Hosszú oldal - Szénhidrát

Szokás szerint én voltam az utolsó a Rózsa utcában, aki beszedte a muskátlikat. A muskátli hőmérséklet szempontjából tág tűrésű növény, de általában nem annyira, mint én gondolom. A levelek egy részét már megcsípte a fagy. Beemeltem a balkonládákat, s miközben letörölgettem a párkányt, egy fekete foltra lettem figyelmes a szemközti pékség ajtaja előtt.

Egy órája értem haza, akkor még biztosan nem lehetett ott, az üzlet még nyitva volt, ki-be jártak a vevők. Először szemeteszsáknak tűnt. Néztem egy darabig, mire megmoccant, és felfogtam, hogy az egy ember. Ott gubbasztott feketén, mozdulatlanul a pékség éjszakai lámpájának halvány fényében. A muskátlik elfagyott levelei jutottak eszembe, meg a könyörtelenül szemerkélő ónos eső, ami a tető alól kilógó lábat áztatta lassan, de annál biztosabban.

Álltam a hűtő előtt, ami tök üres volt. Diétáztam ugyanis, így módszeresen eltávolítottam mindent, ami a csábítás legkisebb lehetőségét is magában rejtette. Sebaj, viszek teát, gondoltam, de rájöttem: nincs otthon cukor. A diéta ugyanis tilt mindenféle szénhidrátot. Mégse állíthatok oda egy csésze ízetlen löttyel, csóváltam a fejem, mire felrémlett, hogy a szekrényben valahol leghátul még rejlik egy doboz instant kakaópor. A diéta a tehéntejet is tiltja, így zabtejet melegítettem, felvettem a kabátomat, és elindultam a pékség elé.

A fekete folt egy idős bácsi volt kötött sapkában, mindenféle takarók és ruhák közül csak az arca látszott ki meg egy ütött-kopott mankó. Ne üljek le, felfázom, mondta csodálkozva, láthatóan nem értve, mit keresek ott. Leültem. Odanyújtottam neki a bögre kakaót. Pillecukrok úsztak rajta, gőzölgött, éreztem, ahogy összefut a nyál a számban. Nem vette el. Ne aggódjon, ez csak kakaó, mondtam, de ő csak ingatta a fejét. Igaz, csak zabtej volt otthon, azzal csináltam, de higgye el, az ízén ez cseppet sem változtat.

A bácsi egyre rázta a fejét: nagyon kedves vagyok, de nem ihatja meg. Először arra gyanakodtam, azt hiszi, valamit belekevertem, ezért felajánlottam, hogy megkóstolom, hadd lássa: semmi baja az italnak. Igyam csak meg, hajtogatta, ő nem teheti. Nem szereti? – kérdeztem, mire torz mosoly jelent meg az arcán. De, nagyon szereti a kakaót. Évek óta nem ivott már, de nagyon szereti. Akkor a zabtejjel van baja? Még sosem ivott zabtejet, de ha én mondom, elhiszi, hogy finom, felelte. Hát akkor igya csak meg, toltam elé a bögrét, jót fog tenni ebben a hidegben. Az édes gőz megcsapta az orrát, nagyot nyelt, ahogy összefutott a nyál a szájában.

Meginná ő, bökte ki végre. Csak sajnos a kakaó egészen biztosan meghajtaná, és akkor meg hova menne a dolgát végezni, amikor olyan lassan mozog a mankójával, hogy a közeli parkig se érne el. Ültem ott, mint akit fejbe vertek. Nálunk nincs lift, motyogtam. Leraktam a bögrét a járdára, és szótlanul bámultuk, ahogy egyre erőtlenebbül gőzölög, a pillecukrok lassan amorf masszává válnak benne, végül pedig teljesen kihűl.

2017.11.14 07:03

Klubrádió: túlélési gyakorlat

Publikálás dátuma
2018.09.24 11:55
illusztráció
Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
A Klubrádió mostantól három héten át számít a hallgatók pénzbeli támogatására. Az akció nyitányaként szombaton közönség-találkozót rendeztek.
Kérdéses, hogy a váltakozó zenés és prózai programok, vagy a bográcsban készülő ételek, netán a különféle italok vonzották a közönséget, valószínűleg mindegyik. Az viszont nem kétséges, hogy újra sikeres volt a Klubrádió immár hetedszer megtartott Szörp-Szóda Fesztiválja. Szombat délután több száz ember gyűlt össze a rádió épületének - egyébként nem túl tágas - parkolójában, hogy részese legyen az eseménynek.
Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója nyitotta meg a találkozót és köszöntötte azokat, akik az ősziesre fordult időben is elég bátrak voltak, hogy felkeressék a szabadtéri rendezvényt. Lapunknak pedig azt is elmondta, miért éppen a szörp és a szóda szavak szerepelnek a fesztivál címében. "Azért, mert ezek kedves dolgok és mi is kedvesek vagyunk. A józanság vezérel bennünket, s ez épp olyan jelképes, mint a Klubrádió logóján szereplő zebra, amely a szabadság szimbóluma. Nem vonalas, nem lehet idomítani, nincs belőlük két egyforma" - mondta Arató.

