büntetés;Újpest;MLSZ;

2017-10-31 20:53:00

Megbüntették az Újpestet

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden másfél millió forintra, valamint két zártkapus mérkőzésre büntette az Újpestet a Videoton elleni szombati találkozó miatt.

Az MLSZ honlapján nyilvánosságra hozott indoklás szerint a lila-fehér klub szurkolói visszaesőként az ellenfelet és annak egyik játékosát szidalmazták, tárgyakat - köztük fotók alapján egy WC-tetőt - dobtak a játéktérre, valamint becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető, rasszista magatartást tanúsítottak "az ellenfél két színes bőrű játékosa felé történt huhogásokkal".

A vendégek drukkerei az ellenfelet és a mérkőzés játékvezetőjét szidalmazták, valamint székeket téptek fel és dobáltak a játéktérre, illetve a Videoton két labdarúgója is "súlyosan sportszerűtlen" magatartást tanúsított, ezért az MLSZ testülete 300 ezer forintos bírsággal sújtotta a fehérvári klubot.

Emellett a fegyelmi bizottság az újpesti Bojan Sankovicot jövő csütörtöki ülésére beidézte, a fehérvári Ezekiel Hentynek "a mérkőzés után, az öltözőfolyosón, rasszista módon történt megsértése ügyében". A Videoton korábbi állásfoglalása szerint "a hazaiak egyik játékosa megalázó, rasszista jelzővel sértegette az eredmény miatt amúgy is ideges Ezekiel Hentyt, aki ezt követően elveszítette a fejét, és kárt okozott a létesítményben". Az Újpest közleménye alapján a nigériai légiós a levonulás során belerúgott egyet a játékoskijáróban található vasajtóba, ezért a biztonsági szolgálat egyik tagja rászólt. A fehérváriak nigériai légiósa azt gondolta, a mögötte érkező hazai játékos figyelmeztette, és ekkor követte el a sportszerűtlen és agresszív cselekménysorozatot - fogalmazott a lila-fehérek honlapja vasárnap. Hentyt sportszerűtlen magatartásáért 100 ezer forintra büntették.

A Videoton játékosai közül Suljic Asmir a játékvezető személyére sértő kifejezés használata miatt három, míg Anel Hadzic - mert a vele szemben szabálytalankodó ellenfelét ellökte magától - egy bajnokira szóló eltiltást kapott. A fegyelmi testület a DVSC-Paks mérkőzéssel kapcsolatban a hazai klubot visszaesőként a rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért, valamint szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért 200 ezer forint befizetésére kötelezte.