Misetics Bálint - Két csúnya szó: politika és ideológia

Publikálás dátuma
2017.11.11 08:40

Fotó: /

Magyarországon rossz híre van a politikának és az ideológiáknak. Gyakori félreértés, főleg „civil” körökben, a „politika” azonosítása mindazzal a rosszal – hataloméhséggel, hatalmi gőggel, elvtelen hatalomgyakorlással, korrupcióval –, amit jó okból ellenzünk és utasítunk el a politikai hatalom jelenlegi birtokosaival (és a politikai hatalomért jelenleg vetélkedők jelentős részével) kapcsolatban. Ebből a politika-fogalomból egyenesen következik, hogy tisztességes ember, még ha másokkal közös céljaiért össze is fog és „civilként” közösen cselekszik, „politikával” nem foglalkozik. A „civil” és a „politika” közötti határvonal ugyanis nem csupán különböző eszköztárakat választ el egymástól, hanem az erkölcs, a jó szándék és az önzetlenség birodalmát az erkölcsi romlottság, a cinizmus és a gátlástalan önérdekkövetés birodalmától.

Önsorsrontó félreértés

A „politikának” és a „civilségnek” ez a leegyszerűsítő szembeállítása és a közügyekért viselt állampolgári felelősség szűkre szabott elgondolása elsőre talán szépen hangzik, valójában azonban egy lefegyverző, önsorsrontó félreértés. A "közügyek elhanyagoltsága vagy méltatlan emberek kezébe való kerülése" ugyanis, ahogy Bibó István írta A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata című szövegében, „egyedül a tisztességes emberek kezdeményezésének hiánya és közéleti bátortalansága miatt történik”.

Hasonló megvetés sújtja az ideológiákat is. Az ideológiák elutasítása az elmúlt hónapok „civil” kampányainak a tüntetésein is hangot kapott, de hasonló szemléletet tükröz a Momentum sokat hangoztatott törekvése az ideológiák helyett „elvekre és értékekre” alapozott politizálásra. De mi ezzel a probléma?

Minden közéleti kezdeményezésnek, a „civileknek” is vannak céljai, a célok pedig tipikusan érték-terheltek – még ha vannak is olyan ideológiák (például a nacionalizmus, a piacpárti technokrata ideológia vagy az emberi jogok liberális ideológiája), amelyek alkalmanként olyan mértékű hegemóniára tesznek szert, hogy ezt ideig-óráig el tudják fedni vagy feledtetni. Az „ideológia” pedig nem más, mint elvek és értékek rendszere.

A szakértelem önmagában nem ad választ például arra a kérdésre, hogy a család-, az adó- vagy a lakáspolitikának azokat a társadalmi rétegeket kell-e támogatnia, amelyek ezt a „saját erőfeszítéseikkel” kiérdemelték, vagy elsősorban azokat, akiknek arra leginkább szüksége van. Nincs tisztán szakmai válasz arra, hogy az állami szabályozás növelje, helyben hagyja, vagy igyekezzen csökkenteni a tőke és a dolgozók, a férfiak és a nők, vagy a nagyvállalatok és a fogyasztók közötti hatalmi egyenlőtlenségeket. Ezek politikai kérdések, és ideológiai kérdések is. Az „össznemzeti célok” vagy a „nemzeti egység” hívószavai, amellyel a Momentum politikusai saját ideológia-mentességüket igyekeznek alátámasztani, ideológiai hívószavak. A nacionalizmus: ideológia.

A politika, legalábbis akkor, és éppen akkor, ha az túlmutat a nyers önérdekkövetésen, ideologikus.

Nem túl sok, túl kevés

És ez nem baj. Az igen népszerű ideológia-fóbiával szemben érdemes az emlékezetünkbe idézni, hogy a legkevésbé egyenlőtlen, és a legtöbb népegészségügyi, gazdasági és jogállami mutató szerint is kiemelkedően sikeres északi társadalmi modell klasszikus esetében, a svédországi jóléti állam létrejöttében a döntő szerepet egy karakterisztikus ideológia – a szociáldemokrácia – iránt elkötelezett párt (és a szociáldemokrata szakszervezetek) hegemóniája, vagyis tartós hatalma játszotta. Úgy tűnik tehát, hogy van olyan ideológia, amely igen jó szolgálatot tudott tenni olyan első ránézésre apolitikus célok elérésében, mint hogy csökkenjen a csecsemőhalandóság, az állampolgárok bízzanak egymásban és közös politikai intézményeikben, növekedjen a várható élettartam, az embereknek legyen hol laknia, és boldogan élhessenek.

