Ukrajna;

2017-11-12 16:21:00

Riasztó felmérést tettek közzé Ukrajnáról

Ukrajna lakossága 5,5 millióval fog csökkenni 2050-re - tette közzé előrejelzését vasárnap az ukrán Ptuhi demográfiai és szociológiai kutatóintézet.

Az UNIAN hírügynökség a legfrissebb kutatási eredményt ismertető beszámolójában emlékeztetett arra, hogy az állami statisztikai hivatal szeptember 1-jei adatai szerint jelenleg Ukrajnában 42,444 millióan élnek. A hírügynökség azt azonban nem közölte, hogy ebbe a statisztikai hivatal beleszámolta-e vagy sem az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krímet és a Donyec-medencében lévő szakadár ellenőrzés alatti területeket.

Az ukrán társadalom is - az országtól Nyugatra fekvő országokéhoz hasonlóan - elöregedő tendenciát mutat már évek óta, azaz kevesebb az élve születések száma az elhalálozásokénál, és egyre nő a nyugdíjas korúak aránya a társadalomban. Az idén szeptemberig 243,86 ezren születtek Ukrajnában és 386,5 ezren haltak meg. Ez azt jelenti, hogy az ország lakossága több mint 140 ezer fővel csökkent az év első nyolc hónapjában.

A Ptuhi intézet legfrissebb prognózisa szerint 2050-ig 6,6 millióval csökken Ukrajnában a munkaképesek, azaz a 20 és 59 éves közötti lakosok száma. Ezzel egy időben viszont 2,6 millióval nő a hatvan évesek és a fölöttiek száma, arányuk pedig el fogja érni a teljes lakosság egy harmadát.

Ligyija Tkacsenko, az intézet vezető kutatója szerint a demográfiai helyzet kedvezőtlen alakulását az ukrán kormányzatnak figyelembe kell vennie az élet minden területét érintő döntéseiben. Tkacsenko úgy vélekedett, hogy egy állami szintű nemzeti terv az ország elöregedésének fékezésére kedvező hatással lenne a jelenleg riasztóan rossz helyzet alakulására, még akkor is, ha az pusztán politikai nyilatkozatok szintjén fogalmazódik meg.