East - Életmű mozaikkockákból

Publikálás dátuma
2017.10.27 07:46
Forrás: Facebook/East együttes
Apró részletekből épült, de cseppet sem volt darabos az East zenekar életműkoncertje a Papp László Budapest Sportarénában.

„Hengereljük le Beethovent, azaz pokolba a klasszikusokkal!” – adta ki a jelszót Chuck Berry a rock&roll-forradalom hajnalán 1956-ban. De Beethoven és társai nem hagyták magukat. Tizenegynéhány év múlva zenei örökségük kezdett (újra) beszivárogni a pop-rock világába. A klasszikus zene és a dzsessz elemeinek – hol kisebb, hol nagyobb mértékű – bevonásával nyugaton a hatvanas évek vége felé útjára indult a progresszív rock, amelynek képviselői többet akartak, mint párperces dalocskákban, két gitár és egy dob kíséretével kifejteni mindazt, amit el akartak mondani a világról.

A külföldi példák természetesen nálunk is hatottak: 1975-ben megalakult, nem úttörőként és nem is egyedül létezőként, de máig működőként az East együttes. Kezdetben Móczán Péter basszusgitáros és társai is a dzsesszt találták meg, mint megtermékenyítő erőt, amellyel ki lehet törni a slágergyártó fősodorbeli zenekarok világából. Olyan művészt találtak meg rögtön ehhez segítségül, mint a Szakcsi Lakatos Bélát, aki a zenei mozaik első kockájának egyik főszereplője volt mostani koncerten is. A rockos alapokhoz nem igazán illeszkedett – önmagában kiváló – produkciója, de az első húsz perc, amelyben helyet kapott még Tony Lakatos szaxofon- és Varga János hosszabb lélegzetű gitárszólója is, összességében nagyszerű felütésként alapozta meg a koncert hangulatát.

Az East tizenkilenc évig működött aktívan, öt éve újra koncertezik a régi számokkal. Ám hiba lenne azt gondolni, csak a nosztalgia élteti az újkeletű rajongást. A színpadon ott volt néhány eredeti, emblematikus billentyűs hangszer – Hammond orgona és Minimoog szintetizátor – a színpadkép, a világosítás látványos, és ami a lényeg: a hangzás-hangosítás naprakész volt, és a zenészek tudása sem kopott semmit. Sőt, azt a lendületes rockzenét, azt a Király István dobalapjaira épülő, összecsiszolt zenekari hangzást, szóló- és basszusgitár bűvöléseket, billentyűsfutamokat, amelyet a második és harmadik blokk legjobb pillanataiban hallottunk, abszolút jelen idejű élményként élvezhettük. Játékok, Hűség, Rések a falon – lemezcímek a meghatározó korszakból. Mondható, ez az a színvonal, amelyért világszinten is jelentős progresszív együttesként tartják számon az Eastet.

Zareczky Miklós, aki a nyolcvanas évek első két évében volt a zenekar énekese, és Tisza József, aki ’83-ban állt be, most is hozta egykori formáját. A billentyűs hangszereknél a ’70-es évek végét, nyolcvanas évek közepét idéző részben a fiatal Premecz Mátyás, a klasszikus felállás számaiban Pálvölgyi Géza remekelt. Rengeteg zenész fordult meg az együttesben az egy híján húsz év alatt, még egy ilyen nagyszabású megmozduláson sem lehetett cél, hogy mindannyian megjelenjenek a színpadon. Dorozsmai Péter ott volt – ő már 1985-ben pótolta a távozó első dobost, Takáts Tamásnak 1986-tól jutott szerep a koncerteken, és néhány éves szünet után Pálvölgyi is visszatért 1987-ben. Az alapítók közül Móczán maradt, de ekkor már merőben más zenei világ jelent meg az együttes életében, amely az 1994-es megszűnésig tartott, és két lemezt is eredményezett. Színvonalas rockzene volt ez fülbemászó dallamokkal, amelyek Takáts énekesi kvalitásaival valóságos slágerstátuszba emelkedtek: a David Bowie szeme, a Fényes ösvény, az A szerelem sivataga, vagy az Elrejtettél a szívedben jellemzik a többi közt ezt a korszakot. Az egykori gitárosokat most Madarász Gábor pótolta, kiválóan.

Nem maradhatott el a legnagyobb siker, az ’56, a magyar, nagyon is valóságos és véres valódi forradalom dala 1989-ből, amely a politikai aktualitásnak köszönhetően akkoriban jelentős nemzetközi karriert is befutott. Az éneklésből Malek Andrea is kivette a részét. Ezek már könnyebben befogadható, de nem igénytelen zenék. Megérdemelten kapták meg a koncert végén a felállva ünneplő közönség tapsát az est fellépői. Azt a kisebb-nagyobb darabokból összeálló, de semmiképpen nem töredékes képet, amit majd’ két évtized alatt összeállítottak, jogos büszkeséggel vállalhatják.

