Lendvai Ildikó: Rezsi- és nőfelelős

Németh Szilárd valóságos polihisztor. Utoljára Michelangelo és Leonardo volt ilyen, bár őket sosem választották volna meg a Fidesz alelnökének. Hogyisne, hiszen állítólag a saját nemükhöz vonzódtak. De itt van nekünk Németh Szilárd, aki szintén mindenhez ért, ám rendíthetetlen híve a hagyományos családerkölcsnek. Általában is rendíthetetlen híve mindennek, amit Orbán Viktor gondol.

A miniszterelnök nőügyekkel nem foglalkozik, tudjuk a washingtoni magyar nagykövet asszony leváltása óta. Így az ország fele kiesne a figyelméből, és ez most nem igazán célszerű, hiszen valami hülyék annak idején a nőknek is adtak szavazati jogot. Hiba volt, persze, de most már ez van. Kell föléjük egy nőfelelős, aki ügyel, hogy el ne szemtelenedjenek. Kövér sem rossz, az unokaszüléstől hogy hápogott a sok feministája! Semjén is kreatív fiú, a nőkre rontó migráns hordákkal tromfolta le azokat, akik már egy kis zaklatás miatt is hőbörögtek. Az nagy kár, hogy még egyik molesztáló sem kiabált „Allah Akbar”-t, mindjárt egyszerűbb volna a helyzet.

Addig is itt van Németh Szilárd. Ő majd rendet tart a nők között, ha mindenféle nemzetközi szerződésre mutogatnának. Rezsibiztos már volt, most bizonyíthat nőfelelősként. Elég macsó ahhoz, hogy senki se hasonlítsa a nőfelelősök korábbi prototípusához, akik a pasa háremében eunuchként gondoskodtak a fegyelemről. Fegyelem, az kell most is: az isztambuli egyezményről ne is álmodjon senki fehérnép. Új minőségében megmondta Németh Szilárd, kerek perec. Egy új Orbán-kormányról két dolgot tudunk biztosan: amíg vannak, addig lesz kerítés, és nem lesz isztambuli egyezmény. Ez máris több információ, mint amit a 2014-es programjukról kaptunk.

Németh Szilárd tisztában van vele: hosszú haj, rövid ész, kivéve Deutsch Tamást. Ezért aztán nem nagyon zavartatta magát a tényektől. Nála tétovább lelkek belevesztek volna a magyarázkodásba, hogy ha az egyezmény tényleg támadás a hagyományos család ellen, „lopakodó genderpolitika”, akkor mi a csudáért írta 2014-ben alá a kormány? A mentegetőzés a gyengeség jele. Egy férfias nőfelelős simán letagadja az egészet. Az kizárt, hogy össze-vissza hadoválna. Úgy lehet, hogy már a kormány aláírását is hamisítják! Micsoda világ! Lehet, hogy ez a magyarázat, amiért olykor egészen ostoba jogszabályokat olvashatunk?

Most már olyan bizalmatlan vagyok, hogy az első betűtől az utolsóig elolvastam az ördögi dokumentumot. Nagyon figyeltem, hogy ne dőljek be a látszatnak , miszerint a 23 ország által már ratifikált és az EU mint szervezet által is aláírt szerződés a nők elleni és általában a családon belüli erőszakkal szemben, a megelőzés és az áldozatvédelem érdekében szab meg teendőket a jogalkotásban, az oktatásban, a segélyszolgálatok, menedékházak működtetésében. Elolvastam egyszer, elolvastam kétszer, és még mindig nem értettem, mi a baja Németh Szilárdnak és a többi kivont kardú hitbuzgalmárnak, pl. az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek. Jó, tudom, hogy az összes felmérés szerint a KLIK-korszakban ijesztően romlott a diákok szövegértési képessége, na de az mégiscsak erős, ha a szövegértés hiánya felvételi követelmény is a politikai pozícióknál!

