Kácsor Zsolt: Limonádé Dzsó megharagszik

Publikálás dátuma
2017.11.18 08:35
FOTÓ: SUTTERSTOCK
Fotó: /

A kocsmába nyáron beszokott az amerikai magyar, aki az első hetekben meglepetést keltett a hatalmas cowboy kalapjával, az őszülő varkocsával, és azzal a két sastollal, amelyet az arcára tetováltatott, egyet jobb-, egyet bal felől. Hatvan éves elmúlt, de alig nőtt szőr az arcán, talán ezt a hiányt hivatottak pótolni a fekete sastollak, amelyek messziről úgy néztek ki, mintha az amerikás magyarnak hosszú Elvis-pajesza lett volna. Amikor először bejött, megbámulták, mindenki ezt a furcsa embert nézte, aki magas szárú, szürke cowboy csizmában ment a pulthoz, és viszkit rendelt, ami itt, ebben a kis nógrádi faluban nem volt szokás. Olyannyira nem, hogy nem is volt viszki. Itt az emberek csak háromféle italt isznak: sört, fröccsöt és „fehér özvegyet”, ami a töményet jelenti, azt a kicsi, féldecis üvegekben forgalmazott mérget, ami a helyi alkoholisták állandó társa, ezért nevezi a népnyelv „fehér özvegynek”, alkalmasint a fekete özvegy mintájára. Nincsen viszki, mondta az amerikás magyarnak a pultos néni, aki később elárulta, hogy ijedtében NAV-ellenőrnek nézte az illetőt, szerinte ugyanis a NAV-ellenőrök újabban mindenre képesek, akár még indiánnak is beöltöznek, hogy ne lehessen őket NAV-ellenőrnek nézni. De az amerikás magyar nem NAV-ellenőr volt, olyannyira nem, hogy azt sem tudta, mi az a NAV. Ez azonnal kiderült, amikor a gubis Gabi megkérdezte tőle, hogy te ki a faszom vagy, tán a NAV-tól jöttél?

A gubis Gabit azért nevezték gubisnak, mert guberálni szokott a közeli kisvárosban, ott ugyanis még van mit guberálni a szemétben, ellentétben a faluval, ahol nincsen, mert itt a szemetet télen eltüzelik, nejlonzacskóval és használt autógumival is fűtenek, pedig tilos. Nem, én Texasból jöttem, válaszolta az amerikás magyar tökéletes magyarsággal, mire gubis Gabi felrikkantott, és azt mondta neki, hogy akkor szevasz, Limonádé Dzsó. Ettől kezdve mindenki Limonádé Dzsónak hívta az amerikás magyart, aki hamarosan megtudta, hogy ebben a kocsmában a cigányokat viszont apacsoknak hívják, és ettől állítólag rögtön otthon érezte magát. Limonádé Dzsó viszki helyett sört ivott, és azt állította, hogy Amerikában éppen olyan jó a sör, mint Európában, sőt, néhol még jobb is, de a kocsmában ezt nem hitték el, itt mindenki meg volt győződve róla, hogy az amerikaiak folyton hamburgert zabálnak és kokakólát isznak, hiába dünnyögte Limonádé Dzsó, hogy ő maga utálja a hamburgert és a kokakólát. Harmincöt évig élt Texasban, és azért jött haza, mert nyugdíjas lett. Kinézett egy házat a domboldalon, és megvette, nem is alkudott, olcsó volt, hatmilliót kértek érte. A falubeliek júliustól kezdve gyakran látták Limonádé Dzsót, ahogy a háza teraszán ült, sört ivott, és a szemközti hegygerincet nézte. A cowboy csizmája miatt később Csizmás Kandúrnak kezdték hívni, bár azt nem értették, hogy vajon miért nincsen nője. Biztos buzi, jegyezte meg a gubis Gabi a kocsmában, mire a többiek azt magyarázták, hogy a buzik nem járnak cowboy kalapban, sem cowboy csizmában. Limonádé Dzsó hetente kétszer lesétált a domboldali házából a kocsmába, s amikor azt kérték tőle, hogy tegye fel a csizmás lábát az asztalra, mint az amcsik szokták a filmekben, akkor csak nevetett, s nem tette fel a lábát, azt mondta, ez hülyeség.

Nem is igazi amerikai ez, mondták róla a faluban, pedig Limonádé Dzsó igazi amerikai volt, egyszer megmutatta az amerikai útlevelét. A kocsmában megivott négy-öt sört, nagyokat hallgatott, aztán visszasétált a dombra, kiült a teraszra, és a szemközti hegygerincet nézte. Elterjedt róla, hogy milliomos, nem kellett hozzá túl sok idő, hogy betörjenek hozzá. Egy nap Limonádé Dzsó arra ment haza, hogy felfeszítették a háza bejárati ajtaját, és feltúrták a holmiját. A pénzét és egyéb értékeit nem találták meg, ellenben elvitték tőle majd' az összes ruháját, köztük néhány kiváló bőrdzsekit, három pár új csizmát és egy cowboy kalapot. Limonádé Dzsó ruha nélkül maradt télire, de nem hívta ki a rendőröket. A fürdőszobában leszerelte a tükröt, s a tükör mögé rejtett széfből pedig elővett két darab jó minőségű, kovácsolt acélból készült, harminckét centiméter pengehosszúságú amerikai tőrt. Felcsatolta a késeket az övére, majd visszabaktatott a kocsmába. Megállt, körbenézett, majd amikor mindenki őt bámulta, elővette az egyik tőrt, és akkora erővel vágta bele a pultba, hogy eldőltek rajta a poharak. Ekkor előhúzta a másik tőrt, és belevágta a másik mellé. Mindenki behúzta a nyakát, gubis Gabinak is elállt a szava, pedig ő minden helyzetben föltalálta magát. Egy napot adok, hogy minden visszakerüljön, dünnyögte Limonádé Dzsó, majd odaszólt az egyik helyi alkesznak, hogy add ide a tőröket, tacskó. Az remegő kézzel kifeszegette a két kést, és odaadta neki. Másnap reggelre négy tömött nejlonzsákban ott volt az összes ellopott holmi a háza előtt. Aznap este az amerikai megint lement a kocsmába, leült, halkan azt mondta gubis Gabinak, hogy köszönöm, majd föltette a csizmás lábát az asztalra. Erre nagy csönd lett. De aztán megszokták ezt is, mint a telet.

2017.11.18 08:35

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36