Kácsor Zsolt: Limonádé Dzsó megharagszik

A kocsmába nyáron beszokott az amerikai magyar, aki az első hetekben meglepetést keltett a hatalmas cowboy kalapjával, az őszülő varkocsával, és azzal a két sastollal, amelyet az arcára tetováltatott, egyet jobb-, egyet bal felől. Hatvan éves elmúlt, de alig nőtt szőr az arcán, talán ezt a hiányt hivatottak pótolni a fekete sastollak, amelyek messziről úgy néztek ki, mintha az amerikás magyarnak hosszú Elvis-pajesza lett volna. Amikor először bejött, megbámulták, mindenki ezt a furcsa embert nézte, aki magas szárú, szürke cowboy csizmában ment a pulthoz, és viszkit rendelt, ami itt, ebben a kis nógrádi faluban nem volt szokás. Olyannyira nem, hogy nem is volt viszki. Itt az emberek csak háromféle italt isznak: sört, fröccsöt és „fehér özvegyet”, ami a töményet jelenti, azt a kicsi, féldecis üvegekben forgalmazott mérget, ami a helyi alkoholisták állandó társa, ezért nevezi a népnyelv „fehér özvegynek”, alkalmasint a fekete özvegy mintájára. Nincsen viszki, mondta az amerikás magyarnak a pultos néni, aki később elárulta, hogy ijedtében NAV-ellenőrnek nézte az illetőt, szerinte ugyanis a NAV-ellenőrök újabban mindenre képesek, akár még indiánnak is beöltöznek, hogy ne lehessen őket NAV-ellenőrnek nézni. De az amerikás magyar nem NAV-ellenőr volt, olyannyira nem, hogy azt sem tudta, mi az a NAV. Ez azonnal kiderült, amikor a gubis Gabi megkérdezte tőle, hogy te ki a faszom vagy, tán a NAV-tól jöttél?

A gubis Gabit azért nevezték gubisnak, mert guberálni szokott a közeli kisvárosban, ott ugyanis még van mit guberálni a szemétben, ellentétben a faluval, ahol nincsen, mert itt a szemetet télen eltüzelik, nejlonzacskóval és használt autógumival is fűtenek, pedig tilos. Nem, én Texasból jöttem, válaszolta az amerikás magyar tökéletes magyarsággal, mire gubis Gabi felrikkantott, és azt mondta neki, hogy akkor szevasz, Limonádé Dzsó. Ettől kezdve mindenki Limonádé Dzsónak hívta az amerikás magyart, aki hamarosan megtudta, hogy ebben a kocsmában a cigányokat viszont apacsoknak hívják, és ettől állítólag rögtön otthon érezte magát. Limonádé Dzsó viszki helyett sört ivott, és azt állította, hogy Amerikában éppen olyan jó a sör, mint Európában, sőt, néhol még jobb is, de a kocsmában ezt nem hitték el, itt mindenki meg volt győződve róla, hogy az amerikaiak folyton hamburgert zabálnak és kokakólát isznak, hiába dünnyögte Limonádé Dzsó, hogy ő maga utálja a hamburgert és a kokakólát. Harmincöt évig élt Texasban, és azért jött haza, mert nyugdíjas lett. Kinézett egy házat a domboldalon, és megvette, nem is alkudott, olcsó volt, hatmilliót kértek érte. A falubeliek júliustól kezdve gyakran látták Limonádé Dzsót, ahogy a háza teraszán ült, sört ivott, és a szemközti hegygerincet nézte. A cowboy csizmája miatt később Csizmás Kandúrnak kezdték hívni, bár azt nem értették, hogy vajon miért nincsen nője. Biztos buzi, jegyezte meg a gubis Gabi a kocsmában, mire a többiek azt magyarázták, hogy a buzik nem járnak cowboy kalapban, sem cowboy csizmában. Limonádé Dzsó hetente kétszer lesétált a domboldali házából a kocsmába, s amikor azt kérték tőle, hogy tegye fel a csizmás lábát az asztalra, mint az amcsik szokták a filmekben, akkor csak nevetett, s nem tette fel a lábát, azt mondta, ez hülyeség.

Nem is igazi amerikai ez, mondták róla a faluban, pedig Limonádé Dzsó igazi amerikai volt, egyszer megmutatta az amerikai útlevelét. A kocsmában megivott négy-öt sört, nagyokat hallgatott, aztán visszasétált a dombra, kiült a teraszra, és a szemközti hegygerincet nézte. Elterjedt róla, hogy milliomos, nem kellett hozzá túl sok idő, hogy betörjenek hozzá. Egy nap Limonádé Dzsó arra ment haza, hogy felfeszítették a háza bejárati ajtaját, és feltúrták a holmiját. A pénzét és egyéb értékeit nem találták meg, ellenben elvitték tőle majd' az összes ruháját, köztük néhány kiváló bőrdzsekit, három pár új csizmát és egy cowboy kalapot. Limonádé Dzsó ruha nélkül maradt télire, de nem hívta ki a rendőröket. A fürdőszobában leszerelte a tükröt, s a tükör mögé rejtett széfből pedig elővett két darab jó minőségű, kovácsolt acélból készült, harminckét centiméter pengehosszúságú amerikai tőrt. Felcsatolta a késeket az övére, majd visszabaktatott a kocsmába. Megállt, körbenézett, majd amikor mindenki őt bámulta, elővette az egyik tőrt, és akkora erővel vágta bele a pultba, hogy eldőltek rajta a poharak. Ekkor előhúzta a másik tőrt, és belevágta a másik mellé. Mindenki behúzta a nyakát, gubis Gabinak is elállt a szava, pedig ő minden helyzetben föltalálta magát. Egy napot adok, hogy minden visszakerüljön, dünnyögte Limonádé Dzsó, majd odaszólt az egyik helyi alkesznak, hogy add ide a tőröket, tacskó. Az remegő kézzel kifeszegette a két kést, és odaadta neki. Másnap reggelre négy tömött nejlonzsákban ott volt az összes ellopott holmi a háza előtt. Aznap este az amerikai megint lement a kocsmába, leült, halkan azt mondta gubis Gabinak, hogy köszönöm, majd föltette a csizmás lábát az asztalra. Erre nagy csönd lett. De aztán megszokták ezt is, mint a telet.