Mert az egyezmény angol szövegében ugyan kétségtelenül szerepel a gyűlölt „gender” szó, de ennek definíciójában világosan kifejtik, hogy a „társadalmi nem” nem valami extrém őrület, hanem „azok a szerepek, viselkedési formák, tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”. Mi ebben a veszélyes? Ettől fogják a lányok milliói fiúnak hinni magukat, és viszont? Azt még Németh Szilárd sem tagadhatja, hogy ma más szerepet várnak a nőktől, mint 300 éve. Vagy éppen az a baja, hogy ez így van? És mi rombolja itt a családot? Az, hogy bűn a gyengébbet bántalmazni? A nők egyenlőségét, emberi méltóságát kétségbe vonni? Hogy túl kell lépni az „apa olvas, anya főz”, „nekem olyan asszony kell, ha beteg is, keljen fel, főzze meg a vacsorát” sztereotípiáin? A „fehérvári huszárok” világán? Hogy az erőszak ellen hivatalból (és nem csak az ezerszer megfélemlített sértett feljelentésére) fel kell lépni akkor is, ha a családi otthonban történik? Hát mit tartanak ezek, a nőfelelős és társai ideális, hagyományos családnak?

Ez már nem Németh Szilárd szokott bumfordisága. Vele és mögötte a kormány játszik. Amelyik 2014-ben nem merte nem aláírni az egyezményt. Csak egy évvel volt azután, hogy nagyon megégette magát a témában. Több mint 100.000 aláírás és a népharag kényszerítette rá, hogy kezdeti tiltakozása ellenére végül helyet adjon a büntető törvénykönyvben a családon belüli erőszaknak. A fideszes képviselők tahó kiszólásai, a „vak komondor” emléke csak olajat öntöttek a tűzre. De azóta nyeregben érzik magukat. Nőképük dohszaga, erőkultuszuk, macsó bunkóságaik csak erősödtek. Pénzt se szívesen költenének áldozatok segítésére, meggyötört nők, fiú- és lánygyerekek védelmére, ebben nincs üzlet a haveroknak. A kormány visszatáncolna, soha napján léptetné hatályba az egyezményt. Ami ráadásul isztambuli. Újabb muszlim csel, de nem dőlnek be neki!

