A Népszava tudomása szerint megrekedni látszik több olyan hazai energiacég-kivásárlás, melyekről korábban megjelentek már értesülésfoszlányok. Ismereteink szerint a Magyarország második legnagyobb áramtermelőjének számító Mátrai Erőműért már csak a cseh Energetický a Průmyslový Holding (EPH) áll versenyben. Ám a várt és kínált ár továbbra is nagyságrendi különbséget mutat. Így az eladó – a német RWE és EnBW – akár vissza is táncolhat az ügylettől. Tény: a helyi lignitbányászaton alapuló erőmű jövője a 2020-as évekig érvényes működési engedélyek ellenére kérdéses. Bár a társaság mind ez idáig jelentős – évi akár több tízmilliárdos – osztalékot biztosított tulajdonosainak, folyamatos „zöldtűz” alatt állnak és új lignitblokk építéséhez az Orbán-kabinet se adja a nevét. Bár a cég alternatív energiahasznosítás – például napelemtelepek, biomassza - avagy más iparvállalatok befogadása révén igyekszik túlélni, már ma felmerülnek az öt-tíz éven belül várható tájhelyreállítási és foglalkoztatási kérdések. Ráadásul – a Fidesz Pakssal kapcsolatos érvelése dacára - az áramár jövője is bizonytalan. Míg a cég értékeként négy éve százmilliárdot hallottunk, ma már húszmilliárdot emlegetnek. De ezt is sokallhatja a cseh mágnás, Daniel Křetínský nevéhez kötődő, immár számos európai energiaeszközt – például a főváros hőjéért felelős Budapesti Erőművet – magáénak tudó EPH. Az RWE viszont a frissen cserélt vezetői gárdával még megpróbálhatja – a csoport hagyományosenergia-üzletágához sorolt – egységből kisajtolni, amit lehet. Korábban a kérők között szerepelt az erőmű kisebbségi tulajdonosa, az állami MVM, a kormányfőhöz közel álló, a Dunamenti Erőművet megszerző MET, valamint a mátrai telephelyen búzakeményítőgyárat építő, kormányfői strómanként emlegetett Mészáros Lőrinc is; utóbbi állítólag már az EPH csendestársa.
Bár egy éve sajtóhírek kész tényként tálalták, hogy az MVM megvette volna a szintén jelentős méretű Csepeli Erőművet, információink szerint az ügylet teljes kudarcba fulladt. Forrásaink megerősítették, hogy a gázerőmű svájci tulajdonosa, az Alpiq tavaly egész évben tárgyalt az MVM-mel, ám az ennek sikerét beharangozó beszámoló a hivatalos cáfolat elmaradása ellenére is elhamarkodottnak bizonyult. (Az ügyletek véleményezésétől az MVM üzleti titokra hivatkozva elzárkózott.)
A Bakonyi Erőművet a francia Veolia venné meg az államtól: bár a korábban ígért októberi határidő ellenére az ügyet máig nem zárult le, ismereteink szerint itt csak az engedélyezés húzódik. Az állam néhány éve vásárolta vissza Demján Sándor nagyvállalkozótól a MAL-katasztrófában is érintett, több mint hetven éves múltra visszatekintő egységet, amely az akkori hírek ellenére nem került az MVM-hez.
Bár a szintén állami Nemzeti Közművek a látszat szerint épp felvásárlási lázban ég, a legkiterjedtebbnek számító hazai Tigáz-hálózat ismereteink szerint pártában marad. Pedig az 1995-ös privatizáció során az olasz vevő a többi gázrendszerhez képest még ezért fizetett a legtöbbet. Ám azóta – hírek szerint – a rendszer igencsak leamortizálódott. Ráadásul az állam – nem függetlenül a rezsicsökkentéstől – jelentősen visszavágta a hálózatok megtérülését. Bár az olasz ENI az elmúlt évek során, úgy tudjuk, több körben is próbálta pénzzé tenni a Tigáz-rendszert – vevőként elsősorban az NKM-et és elődeit célozva -, megegyezés nem született. (Pedig az ENI hazai lakossági és üzleti gázszolgáltatási tevékenységétől már megszabadult.) Ez azért fura, mert az NKM épp néhány hete jelentette be, hogy megveszi az Égáz-Dégáz területén lévő, hasonló gázhálózatot. A Tigázról azonban állítólag most nem is zajlanak tárgyalások. A két nagy német energiabefektető, az E.ON és az RWE hazai áram-, illetve gázüzletágai – egyaránt kudarcos tárgyalási kalandok után – most szintén „nem eladóak”.
Ha már gázvezetékek: a Mol tulajdonában lévő hazai központi csőcég, az FGSZ a korábbi ígéretek ellenére információink szerint szintén nem került még házon belülre az egyetlen nem általa irányított, állami tulajdonú hazai vezetékben, a hazánkat Szlovákiával összekötő Magyar Gáz Tranzitban. Az előrehaladást állítólag részint alkuproblémák hátráltatják: a Mol szerint a cső, amelyen igény híján az átadása óta eltelt két év során lényegében egyetlen köbcenti gáz se haladt át, nem éri meg annak papír szerinti, 37 milliárd körüli értékét. Emellett – bár az FGSZ-t korábban maga az EU javasolta az MGT tulajdonlására – a megegyezést állítólag a gázvezeték- és kereskedőcégek közös birtoklását tiltó uniós szabályok is fékezik. Bár a szakmai felügyeletre kijelölt, gázvezetékekben kevéssé jártas Belügyminisztérium úgymond már nagyon szívesen szabadulna a kolonctól, a Mol pedig nyilván szívesen tenné helyére az egyetlen hiányzó mozaikot, egyelőre az ügylet kudarca se kizárt.