Terrortámadás New Yorkban - A polgármester szerint nincs veszély

A hatóságok ismeretei szerint a New Yorkot nem fenyegeti terrorveszély - közölte szerdán sajtótájékoztatón Bill De Blasio, a város polgármestere. 

"Nem hagyjuk, hogy a terroristák valaha is győzelmet arathassanak. Nem szabad megengedni, hogy vallási alapon különböztessenek meg embereket, egy egész vallás híveit, képviselőit figyeljék meg, ellenőrizzék" - mondta De Blasio.
A külföldi halálos áldozatokról szólva - akik Németországból, Argentínából, Belgiumból érkezett turisták voltak - a polgármester leszögezte: "mindörökre New York polgárai" maradnak.

John Miller, a New York-i rendőrség helyettes vezetője bejelentette, hogy arabul írt üzenetet és hetekig tervezte tettét a merénylő, aki kedden New Yorkban kisteherautóval nyolc embert halálra gázolt, 11-nek pedig súlyos sérüléseket okozott.
Utóbbiak közül négy állapota szerdán még mindig válságos, bár stabil - tette hozzá.

Elmondta, hogy a merénylő, a 29 éves üzbég származású férfi, Sayfullo Saipov üzenetében az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetet éltette. Mint írta: az Iszlám Állam örökké létezni fog.

A nyomozást irányító Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tisztségviselője, Bill Sweeney hangsúlyozta, hogy a nyomozás egész éjjel, megállás nélkül tartott. Kiderült, hogy Sayfullo Saipov a New Jerseyben lévő Passaicban bérelt autót, amelyben fegyvereket és késeket találtak.

Andrew Cuomo New York állam kormányzója a sajtóértekezleten kifogásolta Donald Trumpnak a vízumlottót kártékonynak minősítő Twitter-bejegyzését. Az üzbég származású elkövető ugyanis hét évvel ezelőtt vízumlottóval érkezett az Egyesült Államokba. Cuomo kormányzó szerint az elnök mikroblog-bejegyzése "nem segített". Mint fogalmazott: most az összefogás és az együttérzés ideje van. "A merénylet átpolitizálása a terroristákat segíti" - szögezte le a kormányzó. Cuomo bejelentette, hogy a hétvégi New York-i maratont a terrormerénylet ellenére megtartják.

Szerző

Megmenekültek a Notre Dame méhei

Publikálás dátuma
2019.04.18 21:34

Fotó: AFP/ AMAURY BLIN
A székesegyház melletti sekrestyén élnek, évente 75 kiló mézet termelnek.
A párizsi Notre-Dame kaptárjaiban élő mintegy 200 ezer méh túlélte a székesegyház tetőzetét és huszártornyát elpusztító hétfő esti tűzvészt. "A méhek életben vannak" - közölte Nicolas Géant, aki a székesegyház melletti sekrestyén elhelyezett kaptárakat gondozza. "Először azt hittem, hogy a három kaptár leégett, semmilyen értesülésem nem volt. Később tudtam meg a műholdas felvételekről, hogy nem ez történt, és a székesegyház szóvivője is megerősítette, hogy a méhek ki-bejárnak a kaptárakból" - mondta el. Nicolas Géant az egész világból kapott érdeklődő üzeneteket és telefonhívásokat a méhek sorsát illetően. "Kaptam hívásokat Dél-Afrikából, Japánból, az Egyesült Államokból és Dél-Amerikából is, erre igazán nem számítottam" - mondta. Tűz esetén, már a füst első megjelenésénél a méhek teletömik magukat mézzel és a védelmezik a királynőt. Ez az méhfaj - a háziméh - nem hagyja el a kaptárát. Nincsen tüdeje, de a szén-dioxidtól elalszik - mondta Géant. Egy-egy kaptár évente 25 kiló mézet termel, amelyet a Notre-Dame dolgozói vásárolnak meg. A kaptárak 2013 óta állnak a katedrálishoz hozzáépült sekrestye tetején.
Szerző

Egy névtelenséget kérő rendőr elmondta, mi okozta a tüzet a Notre Dame-ban

Publikálás dátuma
2019.04.18 21:26

Fotó: AFP/ GEOFFROY VAN DER HASSELT
Ideiglenes templomot építenek a székesegyház elé az újjáépítés idejére.
A francia bűnügyi rendőrség egyik vezetője szerint feltehetően rövidzárlat okozta a párizsi Notre Dame székesegyházban hétfőn este keletkezett tüzet. A rendőri vezető, aki nevének elhallgatását kérte, az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a nyomozókat biztonsági okokból még mindig nem engedték be a székesegyházba. A Notre Dame rektora, Patrick Chavet püspök azt javasolta, hogy építsenek egy kisebb, ideiglenes templomot a székesegyház előtti téren, hogy a hívők ott imádkozhassanak, amíg a 12. századi épületet restaurálják. A párizsi Városháza jóváhagyását adta csütörtökön az elképzeléshez, feltéve, hogy a műszaki feltételek ezt lehetővé teszik. A tér alatt az ókorból származó romokat őrző altemplom húzódik, valamint földalatti parkoló is működik alatta.  
Szerző
Témák
Notre Dame