Előfizetés

Önbevallás

Amikor az adózási szempontból mezőgazdasági tevékenységet végzők először találkoztak azzal a fogalommal, hogy őstermelő, bizony igencsak elkeseredtek. Sokan nem voltak restek és azonnal ügyvédi segítséget kértek annak meghatározásához, valójában kik is ők. A meghatározás értelmezése ugyanis oly bonyolult, hogy még a képzett jogászok is csak többszöri nekifutásra képesek átrágni magukat rajta. "Mezőgazdasági őstermelőnek minősül az a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemély, aki a saját gazdaságában a meghatározott termékek előállítására irányuló tevékenységet folytat, és ennek igazolására őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, ideértve az Európai Unió Közös Agrárpolitikája magyarországi végrehajtásában, illetve a nemzeti agrártámogatási rendszerben érintett ügyfelekkel összefüggő ügyfélregiszter létrehozásáról és az ezzel kapcsolatos nyilvántartásba vételről szóló kormányrendelet szerint nyilvántartott mezőgazdasági termelő magánszemélyt is ..."

Sokan ezt látva beletörődtek abba, hogy nem képesek meghatározni önmagukat, sőt megadóan elfogadták, hogy a szabályoknak megfelelően adózni nem kevés fejtörésükbe kerül.

De most eljöhet a Kánaán. Jövőre helyettük is az adóhivatal készíti el a bevallást. A NAV-nál 350 ezer emberrel számolnak, ami több, mint ahányukról eddig egyáltalán tudtunk. A látszólagos jótékonyság mögött tehát az újabb adóalanyok lehalászása folyik. Ők, ha nem értenek egyet az új státuszukkal, tiltakozhatnak: de ehhez képesnek kell lenniük értelmezni az adóhivatal indokait.

Erről jut eszembe, amit nemrég hallottam. Az egyik adóhivatali ügyfélbüfében nem fogadták el a bankkártyát, mire a vendégek meg is kérdezték, hogy pénztárgépük be van-e kötve önmagukhoz. A büfés ezt tréfának vette, de az arcáról leolvasható volt, hogy ebben a hivatalban nem érdemes viccelődni.

Szél mint Schiffer

Nem kockázat nélküli helyzet felívelésre „ítéltetett” pártok miniszterelnök-jelöltjeinek vitába szállniuk egymással úgy, hogy a bár a témákat egyeztették, de az egyes megszólalók időkerete, a reagálások intézményesítése, a viszontválaszok eljárása kevésbé szigorú. Ebből kijöhet rosszul is egy politikus, különösen, ha többedszeri visszakérdezésre sem tud válaszolni konkrét kérdésekre, amelyek mondjuk egy szabályozott körülmények között zajló vitán nem is biztos, hogy így tevődnének fel, vagy újra és újra előjönnének. Ugyanakkor még így sem a vitavezető Baló György billent ki szerepéből az RTL csütörtöki műsorában, amikor a Szél Bernadett-Karácsony Gergely-Gyurcsány Ferenc disputa hatodik, tizedik és tizenhatodik percében várt volna konkrét kérdésre konkrét választ Széltől.

Merthogy az LMP miniszterelnök-jelöltjének lényegében minden kérdésről Gyurcsány és az úgynevezett „nyolc év” jutott eszébe. Különösen akkor szembetűnő ennek az állításnak egy ponton túli politikai mantra jellege, amikor Balónak arra a kérdésére, hogy miként kíván az LMP kormányra kerülni, majd „korszakot váltani” (Szél immáron egy korábbi SZDSZ-es, később bajnais toposzt használ), és erre „forgatókönyvet” is kér, arra Szélnek ismét gyurcsányozás a válasza.