Természetesen komolyabb dolgokról is beszélgettünk, hiszen ez az esemény hagyományosan a Klubrádió őszi gyűjtőheteinek nyitánya. Ilyenkor kérik a hallgatókat, hogy adományaikkal segítsék további működésüket és felhívásuk mindig eredményes is. Arató András ezt túlélési gyakorlatnak is nevezi. Mint mondta, átlagosan mintegy 50 millió forintot hoz az akció, amelyből évente kettő is van. Így költségeiknek mintegy harmada származik a támogatók felajánlásaiból, amiért nem tudnak elég hálásak lenni. Cserébe igyekeznek több, jobb és változatosabb műsort adni. Amire azért is nagy szükség van, mert napjainkban egyre nagyobb jelentősége van a Klubrádiónak, hiszen szűkülnek az ellenzéki - szavai szerint a független - média lehetőségei. A Klubrádió viszont még mindig vállalja a nemzeti együttműködés rendszerében a fékek és ellensúlyok szerepét, a hallgatók pedig ezt is várják tőle.
A média helyzetéről a fesztivál pódium-beszélgetésein is sok szó esett. A Hír TV-től nemrég visszatért Lampé Ágnes moderálásával három újságíró beszélt a gondokról és a célokról. Lapunk szerkesztője, Hargitai Miklós - egyben a MÚOSZ elnöke - mellett az egykori Válasz.hu - jelenleg a Magyar Hang - újságírója, Dévényi István, valamint a Klubrádió egyik munkatársa, Pikó András vett részt a sajtó-kerekasztalon. Bolgár György ezúttal is élőben, ráadásul a közönség között sétálva találkozott a hallgatókkal a népszerű Megbeszéljük című műsor különkiadásával. A rádió munkatársainak egy része főzőtudományával bizonyította, hogy nem csak egy dologhoz - történetesen a műsorkészítéshez - ért. Öt bográcsfőnök volt, két Judit - a nemzetközi lapszemléket összeállító Csernyánszky és a szerkesztő-műsorvezető, Bálint -, valamint három András - Arató mellett Pikó és egy másik műsorvezető, Borgula -, közülük Pikó lecsója győzött. Aki kulturális élvezetekre vágyott, meghallgathatta a Pa-dö-dőt, amely kuriózumként kuplékat adott elő, valamint Bornai Tibort és Karinthy Verát, továbbá a Cseh Tamás dalokat éneklő Bata Istvánt.
Arató András lapunknak azt is kiemelte, mennyire fontosnak tartják a közvetlen kapcsolatot a hallgatókkal. A Szörp-Szóda Fesztiválon ez maradéktalanul megvalósult. A sikerhez nyilvánvalóan hozzájárult, hogy senki sem ázott el. Az eső végül elkerülte a rendezvényt.            

A számlaszám

A Szabad Sávért Alapítvány számlaszáma, amelyre ezúttal is várják az adományokat: 10918001-00000068-67980006 

