Csukják be a statisztikát!

Mert izgat és lázít, mert szörnyűséges számaival fölkorbácsolja a vért és ökölbe kényszeríti a kezet.

Csukják be a statisztikát, mert az is ellensége ennek a mai gazdasági rendnek, mely milliókat tesz nyomorék koldusokká, néhány tízezer boldog ember érdekében. De a statisztika olyan komoly tudomány és annyira megbilincselhetetlen valami, hogy mégsem lehet becsukni. Előáll számoszlopaival és kiáltozik és korbácsolja a lelkiismereteket. A statisztikát nem lehet bezárni, bár meg lehet hamisítani, de az is hiábavaló, mert a turpisságot nyomon követi a számonkérés. Ha tehát minden írást és beszédet eltiltanának is, a számok akkor is beszélnének. S a számok ellen nem lehet port indítani, a számokat nem lehet elítélni.

Mit sem ér azonban a számok beszéde, ha kevesen hallják meg, vagy ha egyáltalán nem, hallják meg. A fővárosi statisztikai hivatal közrebocsájtotta a főváros népének kereseti viszonyairól szóló adatokat. A Népszava közölte ezeket a szörnyűséges számokat. Közölte és magyarázta, noha magyarázat is alig kell ezekhez a számokhoz. De a milliókból, akikről ezek a számok közvetve és közvetlenül szólanak, csak tízezrek nézték meg magukat abban a rettenetes tükörben, amelyet ezek az adatok eléjük tartottak.

Miért nem többen olvasták el mit mondanak a számok a gazdasági konszolidációról, a dolgozó tömegek helyzetéről!

Miért nem olvasnak többen és miért nem olvassák többen a Népszavát, amely a számok igazságát a szavak igazságával és a gondolatok igazságával fűzi ősszel.

A számok lázítanak. De kiket lázítanak? Azokat, akik elolvassák a számokat, de azok már úgyis ismerik helyzetüket, tudják a helyüket, érzik az igazságtevés szükségességét. Ezeknek a tízezreknek nem volna, szabad megelégedniük azzal, hogy ők maguk olvasnak és abból, amit olvasnak, levonják a számukra elkerülhetetlen következtetéseket. Ez kevés!

Az önmagunkban való dühöngés, a szoba négy fala között fölcsattanó fölháborodás, vagy a csöndes konstatálás nem javítja a sorsunkat és nem viszi előre a dolgokat. Marad minden a régiben, ha nem szaporítjuk a számok beszéde, nyomán a magunk számát. Nem ér semmit a magunk meggyőződése, ha nem igyekszünk arra, hogy sokkal többen, a munkásosztály soraiban állók valamennyien ugyanúgy lássák meg a sorsukat és a tennivalóikat, mint ahogy \megláttuk mi magunk.

Tízezrek elégedetlensége a milliók állati türelmével szemben, nem sokkal jelent többet, mint a zápor csapkodása a gránitsziklán. Milliókban kell fölkorbácsolni az elégedetlenséget, hogy ez az elégedetlenség kikorrigálja, a statisztika számait. Az átkozott közömbösséget kell szétzúzni, mert az egész munkásosztály pusztulását jelenti, ha a szent elégedetlenség hullámai nem csapkodják azt a rendszert, amely milliókat dönt a legállatibb nyomorúságba.

Népszava 1922. október 22.