Búcsú Fésűs Évától

Publikálás dátuma
2019.02.22 20:36

Fotó: SHUTTERSTOCK
Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró. Hol volt, hol nem volt, a váci piarista templom közelében egy apró házikó emeleti szobájában egy kislány éldegélt közjegyző apukájával és háztartásbeli anyukájával. No és a nagymamával, aki a legnagyobb ínség közepette is elhozta sokat betegeskedő unokája szobájába a különféle királyfikat, hercegkisasszonyokat, boszorkányokat, a szegény ember legkisebb, ám legleleményesebb fiát, mackókat, nyuszikat, rókákat, sárkányokat, hogy elfeledtesse szeme fényével a szenvedéseit. A kislány aztán felcseperedett, drogista segédvizsgát tett, s a második világháború alatt felkötött karral járt dolgozni, nehogy elvigyék ingyenmunkába a katonai mosodába. Miután államosították a drogériát, a fiatal lány Budapesten keresett munkát gyors- és gépíróként, hogy aztán új életet párja oldalán Kaposváron. Az új otthonhoz és munkahelyhez hamarost új hobbi is párosult, egy véletlennek köszönhetően meséket kezdett írni a Rádiónak: megszületett a fogfájós nyuszi története, aztán Toppantó királykisasszonyé, majd Kukkantó manó, Csupafül, Tüskeböki, Csacsi Tóni és a többiek kalandjai. A mai középgeneráció a tévéből, a nagyétkű Palacsintás király kapcsán ismerhette meg a nevét: a fiúk fülig szerelmesek voltak Kökényszemű Katicába, mind elátkozták Derelyét, a minden hájjal megkent főszakácsot, s szurkoltak a gonosz ellen küzdő Éliás királyfinak. De imádták minden hősét – több mint kétszáz meséje cirka kéttucatnyi kötetben látott napvilágot -, s a népszerűség elől magát mindig távol tartó asszony azt vette észre, egyre gyűlnek az ilyen-olyan kitüntetések a szoba polcain, míg végül a hazai meseírók közül – Lázár Ervin, Janikovszky Éva és Csukás István után – negyedikként a 2017. március 15-én Fésűs Éva átvehette a Kossuth-díjat is. Első meséjét – ahogyan azt 2017 karácsonyán a Népszavának adott interjújában elmesélte - a kisfiának írta. Mivel ismerőseinek is nagyon tetszett, beküldte a Magyar Rádiónak – és ezzel elkezdődött egy életre szóló utazás a mesék világában, miközben a történetek kitalálója Kaposváron a vasgyárban, az Állatforgalminál, végül a Köjálnál dolgozott titkárnőként. Másfél évtizede, férje halála után kezdett el verseket írni, eleinte csak a fióknak, aztán persze ezekből is több kötet lett, jó néhányat meg is zenésítettek közülük. Tizenöt esztendeje lett Kaposvár díszpolgára, 2006-ban átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, míg 2014-ben megkapta a legnagyobb somogyi kitüntetést, a Pro Comitatu Somogy-díjat, három évre rá pedig Vác is díszpolgárának választotta. Fésűs Évát, aki májusban ünnepelte volna 93. születésnapját Kaposvár városa saját halottjának tekinti.

Kinek a tulajdona az Esterházy-kincs?

Publikálás dátuma
2019.02.22 20:33
FŐÚRI RAGYOGÁS - Az iparművészet nagy Esterházy-tárlatára Fraknóból is érkeztek műkincsek
Fotó: Népszava
A Fővárosi Törvényszék pénteki, reggeltől estig tartó tárgyalásán még Werbőczy István 1514-ben íródott szokásjogi gyűjteménye, a Hármaskönyv is szóba került.
Továbbra is folyik a per Közép-Európa legjelentősebb, mintegy 100 millió euró értékű barokk főúri kincstáráért, az Esterházy-kincsekért, amelyet az osztrák Esterházy Magánalapítvány indított a magyar állam, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont jogutódja, a Nistema Kft. ellen. A Fővárosi Törvényszék pénteki tárgyalásán még Werbőczy 1514-ben íródott szokásjogi gyűjteménye, a Hármaskönyv is szóba került – a periratok ismertetése és a perbeszédek reggeltől estig folytak.

Mint arról a Népszava is beszámolt: a Esterházy magánalapítvány magát tekinti a mintegy száz éve Budapestre szállított és az Iparművészetibe 1920-ban és 1923-ban is letétbe helyezett kincseknek. A magánalapítvány pert azután kezdeményezte, hogy 2016-ban döntés született arról, az Iparművészetiből Fertődre szállítanak 75 Esterházy-műtárgyat.

A felperes a keresetében azt szeretné elérni, hogy a kincseket szállítsák vissza az Iparművészetinek, de amennyiben a műtárgyak átvételét megtagadja az épp felújítás alatt álló budapesti múzeum, úgy a tárgyakat adják ki a részére. Az osztrák magánalapítvány ugyanis azzal érvel, az 1695-ben létrejött hercegi hitbizományként a magyarországi kincsek is a burgenlandi fraknói vár tartozékai, mint ahogy jogi képviselőjük fogalmazott: a vár kincstára egy megbonthatatlan műalkotás, amelynek alkotója Esterházy Pál herceg.
Az alperesek jogi képviselői szerint ugyanakkor 1920 után – miután az Esterházy birtokok egy része Ausztriához került − az újonnan létrejött osztrák Esterházy hitbizomány leltárai nem említtették a magyarországi hitbizomány műtárgyait , a hitbizomány várományosai sem emeltek kifogást az ellen, hogy a műtárgyakat V. Pál herceg letétbe adta Budapesten. A felperes vitatja, az alperesek viszont állítják: 1949-ben jogszerűen államosították az Esterházy-kincseket.