De hová tűntek a kutyák? - Intellektuális játszma

Publikálás dátuma
2017.11.10 06:47

Fotó: /

Dylan Thomas szerint nincs jobb, mint egy kád forró vízben savanyúcukrot szopogatni és Agatha Christie-t olvasni. A híres idézet tulajdonképpen túlmutat önmagán: aki egy kicsit is érdeklődik a krimik világa iránt, nem tudja kikerülni Hercule Poirot, a világ legzseniálisabb detektívjét. A „munkásságán” belül pedig a Gyilkosság az Orient Expresszen című darabot, amelyet mindig, mindenhol megszavaznak az egyik legnépszerűbb műfaji könyvnek. Sidney Lumet 1974-ben készült mozis feldolgozása sokáig etalon volt. E mű stílusát és dramaturgiáját gondolta tovább az 1989 és 2013 között forgatott tévésorozat, amelyben David Suchet kvázi eggyé vált Poirot karakterével.

Ilyen előzmények után egyetlen kérdés vetődött fel, amikor bejelentették, hogy új mozis verzió készül: vajon változtat-e a megkövesedett formulán Kenneth Branagh színész-rendező. A válasz nem egyértelmű. Látszólag semmi újjal nem szolgál az új verzió – elvégre ez a produkció most nem a tiniket célozza meg –: egy vonaton vagyunk, amely kisiklik valahol Jugoszláviában, egy ember meghal, Poirot nyomoz, beszél és elméleteket állít fel. Nincsenek ideges, klipes vágások, kézikamerás akciójelenetek, maradt a jól megszokott intellektuális játszma ínycsiklandozó sütemények és méregdrága italok között. Ám ha egy kicsit elidőzünk Branagh Poirot-alakításán, kiderül: az alkotók megpróbáltak egy kis humánumot csalni a figurába.

Az új Poirot ugyanis nemcsak szuperokos, hanem igazi magának való alak. Néha vihogva olvassa Dickenst az ágyában – mint Thomas Christie-t a kádban –, máskor pedig önmarcangoló monológokba zuhan, melyekből csak úgy tud kijönni, hogy megnyugtatja önmagát: isteni erő, morál és erkölcs hajtja őt. Missziója van itt a világon. Ez az emberi oldal, amit Branagh a rendező és a színész belevitt a Poirot-világba, kissé drámaibbá, sérülékenyebbé teszi a detektívet, aki a vonaton élete dilemmájával szembesül: majdnem mindenki hazudik neki. Mi, nézők, pedig – optimális esetben – érezzük a szituáció tétjét. Branagh színészként képes volt elérni azt a csodát, hogy nem csak elfogadjuk őt a szerepben, hanem magunkévá tegyük a karakter-koncepcióját.

Az, hogy a film felvonultat annyi sztárt, hogy az öt filmre is elég volna, természetes. Judy Dench bevonulásával például megmutatja, hogy testbeszéddel lehet a legegyértelműbben megmutatni, mi is az a méltóság. Johnny Depp remek rosszarcú banditaként. Minden szereplőt lehetne külön méltatni, ám Branagh mintha túlságosan is aktorként lett volna jelen a forgatáson: minden bizonnyal nem tudott eltávolodni és egységesen odafigyelni minden alakításra, így végül csak Michelle Pfeiffer nőtt fel hozzá, az ő játékának van még egyértelmű dramaturgiai íve.

Azon sem érdemes csodálkozni, hogy minden pazarul néz ki a vásznon, a Branagh-ra jellemző impulzív zenehasználat, grandiózus képi világ tarol. Nem véletlenül: 65mm-es filmnyersanyagra forgattak. Illetve – elnézést a geek megjegyzésért, de – abban is van valami varázslatosság, hogy tudjuk: a kameramozgások emberi, és nem digitális forrásúak. Egyszóval, a filmes kiszolgálás első osztályú. Csak egy rejtély maradt számomra, mint poirot-i gondossággal figyelő nézőnek, nyugtalanítóan nyitva: hová tűntek Dragomiroff grófnő kutyái?