Magyarországon sem az ideológiák „meghaladására” vagy elutasítására, hanem a versenyző ideológiák kibontására és azok nyílt vitájára volna szükség.

Sokan érezhetik úgy, hogy az ellenzéki pártok 2018-as választásokra vonatkozó stratégiái körüli vitákban túl sok a „politika” – pedig ez csak akkor volna igaz, ha a politika a civakodást, a félrebeszélést és a nyers önérdekkövetést jelentené. Valójában épp az ellenkezőjéről van szó: az ellenzéki pártok közötti együttműködésről szóló vitákban nem túl sok, hanem túl kevés a politika, vagyis a valódi politikai és ideológiai tartalom.

Vegyük például annak a múlt héten olyan nagy visszhangot kiváltó budapesti választókerületnek az ügyét, ahol Juhász Péter (Együtt) mellett Fekete-Győr András (Momentum) is el kíván indulni. A Momentum alelnöke azzal indokolta ezt, hogy a „helyi beágyazottsága Fekete-Győr Andrásnak jóval mélyebb, mint Juhász Péternek; jóval régebb óta él, tanul, és dolgozott is a kerületben”.

Nem is a „helyi beágyazottságnak” ez a furcsa fokmérője az, ami érdekes. Inkább a tartalmi, politikai érvek hiánya a figyelemre méltó, mind a fentebb idézett nyilatkozatban, mind a vita későbbi szakaszaiban.

A Momentum hivatkozott még az „új politikai generáció” igényére. Ez jelentheti annak a politikai elitnek a leváltását, amibe Juhász Péter vélhetően nem tartozik bele (hiszen nem csupán a Fidesszel szembeni ellenzék egyik legszorgalmasabb politikusa, hanem a 2010 előtti politikai uralkodó osztálynak sem volt része, a 2014-es közös listán pedig éppen Gyurcsány Ferenc szereplése miatt nem kívánt rajta lenni), vagy pedig életkori, nem pedig politikai kategória. A „rendszerváltás befejezése”, vagy a „baloldal-jobboldal ellentétének a meghaladása” is inkább szlogen, mint politikai tartalom.

Az az apróság viszont nem merült fel, hogy mi az, amiben a két érintett párt mást gondol a világról – nem a 2018-as választás taktikai kérdéseiről, hanem a közjó mibenlétéről, vagy a piac, a család és az állam relatív szerepéről annak előmozdításában, az újraelosztás kívánatos mértékéről, a lakáspolitika vagy az adórendszer reformjával kapcsolatos nézeteltérésekről, egyszóval: politikáról és ideológiáról.

Mit gondolnak a világról?

Lehet, hogy azért, mert az Együtt és a Momentum politikája között nincs ügydöntő, kibékíthetetlen ellentét ebben a tekintetben (erre utal, hogy a Momentum több képviselőjelöltje nemrégiben még az Együtt tagja volt), viszont ez sem merült fel a koordinált vagy közös jelöltállítás melletti érvként. Pedig ezeknek a kérdéseknek a tisztázása egész más megvilágításba tudná helyezni az Orbán-rezsim nem-szélsőjobboldali ellenzékének a szétaprózódottságát.

Ez utóbbival ugyanis nem csupán az a probléma, hogy a jelenlegi választási rendszerben a rezsim stabilitásának az egyik záloga, hanem az is, hogy gyakran nincs – vagy legalábbis nem látszik – mögötte valódi ideológiai, politikai tartalom. Enélkül pedig gyakran az ellenzéki oldalon is csak személyes vonzalmak és ellenszenvek, generációs érzékenységek és a megszokás – vagyis a felszín – határozza meg a politikai preferenciákat, és az ideológiai törekvések előmozdításának az igénye helyett a szervezeti érdekek a pártok stratégiáit.

Mindez pedig nem csupán az újabb ellenzéki pártok problémája, sőt. Botka László előéletében ugyan nem nagyon lehetett semmit találni, ami (például Jeremy Corbyn vagy Bernie Sanders politikájához hasonlóan) megalapozta volna a MSZP szociáldemokrata fordulatának a hitelét, mégis, megjelenésével a jóhiszemű szemlélődő számára talán úgy tűnhetett, hogy az MSZP-nek talán végre lesz egy olyan élvonalbeli politikusa, aki markáns politikai, ideológiai álláspontot képvisel. Aki legalább mond valamit arról, hogy mit gondol a világról. Az MSZP azóta visszaállt a régi kerékvágásba: ki tudná megmondani, hogy például Molnár Gyulának, Molnár Zsoltnak vagy Horváth Csabának mi az ideológiai elköteleződése, vagyis, hogy mit gondolnak a világról?

