, mi történt. Az egyik rögzítőzsinór szakadt csak el, de össze tudtam kötözni, és végül a fém pöcköket is megtaláltuk. A domb eleve nem a legalkalmasabb táborhely, de hát mit tegyünk, a koordinátákat nem mi határoztuk meg: ott vertünk sátrat, ahonnan elérhető távolságban van a napi munkánk helyszíne, és a biztonsági őr is szemmel tudja tartani az értékeinket.
Nem mintha volnának értékeink. A lehető legkopottabb ruháinkat pakoltuk be – nagyon is helyesen –, okulva az előző évi dagonyából, amelyben combig felázott nadrágban cuppogva evickéltünk körbe a Szigeten. Két kispárna, takaró, törölköző, papucs. Ennyi a vagyonunk, meg a két műanyag palack, amivel elzarándokoltunk az ivókúthoz a napi vízadagunkért. A lényeg, hogy a sátor vízálló, és egy, a Sziget egy eldugott szegletében talált jókora kővel viszonylag stabilan sikerült felállítanunk.
Ebbe a komfortos állapotba rondított bele a holland.
Akkor hallottam először holland káromkodást, elég furcsa nyelvnek tűnt, de az események lavinaszerű alakulása miatt nem volt időm mélyebb lingvisztikai megállapításokra, ugyanis a káromkodással egyidőben valami becsapódott a sátrunkba, és már gurultunk is lefelé a domboldalon.
Mint később, a kikászálódásunk után kiderült, a becsapódó valami maga a holland volt, a káromkodás meg a sátorzsinóroknak szólt, amelyek – vélhetően nem függetlenül az éjjel elfogyasztott alkoholmennyiségtől – számára nehezen voltak kivehetőek a kora reggeli fényviszonyok közt. Így aztán a holland elvágódott bennük, egyenesen rá a sátrunkra, amelyben a húgommal az igazak álmát aludtuk. A holland mentségére legyen mondva, hogy a földet érés – mármint, amikor sátrastul megálltunk a dombocska tövében – után azonnal elnézést kért. Csapzott volt és félmeztelen, de valahogy mégsem keltett rossz benyomást, a történtek ellenére sem. Miközben igyekezett kibogozni a lábát a zsinórokból, mindenféle nyelveken bocsánatot kért, és biztosított afelől, hogy segít újra felállítani a sátrunkat.
Így is lett: két barátjával felcipelte a cuccunkat a dombra, és nagy erőfeszítések árán újra sátorformát varázsolt belőle. Mi rezignáltan néztük a műveletet – a nulladik napon, frissen és kipihenten is megizzadtunk a sátorállítással, nemhogy az utolsó napon, a legszebb álmunkból felriasztva. Az építmény végül elkészült, mi pedig most, túlélve az utolsó munkanapunkat, vacsora közben nézzük a végeredményt: vajon kibír-e még egy éjszakát.
Kilencszázkilencven forint volt a fél grillcsirke. Egyetlen fillérünk sem maradt, viszont meleg ételt vacsorázunk. A szigetlakók jelentős hányada már napokkal ezelőtt pénz nélkül maradt, így változatos módokon igyekszik ételhez jutni, eközben mi, a felelős gazdálkodástól megrészegülve, boldogan esszük a csirkét. A csontokat, a maradékot (még maradékot is merünk hagyni!) halomba gyűjtjük, zacskóba tesszük, és éjszakára a sátor elé rakjuk. Reggelre az egész csomag eltűnik.
2018.08.14 09:00
Frissítve: 2018.08.14 09:13

Családok éve

Tán az nem tetszhetett a mostani döntéshozóknak: gyanús, ha egy üzletben mindenki jól jár. Hoztak hát új rendeletet.
Nem ártana néhány ifjú minisztériumi titánt pár napra elküldeni egy zempléni vagy mecseki kis faluba. Nemcsak arra döbbennének rá, hogy a tehén nem lila, a tojáson eredendően nincs sorszám és a csirke sem lefolpackozva jön a világra, hanem arra is, hogy szakadéknyi mélységek vannak az általuk ismert és az igazi valóság között. 
Mert lehet csinos kis rendeleteket hozni az íróasztal mögött arról, hogy a legkisebb településen is legyen bölcsőde, ha ötnél több szülő szeretné azt, de a szomorú valóság szerint erre hiába lenne igény, a gyakorlatban ilyen vidékeken szinte kivitelezhetetlen egy önálló bölcsőde megépítése, fenntartása. Ezt felismerve találta ki még a NER-t megelőző baloldali kormány azt a hibrid megoldást, amivel mindenki jól járt: az úgynevezett egységes óvoda-bölcsődét, ahová már kétéves kortól fel lehetett venni a gyerekeket, a szülők meg nyugodtan elmehettek dolgozni. Közel kétszáz helyen létre is hoztak az országban ilyeneket. Jól jártak az önkormányzatok is, hisz ott, ahol időnként mindössze tíz-tizenöt gyerek van az oviban, nem gond a pár fős plusz létszám, a fejkvóta viszont a bölcsisekkel együtt valamivel több, lehetett egy héten kétszer is sonkát tenni a zsemlére, parizer helyett. 
Igazi win-win pozíció, tán ez nem tetszhetett a mostani döntéshozóknak: gyanús, ha egy üzletben mindenki jól jár. Hoztak hát új rendeletet, megszüntették a bölcsi-ovit szeptember elsejétől, s kötelezték a falvakat önálló bölcsődék létrehozására. Nos, az ifjú titánoknak „nulla pontként” először is kellene találniuk egy négyszáz lelkes faluban plusz két végzett kisgyermekgondozót, elvégre a két meglévő óvónő már „foglalt”. Ha sikerülne a lehetetlen küldetés – nem fog -, jönne az újabb kihívás: alkalmas épületet lelni, meg pályázati pénzt, hogy megfeleljenek a szigorú szabványnak. Aminek egyébként a létező óvoda „ab óvó” megfelelt, de hát mint tudjuk, oda bölcsis gyerekek szeptembertől már nem járhatnak.
Még jó, hogy 2018 a családok éve. Egyébként mi várna szegény bölcsisekre?
2018.08.14 09:00
Frissítve: 2018.08.14 09:15