Gulyás nem tudta megvédeni a nemzeti konzultációt

Nem tudott egyetlen stabil érvet sem felhozni a legújabb nemzeti konzultáció állításait érintő kifogásokkal szemben Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az RTL II Magyarul Balóval című műsorában tartott csütörtök késő esti vitában. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője rámutatott, hogy az olyan állítások, mint hogy Brüsszel és Soros György le akarja bontani a határvédelmi kerítéseket, egyszerű hazugságok. Gulyás erre úgy reagált: ebben az ügyben a vita Soros György és az Európai Bizottság között zajlik. Arra a kérdésre, látott-e bármiféle Soros-tervet, Gulyás úgy felelt: ő egy 2015-ös, 444.hu-n megjelent cikket látott, amiben Soros György gondolatai is olvashatók voltak. 

Szerző
2017.10.13 07:14

Elsodorta a vakvezető kutyát, de szerinte az állat ment az autójának

Publikálás dátuma
2018.08.15 09:49
Illusztráció: AFP
Fotó: AFP/
Nem érzi hibásnak magát az a sofőr, aki elsodort egy látássérült embert kísérő vakvezető kutyát. A nő szerint akkor léptek le a járdáról, amikor ő már befordult az autójával. A szakértő szerint a gyalogosoknak van elsőbbsége.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének múlt heti Facebook-bejegyzése szerint egy autó majdnem elütött egy, éppen a vakvezető vizsgáját tevő kutyát és látássérült gazdáját. Amikor szabályosan leléptek a járdáról, az autó kanyarodás közben kis híján elütötte őket, majd anélkül, hogy megnézte volna, mi történt, elhajtott.
A hátsó sárvédő elkapta a kutya fejét; hatalmasat koppant - mondta az ATV-híradóban a vak férfi, aki hozzátette, főleg Dorko miatt aggódott, mert érezte, vele nem lesz gond. Az autó viszont elhajtott.
A csatornát megkereste a sofőr, aki bár nem akart nyilatkozni, elmondta, ő már befordult, amikor a kutya és a gazdája lelépett az útra, mint mondta a bejegyzésben lévő videón is látszik, nem ő ütötte el Dorkót, hanem az ment neki az autójának. Hozzátette, azért hajtott el, mert nem érzékelte, hogy elsodorta az állatot.
Köves Szilárd vezetéstechnikai szakértő és vizsgabiztos a műsorban elmondta, az autós tempójával volt gond. A jó megoldás ilyenkor az, hogy lassan kell haladni, és ha a gyalogos át akar kelni, át kell engedni. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kiképzője is úgy véli, sem a kutya, sem a gazdája nem hibázott, mert a KRESZ szerinti elsőbbség birtokában léptek le a járdáról.
2018.08.15 09:49

Betiltják a Kaspersky termékeit a kormányzati gépeken

Publikálás dátuma
2018.08.15 09:26

Fotó: AFP/ KIRILL KUDRYAVTSEV
A kormány eddig nem látott kockázatot az orosz szoftverekben, de most a miniszterek október 15-ig kaptak időt a felülvizsgálatra.
Gyakorlatilag megtiltotta a magyar kormány, hogy a kormányzati számítógépeken az oroszországi Kaspersky Lab szoftverét használják. A Magyar Közlönyben megjelent hétfői kormányhatározatban az szerepel: a kormány egyetért az Európai Parlament határozatában foglalt azon törekvéssel, „amely szerint szükséges a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és a 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok, valamint ezek 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságokban használt szoftverekre, informatikai és kommunikációs berendezésekre potenciálisan veszélyes programok és eszközök – így a Kaspersky Lab termékeinek – kiszűrése és elhárítása”. A minisztereknek 2018. október 15-ig adtak határidőt arra, hogy végezzék el a szükséges felülvizsgálatot, a megtett intézkedésekről pedig tájékoztassák a Nemzetbiztonsági Munkacsoport elnökét.

Váratlan fordulat

A Zoom.hu arra hívta fel a figyelmet, hogy ellenzéki képviselők már hónapok óta bombázták parlamenti felszólalásaikban, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában és írásbeli kérdésekben a kormány képviselőit a problémával kapcsolatban. Az LMP-s Szél Bernadett a Kaspersky-veszélyre a nemzetbiztonsági bizottságban, a DK-s Vadai Ágnes pedig a parlamentben próbálta többször felhívni a figyelmet. Az ellenzék arra volt kíváncsi, miért a Kaspersky Lab termékeit használják a kormányzati, államigazgatási szervek – ilyen vírusirtó van a parlamenti képviselők hivatali gépen is –, amikor egyre több ország kormánya, köztük Hollandiáé és az USA-é a biztonsági kockázatok miatt nem használja a kémkedésgyanúba keveredett kiberbiztonsági cég szoftvereit. Vadai Ágnesnak június 11-én – 4 nappal az EP-állásfoglalás előtt – Kontrát Károly belügyi államtitkár még azt válaszolta, hogy „az utóbbi években nem volt semmi ilyen probléma.
2018.08.15 09:26