Nem az a kérdés, hogy melyik politikus melyik választókerületben szokott reggelizni, melyik választókerületbe járt harminc éve sakk-szakkörre, vagy hogy ki milyen magas, és ki „vidéki” (amit az MSZP elnöke hozott fel Botka miniszterelnök-jelöltsége mellett, és Szél Bernadett ellen). A valódi kérdés az, hogy ki milyen ideológia mentén, kiknek az érdekeit képviselve kívánna kormányozni.

Erről kellene beszélgetni, legalább a közvélemény ellenzéki rezervátumaiban. Utána pedig arról is, hogy ezeknek az ideológiai és politikai álláspontoknak a képviselete milyen prioritást élvez azzal az elvben közös üggyel, az Orbán-rezsim leváltásával összehasonlítva, ami jelenleg bármilyen – a Fidesz irányvonalától eltérő – ideológiai és politikai álláspont eredményes képviseletének az előfeltétele.  

2017.11.11 08:40

A kanadai légierő járőrözik Romániában

Publikálás dátuma
2018.08.17 11:36
Kanadai F-18-as vadászrepülő - illusztráció.
Fotó: AFP/ MIRCEA ROSCA
A kanadai légierő öt CF-18 Hornet típusú harcászati elfogó-vadász repülőgépe vesz részt szeptembertől decemberig a NATO légterének sértetlenségét garantáló megerősített járőrszolgálatban Romániában - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
A kanadai vadászgépek gyakorlatilag a brit légierő harci repülőit váltják a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu katonai támaszponton. A Royal Air Force (RAF) négy Eurofighter Typhoon típusú brit harci repülőgépe május elejétől augusztus végéig teljesített járőrszolgálatot a NATO keleti szárnyának légterében.
A Mediafax hírügynökség arról írt: a kanadai gépekkel 135 tagú kiszolgáló személyzet érkezik Romániába, Ottawa hozzájárulásaként az úgynevezett Reassurance, az Oroszországtól tartó keleti tagállamok megnyugtatását, illetve védelmük megerősítését szolgáló NATO-misszióhoz. "Védelmi politikánkban fontos szempont Kanada nemzetközi szerepvállalása. A NATO az egyik legfontosabb többoldalú kapcsolatrendszer számunkra, a légi járőrszolgálathoz nyújtott romániai segítségünk az észak-atlanti elkötelezettségünket bizonyítja" - idézte a Mediafax Harjit Sajjan kanadai védelmi minisztert.
A román Konstanca kikötőváros polgári légiforgalmát is kiszolgáló Mihail Kogalniceanu repülőtéren megszokott a NATO-tagországok katonáinak jelenléte. A támaszpont szolgált egyebek mellett tranzitközpontként az utóbbi években Afganisztánból kivont, hazafele tartó több ezer amerikai katona számára.
Klaus Iohannis román államfő szerdán egy konstancai ünnepségen "képlékeny helyzetű térségként" jellemezte a Fekete-tengert, ahol magas a konfliktusok kockázata. Iohannis országa sikereként értékelte, hogy a NATO brüsszeli csúcsértekezletén a védelmi szövetség a korábbinál nagyobb figyelmet fordított a Fekete-tenger térségére, román kezdeményezésre a legmagasabb szintű találkozón vitatták meg - Ukrajna és Georgia bevonásával - a térség biztonsági helyzetét.
Szerző
2018.08.17 11:36

