Kácsor Zsolt: István úr fegyverkezni kezd

Publikálás dátuma
2017.11.11 08:30

Fotó: /

István úr vett egy olcsó gázpisztolyt, egy kilenc milliméteres, Ekol Majorov-féle hétlövetűt, tíz darab tölténnyel. Megőrültél, te marha? Ezt a felesége kérdezte tőle, amikor István úr a fegyvert hazavitte. Meg, vonta meg a vállát István úr, és a maga részéről a vitát lezárta. Veszélyes világban élünk, magyarázta István úr a vásárlás napján a kocsmában, ahol az új gázpisztolyt megmutatta a haveroknak. A haverok bólogattak, mert ők is úgy érezték, hogy veszélyes világban élünk. A pultos Laci azt mondta, hogy Kádár alatt jobb volt, bár akkor nem lehetett kapni gázpisztolyt, de ezzel István úr vitába szállt, már hogyne lehetett volna, mondta, hát hiszen az orosz katonáktól piáért cserébe vadászrepülőt is lehetett kapni kéz alatt. Azok még a kölnit is megitták, bólogatott a pultos Laci, hogy valamiben mégis igazat adjon István úrnak, hiszen új gázpisztolyával ő volt az este sztárja, nem akarta megbántani.

A haverok szakértő szemmel mustrálták a fegyvert, elvégre mindannyian voltak katonák, ráadásul ők nem tizennyolc hónapot szolgáltak, mint a későbbi nudligyerekek, hanem két évet. István úr ragyogott, s ismét kifejtette azt a nézetét, hogy a negyven év alatti magyar férfiak mind nudligyerekek, mert nem voltak katonák, és a pultos Laci ezzel is egyetértett, azt viszont nem merte elárulni, hogy ő csak tizennyolc hónapig volt a seregben, ráadásul hadtápos volt, és emiatt sajnos úgy hívták, hogy csellós; ellenben azt mindenki tudta a kocsmában, hogy István úr lövész volt, és ez rangot jelentett. Kétségtelenül itt volt az ideje, hogy egy igazi lövész vegyen végre egy pisztolyt. István úr nagyfröccsöt ivott, s közben többször betárazta a Majorovot, élvezettel szívta be a fegyverolaj szagát, elszánt volt, azt mondta, ő most aztán tényleg nem viccel.

A haverok látták rajta, hogy most aztán tényleg nem viccel, de amikor kiment a klozetra, röhögtek. Elment ennek a hülyének az esze, mondta a hányós Pista, akit azért neveztek hányósnak, mert saját bevallása szerint még sosem hányt. Azt is mondta a hányós Pista, hogy az ilyen hülye lövészeket úgy hívták anno a seregben, hogy „nyusziseriff”. Amikor visszament az asztalhoz, István úr megint azt magyarázta a többieknek, hogy a negyven év alatti magyar férfiak mind nudligyerekek, egyetlen szóval „rüszük”, és az olyan „vén rozmárnak”, mint ő, az összes „rüszü” csak jelenthet. A kocsmába ekkor huszonéves fiúk jöttek be, mire István úr dúlt arccal felállt, s parancsba adta nekik, hogy „kéz feljön, láb kipörög, jobbra hugyozz!”. De a fiúk nem értették, hogy mit akar. Zavart csönd támadt, szerencsére a hányós Pista feltalálta magát, „leng a kezem, jelentkezem”, kiáltotta oda a pultos Lacinak, és kért még egy kört. István urat megrángatták, hogy üljön már le, de ő nem akart leülni, azt mondta, hogy ő majd megtanítja ezeknek a nudligyerekeknek, hogy a körletbe nem lépünk be engedély nélkül.

A pultos Laci halkan odaszólt a fiúknak, hogy ne törődjenek a nyusziseriffel, csak részeg, mire röhögtek. István úr elővette az új pisztolyát, lassan kitárazta, betárazta, a pultos Laci legyintett, s azt dünnyögte, hogy hagyjátok, elvan a gyerek, ha játszik. Ezen megint mindenki röhögött, egyedül István úr nem értette, hogy mit röhögnek, hiszen eléggé veszélyes világban élünk, itt már aztán tényleg nem lehet viccelni. Mivel elterelődött róla a figyelem, úgy döntött, hogy megkezdi a szervezett elvonulást: kikászálódott a klozetra biztonsági pisilésre, aztán fizetett, és elhagyta a hadműveleti területet. Az ajtót bevágta maga mögött, így akarta tudtára adni a huszonéves fiúknak, hogy nudligyerekeknek tartja őket. Biztonságérzettel töltötte el, hogy leadhatott volna rájuk egy figyelmeztető lövést, de büszke volt magára, hogy nem pazarolta a töltényt. Amikor hazaért, megcsapta a kukatároló émelyítő szaga. Ezt nem tudta megszokni. A tízemeletes panelház földszintjén állandóan büdös volt, még akkor is, ha a kukákat frissen ürítették. Beszállt a liftbe, és fölment a hetedik emeletre. Itt laktak negyvenöt éve.