Szerző
2017.11.10 06:47

Színházak éjszakája: Kell a bátorság, a tettek és a jellem

Publikálás dátuma
2018.09.23 23:10

Fotó: / Mikó Bea
Az Operettben több más mellett a tánctanítás, a Katona József Színházban a kritikákról szóló játékos csoportterápia játszotta a főszerepet és nem mellesleg az egyik városi sétán eltűnt budai színházak nyomában eredhettünk.
Szállj fel szabad madár! - visszhangzott szombat délután a Budapesti Operettszínház házi színpadán. A próbateremként is működő helyszínen legalább negyvenen ropták alkalmi tánckart alkotva. Főként fiatalok, óriási energiával lépkedtek, forogtak, hajlongtak. Karjukat egyszerre emelték, az egyik fiú inge vizes lett, egy másik lány magas sarkú cipőben próbálta tartani a ritmust. A teátrum friss bemutatója, az István a király egyik koreográfiájának megtanulására lehetett jelentkezni. A Színházak Éjszakája sorozatba illesztette be a tánctanítást az Operett. Bodor Johanna, Lénárt Gábor és Kulin András koreográfusok felváltva mutatták, hogy mit kell csinálni. Negyven perc alatt kell elkészülni. A feladat nehéznek látszott, hiszen a profik egy ilyet nyolc-tíz óra alatt tanulnak meg. Az ambíció és a lelkesedés azonban csodát tett és az első turnus növendékei remekül teljesítettek és a végén tényleg alkalmi tánckarrá váltak. Aztán jöhetett a közös fotózás az utcán a színház előtt is. Peller Anna dedikálta éppen az Operettszínház új magazinjának a címlapját, amin ő látható. Az utcai színpad előtt már délután több százan álldogáltak. Örültek a kedvenceiknek, nem hiszem, hogy néhány közelállón kívül bárkit foglalkoztatott, hogy most folyik a teátrum igazgatói pályázatának hajrája. Könnyen lehet, hogyha létezne még a Budai Népszínház, vagy a hajdani Horváth-kertben álló egykori Budai Színkör, akkor most ott játszanák az István a királyt. De nem léteznek, régen lebontották őket. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársai azonban más városi séta mellett ezeknek az eltűnt színházaknak a nyomába invitálták szintén a kíváncsi érdeklődőket. Gajdó Tamás színháztörténész, sétavezető a Budai Sikló Clark Ádám téri bejárata elől indította a túrát. Ott állt az 1861. szeptember 14-én megnyílt Molnár György által alapított Budai Népszínház. Mindössze kilenc évig, utána ugyanis lebontották. Mégis fontos szerepet tölt be a hazai színháztörténetben. Az előadások ugyanis valódi attrakciónak számítottak. Az alapítót a korabeli leírások alapján ellentmondásos, hiú, öntelt figurának tartották, de Molnár igyekezett mindig meglepni a közönséget. Emellett kiváló marketing szemlélet jellemezte, a színház pénztárában árulták a színdarabok dalait. A teátrumnak nem volt ugyan zsinórpadlása, de különböző technikai tükrökkel mégis elérték, hogy a színpadi változások egy illuzionista műsorában elvárható színvonalon jöjjenek létre. Itt jártak először magyar színpadon kán kánt és az akkori tánckarnak olyan tagjai voltak, mint például Jászai Mari. Molnár előadásaiban erőteljesen politizált is, amit a hatalom nem nézett jó szemmel, de végül a saját társulata lázadt fel ellene, ami egyben a színház végét is jelentette. Hasonlóan kalandos története volt a hajdani Horváth-kertben álló Budai Színkörnek. A kör alakú nyári színháznak épült fából készül épületet 1843-ban nyitották meg. 1937-ig tartottak itt nyaranta előadásokat. A két világháború közötti időben operetteket játszottak, az egyik legnagyobb sztár pedig Honthy Hanna volt. Színháztörténetileg szintén meghatározó a Horváth-kert legendája, slágerré vált dal is megörökítette. A hely arról is nevezetes, hogy a zenés darabok mellett Magyarországon itt tűzték először műsorra Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját. Az épületet végül anyagi okokból bontották le. A túra az Attila út egyik háza előtt fejeződött be. Itt élt Csortos Gyula, akinek a fennmaradt háztartási könyveiből sokat megtudhatunk életmódjáról, szokásairól, napirendjéről. Arról ezekben a könyvekben nem esett szó, hogy miként tűrte a kritikát. 
A Katona József Színház színészei szombaton három alkalommal is erről meséltek a Színházak Éjszakája közönségének Kocsis Gergely rendezésében. Szokásos módon a Petőfi Sándor utcai színház környékén nagy volt az érdeklődés. Megérte az izgalom, hiszen a színpadilag nehezen megfogható témából élvezhető jelenetekkel teli színházi órát rögtönöztek a játszók. Ha valaki megkérdez egy színészt, hogy érdekli-e mit írnak róla, a többségük azt mondja: dehogyis. Aztán gyakran később kiderül, hogy fejből idéznek róluk megjelent kritikákat. Szombaton azt játszották el, hogy egy csoportterápia keretében próbálják feldolgozni az írások következményeit. Önironikus, humorral teli szórakoztató est lett belőle. A gyengeségek, hiúságok önfeltáró sorozata, utalva a mai kritikák állapotára, színvonalára is. A Színházak Éjszakája záró partiját a Trip hajón tartották. Több színészekből álló formáció lépett fel. Délután még azt hallgathattuk az Operettben, hogy Szállj fel szabad madár, éjjel pedig Molnár Áron és csapata énekelte nagy elánnal, hogy „fogjunk össze most már a gyűlölködés ellen, kell a bátorság, a tudás, a tettek és a jellem.” És mondja valaki, hogy nem létezik „bekeretezett” éjszaka.
2018.09.23 23:10

