Tarlós István;bulinegyed;

2017-10-30 12:27:00

"Ürülék, kosz" a bulinegyedben - Nyílt levelet írtak Tarlósnak

Az Élhető Erzsébetváros civil csoport nyílt levéllel fordult Tarlós Istvánhoz, amelyben azt kérték Budapest főpolgármesterétől, hogy segítsen a VII. kerületi önkormányzat képviselő testületének megoldani a bulinegyeddel kapcsolatban kialakult mára tarthatatlanná vált állapotokat, méghozzá úgy, hogy a város egy erre alkalmasabb pontján jelöli ki az új bulinegyed helyszínét.

A nyílt levelet az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Főpolgármester úr!

Belső Erzsébetváros lakóiként és az Élhető Erzsébetváros csoport tagjainak képviseletében kétségbeesésünkben, a választott képviselőink által magunkra hagyva fordulunk Önhöz. Mélységesen csalódtunk a helyi önkormányzatban, belefáradtunk annak évek óta tartó tehetetlenségébe. Becsapva, egy élhető környezet lehetőségétől megfosztva egyik utolsó reményünkként fordulunk a főpolgármesterhez és kérjük Önt foglalkozzon a problémánkkal, amit a lakókörnyezetünkbe betelepített abnormális mennyiségű kocsma (400-500 db 0,5 km2 területen), illetve a többezres közönséget befogadó szórakozóhelyek által az utcára termelt kosz, ürülék, szemét, garázdaság, a lakótereinkbe betörő zaj hoz létre.

Önnek sem ismeretlen a helyzet, amelytől szenvedünk. Azon kívül, hogy bizonyára ismeri a konkrét szituációt, szembesült már ezzel a jelenséggel a Sziget Fesztivál kapcsán. Nálunk az év 365 napján van fesztivál. Belső-Erzsébetvárosban a társasházakban, a házak között, az utcáinkon, az ablakaink alatt zajlik az, ami az óbudai, újpesti lakókat több száz méterről az őrületbe kergette. Óbudán a tűrhetetlen zaj, a konfliktusok, némi szemét jutott el a lakosságig egy hét alatt. Mi a szemét, a kosz, az ürülék "tetején" vagyunk kénytelenek élni, napi konfliktusok között, pokoli zajban, elviselni a részeg garázdák járműveinken, ingatlanjainkban okozott rongálásait, gyakorlatilag egész évben.

Tisztelt Főpolgármester Úr! Ön, aki megélte és a mi önkormányzatunkkal ellentétben sikeresen kezelte anno a hasonló lakossági problémákat a Szigettel kapcsolatban bizonyára megérti helyzetünket, együtt tud érezni velünk. Kérjük, segítsen! Nem értjük, hogyan lehetett Budapest bulinegyedét egy lakókerületbe telepíteni. Hogyan gondolták ilyen mennyiségben, ekkora vendégkörrel működtetni? Hol maradt a lakosság emberszámba vétele ennek a helyzetnek a kialakításakor? Azt tudjuk, hogy ezt mi nem bírjuk már tovább, ez elviselhetetlen, de nem hagyjuk magunkat elüldözni sem.

A VII. kerületi önkormányzat a lakosság megkérdezése nélkül rendeletbe iktatott (9/2013) egy csak Belső Erzsébetvárosra vonatkozó, ezáltal a kerületen belül jogegyenlőtlenséget előidéző, minket egy lakóövezetben megillető alkotmányos pihenéshez való jogunkban sértő nyitvatartási szabályozást. Célunk a 9/2013-as önkormányzati rendelet 2. sz. mellékletének hatályon kívül helyezése, a 24 órai egységes zárás visszaállítása. Sajnos eddig az önkormányzat süket volt a kérésünket illetően, időhúzás zajlik, ennek legújabb fejleménye egy jogilag és morálisan erősen kétséges népszavazás kiírása, melyben a teljes kerület szavazhatna arról, hogy a kerület egyharmadának sérüljenek-e az alkotmányos jogai.

Nagyon fontos, hogy mi nem a bulinegyed, mint jelenség ellen vagyunk. Megértjük az idők szavát, tudjuk, hogy egy, a turizmus területén is rendkívül dinamikusan fejlődő világvárosban szükség van ilyesmire. De az tarthatatlan állapot, hogy ez a terület városunk történelmi központjában, a város szövetén lassan gyógyíthatatlan sebet ejtve létezzen. Ne felejtsük el, hogy a 7. kerületi bulinegyed létrejötte nem egy organikus, természetes folyamat volt. Ehhez rengeteg kerületvezetési döntés kellett, Belső-Erzsébetváros és a bulinegyed tehát nem elválaszthatatlan fogalmak. Kérjük ezért Főpolgármester urat, hogy központi szinten kezdeményezzen szakmai és társadalmi vitát arról, hogy Budapest mely kihasználatlan területén lehetne kijelölni egy új, valódi bulinegyedet. Amely megfelelhet a szórakozni vágyók és a vállalkozók igényeinek is, de nem okoz visszafordíthatatlan károkat fővárosunk épített környezetében, nem teszi tönkre emberek ezreinek életét, üldözi el őket otthonaikból. Nem kényszerít gyerekeket arra, hogy miután nem tudtak aludni az éjszakai zajtól, hányáson és üvegszilánkokon keresztül kelljen óvodába vagy iskolába menniük.

Mi bízunk Önben, ahogy bíztak az óbudaiak is. Budapest lakói vagyunk, kérjük, segítsen!

Tisztelettel:

Belső Erzsébetváros lakói képviseletében az Élhető Erzsébetváros civil csoport