2018.09.24 11:55
Frissítve: 2018.09.24 12:13

A harmadik temetés

Kevés az olyan politikus, mint Nagy Imre, aki a halálával meg tudta váltani magát attól, hogy kommunista volt. Hogy tettének mekkora a jelentősége, azt bizonyítja, hogy immáron harmadszor kell eltemetni. Először, 1958-ban bolsevista gyilkosok lökték meggyötört testét jeltelen sírba. Másodszor, 1989-ben a magyar demokraták temették újra el, hitet téve, hogy maguk közé fogadták. Most, harmadszor, az Orbán-hű fasiszta-barát gazemberek próbálják szobrának eltávolításával a semmibe lökni. Az erkölcsi példáját akarják megsemmisíteni. Ez a harmadik temetés az elsőre hajaz. Akkor, 1958-ban, az 56-os forradalom után két évvel tudta már mindenki, hogy egész Magyarország fölött évtizedekre beborult az ég. Ma, 2018-ban viszont még mindig nem akarja mindenki tudni, hogy nyolc év óta megint ez a helyzet. Nem kerülhetjük meg, hogy szembe ne nézzünk azzal: ma is teljesen tehetetlenek vagyunk. A demokraták jelentős részét megtéveszti, hogy az euro-atlanti demokrácia elleni újabb, szélsőjobboldali lázadás orbáni rendszere nem az eredeti, klasszikus, nemzetiszocialista vagy latin formájában valósult meg, hanem a demokrácia álarcában. Ettől azonban nemhogy semmi sem változik, hanem még rosszabb is lett, és hosszú ideig kivédhetetlenebb lesz minden, ami még következik. És azt se nagyon akarják tudni, ezt az Európai Unió nagyon sokáig tűrni fogja. Ne áltassa magát senki. Ma 1949-et éljük újra. Akkor a háború utáni első magyar demokráciát semmisítették meg – és következtek az ötvenes évek. Ma ugyanez a helyzet, csak éppen fasisztoid változatban. És ha ez igaz, akkor mit lehet tenni? És mit lehetett tenni az olasz fasizmus, majd később a német nemzetiszocializmus hatalomátvételét követő években? A nyugati demokráciák malmai mindig lassan őrölnek. A harmincas években teljesen új fenyegetéssel néztek szembe, nem voltak képesek fegyveresen válaszolni. Azzal az egyetlen eszközzel, amely e lázadással szemben használható. A klasszikus fasiszta rendszerek végül kirobbantották a második világháborút, és alkalmat adtak megsemmisítésükre. Az euro-atlanti világ politikusainak történelmi érdeme, hogy hosszú hezitálás után képesek voltak arra, hogy az egyébként rájuk nézve is halálos veszélyt jelentő Szovjettel időlegesen szövetkezzenek. Ma még nem ismerik igazán fel a rájuk leselkedő új, halálos veszélyt. Ha majd ugyancsak hosszas bizonytalankodás után felismerik egyszer, akkor majd szintén csak összefogással fognak majd eredményesen védekezni az újabb támadással szemben. Magyarországon is, és az Európai Unióban is. A baloldaliaknak és liberálisoknak kell összefogniuk a jobboldaliakkal és konzervatívokkal. Bármennyire is pocsék érzés ez sokaknak mindkét oldalon. Nem a részletkérdésekről van szó, nem a hogyanról. Azok még odébb vannak. Arról van szó, hogy gondolkodásban, érzelmekben van szükség alapvető, belső, lelki-politikai változásra minden demokratában. Mert bal- és jobboldalinak, liberálisnak és konzervatívnak lenni alapvetően demokrata dolog. Minden más megközelítés az ördögtől van. A magyar baloldaliakban, liberálisokban erre ma inkább van már némi készség. Az orbáni rendszer kibontakozása megpuhította őket. De a bolsevista magyar uralom a jobboldaliaknak és konzervatívoknak még túl közel van, és soraikban egyelőre kevesen vannak, akik túl tudták tenni magukat azon, hogy minden baloldaliban és liberálisban kommunistát vagy kommunistabarátot orrontsanak. És közöttük vannak, akik zsidóellenes beidegződéseikkel se néztek szembe, noha képesek lennének már erre. Ahogy a nyugat-német társadalom egykor Hitler-barát részének jelentős része 1945 után képes lett rá. Ehhez nemzedékváltások kellenek. Ezért a mi kényszerű mai, jelképes újratemetésünk Nagy Imre szobránál, melyet el fognak távolítani, csak a kezdet kezdete. És noha tisztában vagyunk saját, egyéni halandóságunkkal, nem mondhatunk le a vágyainkról: hogy utódainknak előbb-utóbb sikerül a mai, a demokrácia báránybőrébe rejtőző orbáni fasisztoid rendszert megsemmisíteni. Ennek a reménynek is éltetőnek kell lennie ahhoz, hogy a jelenben megtegyük mindazt, amit reménytelennek látszó helyzetben mégis megkövetelhet tőlünk a haza. Mi, baloldaliak és jobboldaliak, liberálisok és konzervatívok, vallásosak és vallástalanok, keresztények és zsidók abban a reményben temetünk újra, hogy feltámadunk. Nagy Imre, testvérem a halálodban! Akkor a kommunisták, ma a fasiszták utódai gyilkolnak meg. Jobboldaliként térdet hajtok előtted.  (Elhangzott a Nagy Imre-szobornál tegnap megtartott ünnepségen.)  
2018.09.24 09:06
Frissítve: 2018.09.24 09:10