bíróság;OBH;Handó Tünde;

2017-10-26 12:14:00

Vége lehet Handó Tünde egyeduralmának?

Kollégái tapssal fogadták a Handó Tünde ellen pert indító Vasvári Csabának, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírójának programismertetőjét a múlt hét elején, amikor mintegy ötszáz fővárosi bíró küldötteket választott maga közül – Írja a Magyar Nemzet. A több mint két tucat jelölt közül egyedül Vasvári Csaba kapott hangos tetszésnyilvánítást.

A most megválasztott húsz fővárosi küldött – az ország többi részéről delegált társaikkal együtt – várhatóan télen tartja majd a gyűlést, ahol döntésre viszik, kik legyenek közülük az Országos Bírói Tanács (OBT) tagjai a következő hatéves ciklusban. Ugyanis a 2012-ben felállított testület első tagságának tavasszal lejár a mandátuma.

Azért nagy jelentőségű a választás folyamata, mert ez az a szerv, amely képes volna valamelyest féken tartani a bíróságok központi igazgatását ellátó Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Handó Tünde hatalmát. A bírói karon belül egyre többen kritizálják nyíltan az elnök önkényes működését, különös tekintettel a kinevezési ügyekre.

Az Országos Bírósági Hivatal vezetője tehetséges, de önkényes, félelemkeltő döntéseket hoz – mondta Szepesházi Péter bíró.

Vasvári Csaba is ezért nyújtott be munkaügyi keresetet ellene; hiába pályázott ugyanis kétszer ítélőtáblai pozícióra, és hiába végzett mindkétszer első helyen, Handó Tünde utóbb mindkét pályázatot visszavonta, így a nyertest végül nem nevezték ki. Szepesházi Péter, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírója is nyilatkozott erről a 444-nek. Szerinte a módszer elég gyakori a hivatal elnöke által kevésbé kedvelt bírók távol tartására. Mint mondta, „állandóan ilyen érvénytelen pályázatokról lehet olvasni a Bírósági Közlönyben”.

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének ténykedésében bírói részről kifogásolt elemek egyébként rendre olyanok, amelyeknél az Országos Bírói Tanács vissza tudta volna fogni, vagy legalább meg tudta volna nehezíteni a nemkívánatos beavatkozásokat. Az OBT tudniillik – noha az a funkciója, hogy az ellensúlya legyen – nem mondható teljesen függetlennek az OBH-tól.

Költségvetését a hivatal adja, ráadásul az OBT irodavezetője, akinek kezén a testület minden információja átmegy, az OBH egyik tisztviselője, aki Handó Tünde bizalmasa. Tehát az elnök rajta keresztül lényegében kontroll alatt tudja tartani annak a szervnek a folyamatait, amely azért van, hogy őt kontrollálja.

Nemrég a HVG utalt rá, hogy a küldöttválasztásba írásbeli figyelmeztetések kiosztásával is be lehet avatkozni. Akinek kiosztanak egy ilyet, de nem ért egyet vele, és megtámadja, az ellen fegyelmi eljárás indul a jogosság tisztázására; így viszont kizárja magát a küldötté válás lehetőségéből.

A Magyar Rádió volt elnöke, Kondor Katalin arról írt egy cikkében, hogy Handó Tünde néha éjjel, e-mailben küld feladatokat bíróknak, másnap reggeli határidővel.