Új igazgató kerülhet az Operettszínház élére

Publikálás dátuma
2018.09.23 18:14

Fotó: Népszava/
A társulat a jelenlegi direktort, Lőrinczy Györgyöt támogatja, de a bíráló bizottság többsége inkább Kiss B. Attila pályázatát támogatja. A döntés a miniszter kezében van.
A múlt héten összeült a Budapesti Operettszínház igazgatói pályázatát elbíráló szakmai bizottság. Úgy tudjuk, hogy a miniszternek ajánlatot tevő testület többsége Kiss B. Attila operaénekes pályázatát támogatja. Mint megírtuk, aspirál még a posztra Szente Vajk színész, rendező és a társulat többségének bizalmát élvező Lőrinczy György jelenlegi főigazgató. A bizottságba delegálták Rost Andrea operaénekest, Vincze Balázs koreográfust, Balázs Pétert a szolnoki és Kirják Róbertet a nyíregyházi teátrum igazgatóját, Hamar Zsoltot, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatóját, Dubrovay László zeneszerzőt, Eperjes Károly színészt, rendezőt, Rónai Pál karmestert, Peller Károly színészt. Utóbbi két tag az Operettszínház képviseletében volt jelen. Úgy tudjuk, hogy ők ketten Lőrinczyt támogatták. Információink szerint a többiek viszont Kiss B. Attilára voksoltak. Ez azért is meglepő, mert elvileg több jelöltet is alkalmasnak tarthat egy tag. Úgy tudni Kiss B. pályázatában leendő balettigazgatóként szerepel Apáti Bence balettművész, publicista, aki politikai műsorok rendszeres résztvevője. A döntést a törvény szerint az EMMI minisztere hozza meg harminc napon belül. 
Szerző
2018.09.23 18:14