futball;FTC;Vasas;Magyar Kupa;

2017-10-27 07:57:00

Viharfelhők gyűlnek Angyalföld felett

Az FTC keddi kiesése után szerdán alacsonyabb osztályú rivális vendégeként búcsúzott a labdarúgó Magyar Kupában tavasszal még finálét játszó Vasas is, amely egyre mélyülő válságban van.

Egy éve ilyenkor minden más volt Angyalföldön.

Azt követően, hogy előző idény utolsó tavaszi mérkőzésén, egy Dunaújvárosban lejátszott találkozó után éppen hogy kivívta a bennmaradást Michael Oenning vezetőedző együttese, az új szezonban óriási meglepetésre sokáig vezette a bajnokságot, 13 játéknap után ráadásul tetemesnek tűnő, ötpontnyi előnnyel az összehasonlíthatatlanul más lehetőségekből gazdálkodó Videoton, hattal az FTC előtt. A csapat sorra vette az akadályokat a hazai kupasorozatban is, a már-már csodaszámba menő eredmények közepette pedig volt idő, amikor a klubvezetés – mondván, hogy a játékosok kizárólag a célok elérésére koncentráljanak – nem engedte nyilatkozni a kerettagokat, akik közül többen az akkori szövetségi kapitány, Bernd Storck válogatott keretébe is bekerültek. Nagy menetelés volt ez az előzetesen az élvonalbeli tagság meghosszabbítását megcélzó csapattól.

Manapság más idők járnak. A bajnokságban bronz-, a kupában ezüstéremig jutó Vasas ezen a nyáron megmérettetett az Európa-liga selejtezőjében (ott egy emlékezetes párharc végén végül meggyőző különbséggel esett ki a Beitar Jeruzsálem ellenében – a szerk.), a korai idénykezdés óta pedig hullámzó teljesítményt nyújt. A Diósgyőr elleni, 2-0-s hazai vereséggel induló bajnokságban hétről hétre nagy pofonok (1-4 Debrecenben, 2-5 az Üllői úton, 0-5 a DVTK vendégeként) és szép sikerek (ilyen a bajnokesélyes Videoton 3-1-es és a címvédő Honvéd 4-1-es legyőzése) váltják egymást, erre a jelenségre pedig ugyanúgy nehéz magyarázatot találni, mint a harmadik vonalban szereplő Dunaújváros otthonában elszenvedett szerdai 2-1-es vereségre, s az azzal járó kupakiesésre. Legutóbb Oenning nem is próbált: feldúltan, csalódottan nyilatkozott az újabb kudarc után, egyúttal azt is elismerte, hogy a nyújtott produkció fényében játékosai nem is érdemelték meg a továbblépést.

A Népszava természetesen kíváncsi lett volna tegnap a német szakember vagy valamelyik labdarúgó állásfoglalására, ám az érintettek ezúttal nem kívántak nyilatkozni. A korábbi kiíráshoz képest alig változó kerettel bukdácsoló Vasas „hullámvasutazására” mindenesetre jellemző, hogy az egylet minden előzmény ellenére is a negyedik pozícióból várja a szombati, Puskás Akadémia elleni bajnoki folytatást, ez a helyezés pedig még mindig felülmúlja a várakozásokat.

Ugyanakkor, ha Felcsúton sem sikerülne kiköszörülni a csorbát, valószínűleg további, akár a személyes felelősséget vizsgáló kérdések merülhetnek fel – alkalmasint nem csak az újságírók részéről.

Dollt szívesen látnák Hamburgban
Német lapok arról írtak a napokban, hogy Jürgen Hünke, a német élvonalban szereplő Hamburg egykori első embere decemberben újra klubelnök lehet, szerepvállalása esetén pedig megköszönné a munkát a gyenge eredményeket szállító vezetőedzőnek, Markus Gisdolnak. Azonban ennél is érdekesebb a sportvezető fussballtransfers.com által idézett nyilatkozata, Hünke ugyanis azt mondta, szívesen látna a HSV kispadján a jelenleg az FTC-t felkészítő Thomas Dollt. „Kiválóan tudja motiválni a játékosait, ez a hozzáállás pedig nagyon hiányzik Hamburgból. Doll nagyszerű játékos volt, az utóbbi években pedig sokat tanult az edzői szakmáról” – mondta Hünke.

Magyar Kupa, a 16 közé jutásért

Az élvonalbeli csapatok programja:

Dunaújváros (NB III)–Balmazújváros

Soroksár (NB II)–DVTK

Gyöngyös (NB III)–Honvéd

Csákvár (NB II)–Paks

Budafok (NB II)–Debrecen

Vecsés (NB III)–Újpest

Vác (NB II)–Videoton

Kisvárda (NB II)–Puskás Akadémia

A forduló hivatalos játéknapja november 29.