2017.11.18 07:03

Lassan száll fel a köd

„s ahogy a nők tudnak csupán sírni ahogy a nők tudnak csupán hinni” (Röhrig Géza: Zsanett)
A me too egy éve alatt megtanultuk a külföldi hírességek és celebek nevét, az áldozatok és a zaklatók is ismertté váltak, mindezek a tudások viszont rendszerszintű változtatásokat önmagukban alig eredményeznek. Aktorok kellenek, mozgalmiság, olyan szereplők bevonása és aktivitása, akik elsőre nem éreznék magukénak a probléma priorizálását.
Mindez különösen Magyarországon lehet fontos, ahol nem tudunk hosszú listákat sorolni az érintettekről, hiszen Sárosdi Lilla színésznőn kívül nem nagyon vállalta fel senki az áldozat hálátlan szerepét. Persze ne feledkezzünk el Németh Pálma önkormányzati anyakönyvvezetőről se, aki a tyukodi polgármestert jelentette fel zaklatásért. És sajnos itt szinte be is fejeződik a sajtót megjárt esetek ismertetése. 
Miközben a me too világjelenséggé vált 2017-2018 során, addig Magyarországon nem tudott érdemben kilépni a művészvilág miliőjéből. Inkább csak mindennapi tapasztalataink és sejtéseink voltak és vannak a nők elleni erőszakról, de a me too egy éves évfordulójára szerencsére már számok is a rendelkezésünkre álltak ebben az örök vitában. A Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozatának megrendelésére elkészült egy problémafeltáró kutatás, amely a nők elleni erőszak és zaklatás területeit járta körül a magyar munkahelyeken. 
Az IDEA Intézet kutatása azt erősíti meg, hogy a munkavállalók több mint 30 százaléka tapasztalt vagy látott már erőszakot a munkahelyén. Arra a kérdésre, hogy kollégától érkezett-e szexuális zaklatás, a válaszadók 23 százaléka felel igennel, míg ha a közvetlen felettesre kérdeznek rá, 10 százalék válaszol igennel. Mégis, a többségük a hallgatást választja (24 százalék), és csak a kisebbség (14 százalék) jelenti az erőszakot munkahelyén vagy éppen a rendőrségnek. 
Arra is kíváncsiak voltunk a kutatás során, hogy áldozattá válás esetén képesek-e beszélni minderről: több mint kétharmaduk nem volt áldozat (70 százalék), 10 százalék később sem képes minderről beszélni, 10 százalék igen, és 5 százalék csak anonim módon, vagy a családnak (4 százalék). Akik azt mérlegelik, hogy a szexuális erőszak vagy zaklatás megtörténte után forduljanak-e bárkihez, aszerint döntenek, hogy a cselekmény súlya mekkora (37 százalék), tartaniuk kell-e a lehetséges következményektől (13 százalék), vagy része-e mindennapjaiknak a támogató munkahelyi környezet (7 százalék). Elgondolkodtató válaszok sora olvasható ki a felmérésből: arra a kérdésre, hogy az áldozatok miért nem lépnek ilyen esetekben, felmerül a félelem a negatív következményektől (77 százalék), a támogató munkahelyi környezet hiánya (47 százalék), vagy éppen az, hogy nem hinnének a válaszadónak (48 százalék). 
A kutatás egy újabb visszaigazolása annak – hasonlóan a Závecz Research korábbi felméréséhez –, hogy a me too ügy elérte a magyar nők ingerküszöbét, hiszen a válaszadók több mint a háromnegyede tudta, miről van szó. Mégsem érzik, hogy mindez segítette volna saját munkahelyi helyzetüket (48 százalék). Ahogyan abban a kérdésben is teljes a tanácstalanság, hogy milyen törvények, jogszabályok, munkahelyi programok segítik/segíthetik a nőket ilyen helyzetekben. A megkérdezettek mindössze 13 százaléka ismerte átfogóan a kérdéskör szabályozási hátterét. Arra a kérdésre pedig, hogy van-e működő szabályozás az egész ágazatban, vagy csak az egyes szereplőknél, 87 százalék nem tudott felelni. A többi válaszadó a teljes ágazatot, csak egy-egy munkahelyet, vagy a kollektív szerződéseket tudta megemlíteni mint pozitív ellenpéldákat. 
Persze nehéz elvárni a munkavállalóktól, hogy ismerjék e terület szabályozási helyzetét, ha arra sem érkeztek egyértelmű válaszok, hogy mi tekinthető szexuális erőszaknak vagy éppen zaklatásnak. A rendkívül széttartó válaszok azt mutatják, hogy nincs egyértelmű tudás erről. Míg a válaszadók 94 százaléka egyetértett abban, hogy a szexuális szolgáltatás kérése ide sorolandó, addig 72 százalékuk szerint a kéz rátétele a lábra, vagy éppen a női mell bámulása (45 százalék) is tiltott terület. A nők utáni fütyülést 39 százalék sorolta ide, és a szexuális tartalmú viccek mesélése is e kategóriába tartozik sokak szerint (33 százalék). A fogalmi bizonytalanság odavezet, hogy a munkavállaló nem tudja: amit átél vagy másnál tapasztal, az megengedhető magatartás-e. 
Fel van adva a lecke a hazai érdekvédelemnek, a számok ugyanis azt bizonyítják, hogy miközben a nők elleni erőszak része a magyar munkahelyi mindennapoknak, addig az ellene való fellépés lényegében feltáratlan vidék a munkavállalónak és a szakszervezeteknek egyaránt. A válaszok is ezt igazolják, hiszen arra a kérdésre, hogy vajon a szakszervezetek mit végeznek/végeztek ezen a területen, a beszédes 81 százalék nem tud semmit említeni. A felvilágosító kampányt, az érzékenyítő képzéseket, a honlapokon fellelhető információkat és kiadványokat sorolják fel azok, akik találkoztak már érdekvédelmi jelenléttel e kérdéskörben. Hasonló számokkal szembesülhetünk, ha a konkrét munkahelyi programokra kérdezünk rá: a válaszadók fele nem ismer ilyet, 42 százalék nem tud a kérdésre válaszolni, és mindössze a válaszadók 8 százaléka tud említeni valamit. 
Belehelyezve mindezt a magyar érdekvédelem nem éppen rózsás jelenébe: elöregedő tagság, csekély társadalmi presztízs, érdekvédelmi tárgyalásokat nem sokra becsülő kormányzat – akár legyinthetnénk is. 
A nők elleni erőszak, az ellene való célzott fellépés azonban fontos pillanat lehetne a szakszervezetek hosszú menetelése során. Egyrészt egy rendkívül aktuális és nemzetközi jelentőséggel is bíró szemléletformáló ügyben nyílik lehetőség arra, hogy lépjenek a hazai szakszervezetek. Másrészt – a kutatás számai feketén-fehéren jelzik az alapvető ismerethiányt e területen – így az alapoktól induló építkezés kezdődhet el ezen a területen. Kis lépésekkel is nagy hatást lehetne elérni. Azt bizonyítva a magyar munkavállalóknak, hogy mindenkinek joga van a biztonságos munkahelyekhez.
2019.01.18 09:00
Frissítve: 2019.01.18 09:00

