gyilkosság;vádemelés;kakucsi lány;

2017-11-07 10:04:00

Kakucsi lány borzalmas halála - Vádemelés a gyilkos ellen

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki tavaly tavasszal több késszúrással megölt, majd egy erdőben elrejtett egy fiatal kakucsi lányt - tájékoztatta Szabó Ferenc főügyész kedden közleményben az MTI-t.

Felidézte: a tett elkövetésével vádolt fiatal férfi és a sértett egy faluban élt, általános iskolás kora óta ismerte egymást. Tavaly március 4-én hajnalban a férfi autóval a lányért ment egy fővárosi szórakozóhelyhez, és Kakucs felé indultak. A férfi addigra már a gépkocsiba bekészített egy vadásztőrt.

A vádlott a falu közelében lévő erdős részen megállította a járművet, elővette a vadásztőrt és többször megszúrta a lányt, aki ennek következtében perceken belül életét vesztette. A férfi a holttestet az erdőbe vonszolta, ott a lány kabátjával, ágakkal, avarral letakarta, táskáját az erdőben elrejtette, majd hazament. A kést otthon a kéménybe dugta.

A nyomozók három napon belül azonosították és elfogták a vádlottat, aki azóta előzetes letartóztatásban van.