Holott sokkal érdekesebb lenne a nézőket meggyőzni arról, hogy koordináció nélkül mégis melyik egyéni választókerületet tudja az LMP megnyerni (valószínűleg egyiket se), és egy a teljes népességet tekintve 5 százalékon álló párt hogyan tud egyedül kormányt váltani. Szél erre a sorok közötti felvetésre nem forgatókönyvvel válaszol, hanem azzal az indoklással, hogy miért indult az LMP külön 2014-ben, és annak alapján miért fog 2018-ban is. Az más kérdés – vagy éppenséggel pont nem –, hogy a stúdióban nem arról ment a vita, szükséges-e közös lista vagy sem, hanem hogy képesnek mutatkozik-e az LMP és Szél a kormányváltás minimumát képező koordinálásra bizonyos választókerületekben.

Karácsony Gergely többszöri, erre vonatkozó felvetéseire és érveire az LMP társelnöke tőle szokatlan módon (ismét) indulatos gyurcsányozással válaszolt, ami az utóbbi időben zajló integratív személyiség-építéstől idegen megoldás. Ahogyan az is, hogy tartalmi és retorikai értelemben is ennyivel "oldja meg" nemcsak Gyurcsányt, hanem a vita egészében vele és az LMP-vel szemben meglehetősen konstruktív Karácsonyt, az Együtt-Párbeszéd várható miniszterelnök-jelöltjét, aki népszerűségben Szél előtt/mellett/mögött van. Szél ki nem kényszerített hibát vétett.

„Forgatókönyvet” tehát még LMP-szavazó sem hallhatott Széltől, akit és pártját Gyurcsány a néha rá jellemző cizelláltság nélkül kritizált is – például intellektuálisan csak érdekesebb és érdemesebb vitákat lehet folytatni annál, ahogyan a DK elnöke érvelt arról, hogy az Alkotmánybíróság „felpuhítható-e” vagy sem, és hogy hol húzódnak a kollaboráció határai. Mivel azonban a DK a száz százalékos antiorbánizmus pártja, ezt aligha lehet elvárni Gyurcsánytól, aki LMP-kritikájában lényegében az MSZP-szavazók fejében lapuló „schifferi LMP” képet (azaz az MSZP/DK és mindenki más kritizálása az együtt nem működés jegyében) kívánta feléleszteni. Lévén Gyurcsány potenciális szavazói most az MSZP táborának szélein, neki leginkább nem az LMP-vel van baja, hanem az MSZP-s szavazókért harcolva kritizálta Szélt. Más kérdés, hogy Szél a vitában minden prekoncepciónak meg is felelt, kiválóan „segített rá” Gyurcsány stratégiájára úgy, hogy a Karácsonnyal látensen folytatott küzdelmet, a „kis pártok” konstruktivitás-harcát is elveszítette.

Szél egy ponton, amikor ismét nem tudott arról szólni, hogy mi a kormányváltás forgatókönyve, akkor a programról beszélt, ami kétségkívül fontos, úgy tett és fogalmazott, mintha effélével csak az LMP bírna. Csak a rend kedvéért kell hozzátenni, hogy a DK „Sokak Magyarországa”, a Párbeszéd „Mindenki számít”, az Együtt „Európai élet az Együtt Magyarországán” és a Momentum „Momentum 2018 – Indítsuk be Magyarországot” programja elérhető, és leginkább a jobboldali nyilvánosság szokta úgy láttatni, hogy az ellenzéknek nincs ilyenje.

Az LMP egyetlen más párt által nem birtokolt márkaeleme egyelőre maga Szél Bernadett. A többi párt is bír LMP-s toposzokkal: a Párbeszéd az LMP-hez hasonló baloldaliságot (mondjuk az előbbi balrább áll), a Momentum a szekértáborok felettiségét és ezzel a 2014-es LMP-pozíciót. Szél Bernadettet a jelen vitában - politikai értelemben - sem tartalmi, sem retorikai spontaneitása nem különösebben különböztette meg a schifferi LMP-től. A Magyarul Balóval c. műsor vita- és beszélgetéshelyzetében a politikailag hasonló pozícióban lévő Karácsony jóval kontúrosabbnak és konstruktívabbnak bizonyult anélkül, hogy különösebb aktivitást mutatott volna.