Futó vendégek

A miniszterelnök és sleppje többször is arról szónokolt, hogy magyar munkáskezekkel kell megoldani az egyre égetőbb munkaerőhiányt, és nem vendégmunkásokkal. Orbán Viktor legutóbb azt fejtegette, hogy a magyar gazdaságot úgy kell fejleszteni, hogy azt 4,5-5 millió magyar munkavállaló működtethesse. 
Oláh Lajos DK-s parlamenti képviselő írásbeli kérdésére Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatási államtitkára elismerte, hogy tavaly összesen 11 ezer unión kívüli ország állampolgára kapott Magyarországon munkavállalási engedélyt. Igaz, egy 2017-es miniszteri rendelet értelmében egyes hiányszakmákban a szerbiai és ukrajnai vendégmunkásoknak nem kötelező kiváltani a papírt, így ők nem is számítanak bele ebbe a statisztikába.
Nehéz megmondani, hogy jelenleg hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon. Egyebek mellett azért is, mert sokan közülük szinte meg sem melegednek nálunk, kezükben a magyar papírokkal már sietnek is tovább Nyugat-Európába. Egy baromfitenyésztő agrár nagyvállalkozó mesélte nekem, hogy Kárpátaljáról toborzott 30 magyar vendégmunkást: három nap múlva valamennyien kámforrá váltak, tovább álltak Nyugatra. A szerbekkel már több szerencséje volt, mert a nagy részük 2-3 hétig is kitartott, sőt a harmincból hárman egyelőre „hűségesek” maradtak. Jelenleg Indiában és Mongóliában toboroz munkásokat, mert az ágazat több fontos cégénél dolgozó mongolok és indiaiak még kitartanak. Egy építési szakmai szervezet vezetője hasonló jelenségekről számolt be. 
A vendégmunkások pedig a több százezer magyar gazdasági „migráncs” útját követve mennek a Lajtán túlra. Attól tartok, hogy sem a Túró Rudi, sem a 400 túlóra lehetősége nem csábítja haza a külföldön dolgozó magyarokat; és lám, ma már a vendégmunkások is leginkább csak futó vendégek nálunk.
2019.01.18 09:00
Frissítve: 2019.01.18 09:01