Amikor ideköltöztek, fiatal házasok voltak, és István úr meg volt győződve róla, hogy pár év, és lelépnek innen. Aztán eltelt negyvenöt év, és mostanában a felesége azt szokta mondani, hogy őket innen már csak tepsiben viszik el. István úr betámolygott a kisszobába. Újabban, úgy tíz éve, külön aludtak. István úr a kisszobában, a felesége a nagyszobában. Mindkettejüknek saját tévéje volt. A felesége még nem aludt, ezt onnét tudta, hogy bömbölt nála a tévé. Aztán István úr a szobájában kivette a hallókészülékét, mire rászakadt a jótékony, ismerős, baráti csönd. Átment a feleségéhez, és ráfogta a pisztolyt. Csak viccelt, a felesége mégis ordított, szerencsére István úr az ordításából nem hallott semmit. Eléggé részeg volt, s ettől elvi síkon kezdett gondolkodni. Eszébe jutott a kiképző tisztje, aki egyszer azt mondta neki, hogy egy igazi lövész tudja: éles helyzetben nem ahhoz kell a lelkierő, hogy az ember meghúzza a ravaszt. Hanem ahhoz, hogy ne húzza meg.

Témák
2017.11.11 08:30

Klubrádió: túlélési gyakorlat

Publikálás dátuma
2018.09.24 11:55
illusztráció
Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
A Klubrádió mostantól három héten át számít a hallgatók pénzbeli támogatására. Az akció nyitányaként szombaton közönség-találkozót rendeztek.
Kérdéses, hogy a váltakozó zenés és prózai programok, vagy a bográcsban készülő ételek, netán a különféle italok vonzották a közönséget, valószínűleg mindegyik. Az viszont nem kétséges, hogy újra sikeres volt a Klubrádió immár hetedszer megtartott Szörp-Szóda Fesztiválja. Szombat délután több száz ember gyűlt össze a rádió épületének - egyébként nem túl tágas - parkolójában, hogy részese legyen az eseménynek.
Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója nyitotta meg a találkozót és köszöntötte azokat, akik az ősziesre fordult időben is elég bátrak voltak, hogy felkeressék a szabadtéri rendezvényt. Lapunknak pedig azt is elmondta, miért éppen a szörp és a szóda szavak szerepelnek a fesztivál címében. "Azért, mert ezek kedves dolgok és mi is kedvesek vagyunk. A józanság vezérel bennünket, s ez épp olyan jelképes, mint a Klubrádió logóján szereplő zebra, amely a szabadság szimbóluma. Nem vonalas, nem lehet idomítani, nincs belőlük két egyforma" - mondta Arató.

Természetesen komolyabb dolgokról is beszélgettünk, hiszen ez az esemény hagyományosan a Klubrádió őszi gyűjtőheteinek nyitánya. Ilyenkor kérik a hallgatókat, hogy adományaikkal segítsék további működésüket és felhívásuk mindig eredményes is. Arató András ezt túlélési gyakorlatnak is nevezi. Mint mondta, átlagosan mintegy 50 millió forintot hoz az akció, amelyből évente kettő is van. Így költségeiknek mintegy harmada származik a támogatók felajánlásaiból, amiért nem tudnak elég hálásak lenni. Cserébe igyekeznek több, jobb és változatosabb műsort adni. Amire azért is nagy szükség van, mert napjainkban egyre nagyobb jelentősége van a Klubrádiónak, hiszen szűkülnek az ellenzéki - szavai szerint a független - média lehetőségei. A Klubrádió viszont még mindig vállalja a nemzeti együttműködés rendszerében a fékek és ellensúlyok szerepét, a hallgatók pedig ezt is várják tőle.
A média helyzetéről a fesztivál pódium-beszélgetésein is sok szó esett. A Hír TV-től nemrég visszatért Lampé Ágnes moderálásával három újságíró beszélt a gondokról és a célokról. Lapunk szerkesztője, Hargitai Miklós - egyben a MÚOSZ elnöke - mellett az egykori Válasz.hu - jelenleg a Magyar Hang - újságírója, Dévényi István, valamint a Klubrádió egyik munkatársa, Pikó András vett részt a sajtó-kerekasztalon. Bolgár György ezúttal is élőben, ráadásul a közönség között sétálva találkozott a hallgatókkal a népszerű Megbeszéljük című műsor különkiadásával. A rádió munkatársainak egy része főzőtudományával bizonyította, hogy nem csak egy dologhoz - történetesen a műsorkészítéshez - ért. Öt bográcsfőnök volt, két Judit - a nemzetközi lapszemléket összeállító Csernyánszky és a szerkesztő-műsorvezető, Bálint -, valamint három András - Arató mellett Pikó és egy másik műsorvezető, Borgula -, közülük Pikó lecsója győzött. Aki kulturális élvezetekre vágyott, meghallgathatta a Pa-dö-dőt, amely kuriózumként kuplékat adott elő, valamint Bornai Tibort és Karinthy Verát, továbbá a Cseh Tamás dalokat éneklő Bata Istvánt.
Arató András lapunknak azt is kiemelte, mennyire fontosnak tartják a közvetlen kapcsolatot a hallgatókkal. A Szörp-Szóda Fesztiválon ez maradéktalanul megvalósult. A sikerhez nyilvánvalóan hozzájárult, hogy senki sem ázott el. Az eső végül elkerülte a rendezvényt.            

A számlaszám

A Szabad Sávért Alapítvány számlaszáma, amelyre ezúttal is várják az adományokat: 10918001-00000068-67980006 

2018.09.24 11:55
Frissítve: 2018.09.24 12:13

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02