Hosszú oldal - Szénhidrát

Szokás szerint én voltam az utolsó a Rózsa utcában, aki beszedte a muskátlikat. A muskátli hőmérséklet szempontjából tág tűrésű növény, de általában nem annyira, mint én gondolom. A levelek egy részét már megcsípte a fagy. Beemeltem a balkonládákat, s miközben letörölgettem a párkányt, egy fekete foltra lettem figyelmes a szemközti pékség ajtaja előtt.

Egy órája értem haza, akkor még biztosan nem lehetett ott, az üzlet még nyitva volt, ki-be jártak a vevők. Először szemeteszsáknak tűnt. Néztem egy darabig, mire megmoccant, és felfogtam, hogy az egy ember. Ott gubbasztott feketén, mozdulatlanul a pékség éjszakai lámpájának halvány fényében. A muskátlik elfagyott levelei jutottak eszembe, meg a könyörtelenül szemerkélő ónos eső, ami a tető alól kilógó lábat áztatta lassan, de annál biztosabban.

Álltam a hűtő előtt, ami tök üres volt. Diétáztam ugyanis, így módszeresen eltávolítottam mindent, ami a csábítás legkisebb lehetőségét is magában rejtette. Sebaj, viszek teát, gondoltam, de rájöttem: nincs otthon cukor. A diéta ugyanis tilt mindenféle szénhidrátot. Mégse állíthatok oda egy csésze ízetlen löttyel, csóváltam a fejem, mire felrémlett, hogy a szekrényben valahol leghátul még rejlik egy doboz instant kakaópor. A diéta a tehéntejet is tiltja, így zabtejet melegítettem, felvettem a kabátomat, és elindultam a pékség elé.

A fekete folt egy idős bácsi volt kötött sapkában, mindenféle takarók és ruhák közül csak az arca látszott ki meg egy ütött-kopott mankó. Ne üljek le, felfázom, mondta csodálkozva, láthatóan nem értve, mit keresek ott. Leültem. Odanyújtottam neki a bögre kakaót. Pillecukrok úsztak rajta, gőzölgött, éreztem, ahogy összefut a nyál a számban. Nem vette el. Ne aggódjon, ez csak kakaó, mondtam, de ő csak ingatta a fejét. Igaz, csak zabtej volt otthon, azzal csináltam, de higgye el, az ízén ez cseppet sem változtat.

A bácsi egyre rázta a fejét: nagyon kedves vagyok, de nem ihatja meg. Először arra gyanakodtam, azt hiszi, valamit belekevertem, ezért felajánlottam, hogy megkóstolom, hadd lássa: semmi baja az italnak. Igyam csak meg, hajtogatta, ő nem teheti. Nem szereti? – kérdeztem, mire torz mosoly jelent meg az arcán. De, nagyon szereti a kakaót. Évek óta nem ivott már, de nagyon szereti. Akkor a zabtejjel van baja? Még sosem ivott zabtejet, de ha én mondom, elhiszi, hogy finom, felelte. Hát akkor igya csak meg, toltam elé a bögrét, jót fog tenni ebben a hidegben. Az édes gőz megcsapta az orrát, nagyot nyelt, ahogy összefutott a nyál a szájában.

Meginná ő, bökte ki végre. Csak sajnos a kakaó egészen biztosan meghajtaná, és akkor meg hova menne a dolgát végezni, amikor olyan lassan mozog a mankójával, hogy a közeli parkig se érne el. Ültem ott, mint akit fejbe vertek. Nálunk nincs lift, motyogtam. Leraktam a bögrét a járdára, és szótlanul bámultuk, ahogy egyre erőtlenebbül gőzölög, a pillecukrok lassan amorf masszává válnak benne, végül pedig teljesen kihűl.

2017.11.14 07:03

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04