Fót;Rétvári Bence;Károlyi István Gyermekközpont;

2017-10-17 07:17:00

Hol fogok lakni? - Fóton a bizonytalanság az úr

Továbbra is otthonaik elvesztésétől félnek a bezárás előtt álló Károlyi István Gyermekközpont nyugdíjas dolgozói.

Elutasította az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága Szabó Tímea (PM) javaslatát, amelyben a hamarosan megszűnő fóti Károlyi István Gyermekközpont (egykori nevén Gyermekváros) területén élő, korábban az intézményben dolgozó nyugdíjasok helyzetének megoldásával kapcsolatban tett ajánlásokat. A PM társelnöke egyebek mellett azt szerette volna elérni, a kormány tegye lehetővé, hogy a Károlyi-kastély területén működő gyermekotthon bezárásától függetlenül a volt dolgozók jelenlegi, ugyancsak az intézmény területén található bérlakásukban élhessék le életüket. A Selmeczi Gabriella vezette, fideszes többségű Népjóléti Bizottság (6 igen, 9 nem arányban) ezt leszavazta.

A kormány idén januárban jelentette be: 2019-re minden "korszerűtlen, tömegszerű intézményt" fel akarnak számolni, ez a folyamat éri el a fóti gyermekotthont is, ami a tervek szerint 2018 közepén szűnik meg. Hiába jelezte a Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítvány, hogy Fóton a korábbi intézményes struktúrát már rég felváltotta a "családi otthonias nevelés", állami és uniós támogatásokkal családias otthonok épültek, a kormányt, úgy tűnik, nem érdeklik a részletek.

Az otthonban gondozott, különleges bánásmódot igénylő gyerekeket más intézményekbe költöztetnék, az aktív dolgozók továbbfoglalkoztatását ígérik, ám az intézmény nyugdíjasainak helyzete továbbra is bizonytalan. Májusban mindössze egy papírt kaptak arról, hogy a gyermekközpont vagyonkezelői joga megszűnik, a továbbiakban azt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja. Ehhez kérték a hozzájárulásukat. Mintegy hetven, 60-90 éves emberről van szó, legtöbbjük egész életében a gyermekotthonban élt és dolgozott. Lapunknak most több érintett is beszámolt arról, jövőjükkel kapcsolatban hónapok óta nem kaptak világos tájékoztatást sem az intézménytől, sem a fenntartótól. Attól félnek, hogy az utcára kerülnek.

A volt dolgozók sorsáról legutóbb Szél Bernadett (LMP) is érdeklődött, kérdéseire Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszolt. "A vagyonkezelőnél jelenleg folyamatban van a bérleményekkel kapcsolatos dokumentumok feldolgozása, elemzése. A vagyonkezelő e feladat ellátása során a jogszabályokat maradéktalanul betartva egyedi helyzeteket figyelembe véve, méltányosan jár el" - írta Rétvári. Hozzátette: a gyermekotthon bezárásáról szóló döntés nem rendelkezik arról, hogy a teljes ingatlant ki kellene üríteni, bérlőket, használókat kiköltöztetni.

Az érintettek szerint Rétvári válasza tovább növeli a bizonytalanságot. Továbbra is egyértelmű, világos tájékoztatást szeretnének kapni.