Török válság - Berlin is aggódik

Publikálás dátuma
2018.08.17 11:00

Fotó: Anadolu Agency/AFP/ Abdulhamid Hosbas
Az utóbbi két évben igen feszült volt Németország és Törökország viszonya. A németek azonban nem kárörömmel figyelik a törökországi valutaválságot.
Németországból bírálatokat lehetett hallani annak kapcsán, hogy Donald Trump a duplájára emelte a török acélra kirótt importvámokat. Sokatmondó az is, hogy Angela Merkel telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogannal, s nemcsak arról állapodtak meg, hogy a kancellár szeptember 28-án fogadja a török államfőt, hanem arról is, hogy előtte a két ország pénzügy- és gazdasági miniszterei is tárgyalnak. Merkel hétfőn aggodalmának adott hangot a török helyzet miatt, s utalt arra, hogy hazája is egy stabil Törökországban érdekelt. A német tőzsdeindex, a DAX is érzékenyen reagál a törökországi folyamatokra: a július eleji szintre süllyedt vissza. Berlin Ankarával kapcsolatos érzékenységének elsődlegesen mégsem gazdasági vagy pénzügyi, inkább politikai okai vannak. Németország számára a 2016 márciusában megkötött menekültügyi megállapodás miatt fontos partner Ankara. Az sem elhanyagolható, hogy Németországban 2,8 millió török gyökerekkel rendelkező ember él, akik ma is ezer szállal kötődnek az anyaországhoz. Ezzel a legjelentősebb bevándorló nemzetiségről van szó. A lengyelek száma csak 2,1 millió, az orosz gyökerűeké 1,4 millió, s talán némi meglepetésre a kazah közösség a negyedik legnagyobb 1,2 millió fővel. A románok és az olaszok számát egyaránt 900 ezerre becsülik. A német statisztikai hivatal augusztus elején közzétett adatai szerint a németországi törökök mintegy fele már itt született, így nem is számítanak bevándorlóknak. Ez viszonylag nagy arány, hiszen a lengyelek, vagy az oroszok esetében ez mindössze 20 százalék. A németországi törökök különösen figyelik a szülőhazájukban zajló eseményeket, s igen érzékenyek arra, hogy a német szövetségi kormány miként kezeli a helyzetet. A korábbi törökországi választások is megmutatták, hogy a németországi törökök, bár egy más világban élnek, bizonyos tekintetben Ankarához lojálisak. A júniusi török parlamenti választáson 65 százalékuk voksolt Recep Tayyip Erdogan elnök pártjára, az AKP-re, amely Törökországban alig kapott többet 40 százaléknál. Igaz, a korábbi választásokon az AKP szintén a kétharmadot súrolta a németországi törökök körében. Egyes vélemények szerint ezt az otthon maradtak iránti félelemből teszik, ám az is lehet, hogy kirekesztettnek érzik magukat Németországban, s emiatt kötődnek annyira Erdoganhoz és politikai tömörüléséhez. A németországi törökök Ankara bírálatát magukra veszik, mintha őket sértették volna meg – írja a Die Welt –, még akkor is, ha az adott személy már Németországban nőtt fel és ott is szocializálódott. Különösen rossz néven veszik az olyan kijelentéseket, amelyek szerint Törökország nem tartozik Európához. A német-török kereskedelmi viszony hagy még némi kívánnivalót maga után, hiszen Németország összes exportjának mindössze 1,7 százaléka irányul Törökországba. Ugyanakkor a politikai kapcsolatok az említett okok miatt  nagyon is jelentősek. Erdogan számára azért is különösen fontos a németországi török közösség, mert egy 2012-es felmérés szerint évi mintegy egymilliárd eurót küldenek haza. Annyira azonban ők is pragmatikusak, ha látják, mekkora a baj hazájukban, akkor többször is meggondolják, mennyi pénzzel segítsék az otthoniakat, beváltsák-e lírára az eurójukat. Erdogannak aggasztó lenne, ha a németországi és más uniós országokban élő törökök kevesebb valutát utalnának haza. A külföldi beruházások már eddig is komolyan visszaestek. Míg a 2007-es rekordévben 22 milliárd dollárnyi volt ez az összeg, 2017-ben már a felére esett vissza, s a válság miatt idén további csökkenés várható. Ez pedig olyan folyamatokat indít el, amelyekből nehéz lesz kikecmeregni. Ha menekül a külföldi tőke, nő a folyó fizetési mérleg hiánya, csökken a devizatartalék, ez pedig a líra újabb leértékelését vonhatja maga után. Mint a Spiegel írja, Németország segíthet Törökországnak, de azzal a feltétellel, hogy javítson az emberi jogok helyzetén. Ankara esetleges csődje tehát elsősorban nem kereskedelmi okok miatt lenne aggasztó fordulat Németország számára, hanem azért, mert senki sem tudja megjósolni, milyen hatással lenne a legrosszabb forgatókönyv a török közösségre.
1 milliárd eurót küldenek haza a törökök minden évben Ha Németországban bírálják Ankarát, ezt az ott élő törökök úgy veszik, mintha őket sértették volna meg

Katar stabilizál

A török pénzügyminiszter tegnap délután magyarázta el a befektetőknek világszerte a török gazdasági vezetés álláspontját a helyzetről és a kilátásokról. Közben a Nemzetközi Valutaalap, az IMF szóvivője azt közölte, továbbra sincs jele annak, hogy Törökország tőlük kérne pénzügyi segítséget. Ez korábban már a török államfő is kizárta, ráadásul Erdogan meg is állapodott a katari emírrel egy 15 milliárd dolláros gazdasági (befektetési) és pénzügyi (bankrendszeri) stabilizáló csomagról. 

2018.08.17 11:00
Frissítve: 2018.08.17 11:00