A műsorban Karácsony és Gyurcsány tudta, mit csinál: Gyurcsány az LMP-támadásával, Karácsony annak maga javára történő kifésülésével. Szél Bernadett pedig egyelőre ment tovább a schifferi úton.

Hosszú oldal - Szerelem

Micikét az interneten találtam. Nem tudom, milyen felindulásból nevez el valaki egy angol buldogot Micikének, de mivel az átnevezésnél mindössze a Micimackóig jutottunk – arra még hallgatott, másra nem –, úgy maradt. Az állatorvos javasolta, hogy keressek Winstonnak egy csajt, mert amióta tizenkét órában dolgozom, a depresszió jeleit mutatja. Márpedig a depressziós buldog nem csupán roppant szomorú látvány, de meglehetősen bosszúálló típus is: a vörös lakkcipőmet például a krumpli közé ásta a kertbe, az alvókosarát meg miszlikbe aprította. Akcióba lendültem hát, és hosszas keresgélés után megtaláltam Micikét, akit az illegális kutyaszaporítás fertője lökött ki magából.

Micike gömbölyű volt. Négy évig tartották egy mindössze egyetlen négyzetméteres ketrecben. A testmozgást hírből sem ismerte. Amikor már nem bírt el több császármetszést, selejtnek ítélték, és el akarták altatni. Ekkor mentette meg valaki. Micike számára szokatlannak tetszett, hogy szabadon mozoghat, nem is igazán érezte biztonságban magát a nyílt térben, így a napok nagy részét egy kiselejtezett kutyaházba kucorodva töltötte. Kisebesedett mellbimbói a földet súrolták.

Nem vagyok az érdekházasságok híve, így a befogadóval megbeszéltük, hogy elviszem Winstont ismerkedni. A randevú remekül sikerült: Micike elődöcögött a kutyaházból, egy darabig gyanakodva figyelte a meglehetősen tétova Winstont, aztán megindultak egymás felé, befúrták magukat egy közös, rózsaszín buborékba, és abban görögtek körbe-körbe az udvaron vagy másfél órán át.

Én közben feltettem egy csomó gyakorlatias és megfontolt kérdést oltásokról, egészségügyi állapotról, aztán, akár egy fegyelmezett titkárnő, javasoltam, hogy folytassuk az egyeztetést később, mert mindjárt esik. Winston első szóra beszállt az autó hátsó ülésére, azonban csakhamar felfogta, hogy Micike odakint maradt. És ebben a pillanatban az egyébként flegmatikus Winston felvágódott a kalaptartóra, és őrjöngve akarta kinyomni a hátsó szélvédőt, hogy rohanhasson vissza. Egyszerűen nem értette, hogy van az, hogy végre megtalálta, és máris elveszik tőle. Nyugtatgattam, hogy elintézzük a formaságokat, és néhány napon belül Micike is velünk lakik majd. Hiába. Winston látványosan gyűlölt: amikor a vacsoráját nyújtottam neki, arisztokratikusan elfordította a fejét. Belázasodott, és lepisilte a szőnyeget.

Felhívtam a gondozót: eszébe ne jusson másnak odaadni Micikét, mert abba Winston belepusztul. „Dehogy adom – így a nő a vonal másik végén –, hát Micike két és fél órája kinn ül az esőben a kapu előtt, és Winstont várja. Nem tudom berángatni.”

Öt évig görögtek együtt a rózsaszín buborékban. Néha, ha nagy volt a csend a lakásban, a keresésükre indultam. Ilyenkor szinte biztosan valami tiltott helyen bukkantam rájuk: a mosásra kiválogatott ruhakupacon, a fürdőszobaszőnyegen vagy egy óvatlanul elöl hagyott bőröndben. Szorosan összebújva. Amikor Micike meghalt, Winston öt napig nem evett. Másfél napig fel sem állt a helyéről, csak ült, és bámult maga elé. Épp, mint egykor Micike a kerítés előtt.