Fagyos reggel után sok lesz a napsütés

Publikálás dátuma
2017.11.14 23:32
Illusztráció: Shutterstock
Fotó: /
Szerdán eleinte északon pára- ködfoltokra számíthatunk, néhol még megélénkülhet a szél, napközben mérséklődik a légmozgás, a déli tájakat leszámítva sok lesz a napsütés. Délen, délnyugaton az esti óráktól gyenge eső, szitálás is előfordulhat. Hajnalban sokfelé fog fagyni, délután 5-10 fokot mérhetünk. Nem lesz front térségünkben.

Csütörtökön északkeleten lehet több napsütés, máshol erősen felhős, borult lesz az ég. Kisebb eső, szitálás délen, délnyugaton fordulhat elő. A légmozgás nem lesz jelentős. Hajnali fagy északon, északkeleten várható, itt néhol pára-, ködfoltok is megjelenhetnek. Napközben 5-11 fok valószínű. 

Péntek hajnalban is helyenként pára, köd képződhet, majd napközben keleten változóan felhős, máshol felhős, borús időre számíthatunk, kisebb csapadék csak néhol északon fordulhat elő. Gyenge lesz a légmozgás. 7-12 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton hidegfront érkezik térségünkbe, feltámad az északnyugati szél, sokfelé elered az eső, mindössze 5-10 fokot mérhetünk. Vasárnap szintén szeles napra készülhetünk, néhol kisebb eső, magasabb tájakon hózápor előfordulhat. Lehűlés veszi kezdetét, 4-8 fokra számíthatunk - írja az Időkép.

Szerző
2017.11.14 23:32

Eltemették a harmadik köztársaságot Nagy Imre szobránál

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:01

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Beszélgetést és politikai performanszot szervezett az Eleven Emlékmű csoport Nagy Imre szobrának tervezett áthelyezése miatt vasárnap délután. A demonstráción folyadékot öntöttek a szobor előtti medencébe, amelynek ettől elfeketedett a vize. Ezután elhelyezték a "harmadik köztársaság koporsóját". A perfomanszt azzal zárták, hogy felhúztak egy molinót Nagy Imre szobra mögé, amely a Műcsarnokot ábrázolta fekete oszlopokkal. Az épület 1989-ben az egykori miniszterelnök újratemetésén is így volt látható és ezzel a háttérrel mondta el Orbán Viktor kormányfő is 29 évvel ezelőtti beszédét. A performansz alatt a szervezők egy olyan hangmontázst játszottak be, amelyben Orbán 1989. június 16-i beszédét illetve Beethoven Egmont-nyitányát keverték össze, visszafelé. A „hatodik koporsóban a mi következő húsz évünk fekszik…” mondat többször is hallatszott. A politikai performansz előtt beszélgetésen Donáth Anna, Hegedűs István, Eörsi László, Rainer M. János, ifj. Rajk László és Ungváry Rudolf azt elemezték: mi az üzenete Nagy Imre szobrának áthelyezésének, 29 évvel a volt miniszterelnök újratemetése után. Az eseményen részt vevő körülbelül 50 ember között Gréczy Zsolt, Ara-Kovács Attila és Vágó István a DK, valamint Kunhalmi Ágnes az MSZP politikusa is feltűnt.
Szerző
Témák
Nagy Imre
2018.09.23 20:01

Milliárdos megrendelést kapott Mészáros Lőrinc veje

Publikálás dátuma
2018.09.23 18:33
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Tiborcz István után egy újabb vő ér el látványos üzleti sikereket: Mészáros Ágnes férjének cége 1,7 milliárdért épít egy vasúti trafóállomást.
Több mint 1,7 milliárd forintért tervezheti és valósíthatja meg egy vasúti transzformátorállomás rekonstrukcióját a Hajdú-Bihar megyei Ebesen az a Vasútvill Kft., amely mögött – mint azt korábban a 24.hu megírta – közvetve, egy cseh cégen keresztül Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó veje (Ágnes nevű lányának férje) áll. Az Európai Unió Hivatalos Lapjában szombaton megjelent hirdetmény szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kiírására csak két vállalkozás jelentkezett, a Vasútvill mellett egy ceglédi cég is pályázott. A NIF eredetileg 1,8 milliárdra becsülte a költségeket, de Homlok Zsolt cége elvállalta 1,743 milliárdért is. A kiírás szerint az ár 70 százalékban számított, a többi pontot a szakemberek tapasztalatára, illetve a vállalt jótállási időre lehetett kapni. Homlok Zsolt 2016-ig a Swietelsky vasútépítő cégének ügyvezetője volt, de miután onnan menesztették, így saját vállalkozásba fogott. Alapított egy saját céget is Homlok Zrt. néven, amely szintén elnyert állami megrendeléseket, de az igazán nagy fogás az volt, hogy bevásárolt egy csehországi cégbe, a prágai Rafinanz Promotion s.r.o.-ba, amelyben tőkét is emelt, így közvetve többségi tulajdonosa lett a Vasútvill Kft-nek. Homlok tavaly nyáron vette feleségül Mészáros Ágnest, a miniszterelnök felcsúti bizalmasának lányát, és ebben az évben lett igazgatósági tag a Mészáros-érdekeltségben lévő, vasútépítéssel foglalkozó RM International Zrt-ben is. Az igazán érdekes azonban a Vasútvill Kft., hiszen 2017-ben Homlok kisebb csodát művelt a felsővezetékek gyártására és szerelésére specializálódott vállalkozásban: bevételét megduplázta, a korábban veszteséges cég pedig 1,8 milliárd forint nyereséget termelt.  Ebben az évben az ebesi transzformátorállomás a harmadik jelentősebb közbeszerzés, amit a Vasútvill elnyert a MÁV-tól vagy a NIF-től. A legnagyobb falat a Szabadbattyán-Balatonfüred vonal villamosítása, amit egy másik Mészáros-céggel, az R-Kord Kft-vel együtt végezhetnek 23 milliárd forintért. 
2018.09.23 18:33