NB I;újpesti stadion;

2017-11-18 06:50:00

Már megint lakat lesz az újpesti stadionon

A válogatott mérkőzések miatti szünet után szombaton a 16. fordulóval folytatódik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság. Újpesten ismét nézők nélkül.

Masszív vidéki csapat vendége lesz az élen álló Videoton és a második helyre csak rosszabb gólkülönbsége miatt szoruló Ferencváros.

A székesfehérváriak ahhoz a Debrecenhez látogatnak szombat este, amely a legutóbbi 10 találkozójából csupán egyet – igaz, éppen a legutóbbit, az FTC ellen, Budapesten 2-1-re – veszítette el. A felemelkedés időszakában a Herczeg András által felkészített együttes nemhogy elhagyta a kiesőzónát, pillanatnyilag már harmadik a tabellán, így a Videoton játékosai a papírformának megfelelően akkor sem számíthatnak könnyű mérkőzésre, ha tudható, hogy a párharcban a debreceniek pályaválasztása mellett az utóbbi három idényben mindig vendégsiker született.

Habár a másodikként rangsorolt, a legutóbbi nyolc játéknap során mindösszesen két pontot veszítő Ferencváros ellenfele, a Paks azért még távolabb van a dobogós helyezéstől, a tolnaiak közelmúltbeli szereplése is dicséretes, hiszen néhány hete még Csertői Aurél csapata is a „süllyesztő” környékén állt. A PSE azonban a szeptember eleji válogatott szünet óta eltelt időszakban jól szerepelt, így most stabil középcsapatként várja azt az FTC-t, amelyet 2017 tavaszán 3-1-re legyőzött vendéglátóként, augusztusban pedig 1-1-es döntetlent ért el ellene az Üllői úton.

„Reméljük, ez a sorozat folytatódik. Egyértelműen szeretnénk otthon tartani a három pontot!” – mondta a Népszavának a hétvégi bajnokival kapcsolatban a paksiak válogatott védője, Szabó János. Más szempontból, de hasonlókban reménykedik a fővárosiak kapusa, Dibusz Dénes is, aki a hátvédhez hasonlóan 90 percet töltött a pályán a nemzeti együttes kedd esti, Costa Rica ellen megnyert felkészülési találkozóján.

„Nagyon örültem, hogy másfél év elteltével újra lehetőséget kaptam a válogatottban. A Groupama Arénában még nem voltam győztes csapat tagja, ez plusz motivációt jelentett számomra” – válaszolta lapunk érdeklődésére a kapuvédő, aki címeres mezben egy-egy vereség és döntetlen után örülhetett sikernek. – Ha már az előzmények így alakultak, azért bízom benne, hogy ez az év hasonlóképpen alakul a Pakssal szemben is, vagyis ezúttal legyőzzük őket. A Paks jó csapat, ellenük mindig nehéz dolgunk van, ám bízom benne, hogy ki fog tartani az a jó forma, ami az utóbbi hetekben, sőt, már mondhatom, hogy hónapokban is jellemzi a csapatot – beszélt várakozásairól Dibusz Dénes.

A folytatást negyedikként váró címvédő, a Budapest Honvéd is vendégségbe készül, Újpesten játszik, az a találkozó azonban más lesz, mint a többi, hiszen zárt kapuk mögött rendezik. A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága a lila-fehérek Videoton elleni bajnokiját (2-2-re végződött a 14. körben – a szerk.) beárnyékoló botrányok után döntött úgy, hogy újabb két mérkőzésre bezárja a Szusza Ferenc Stadiont, amely így ebben a szezonban szinte többet volt szankció miatt üresen, mint nyitva.

A 16. forduló programja

Újpest–Budapest Honvéd 15.30

Szusza Ferenc Stadion (tv: M4 Sport)

Mezőkövesd–Vasas 15.30

Mezőkövesd, Városi Stadion

Paks–Ferencváros 15.30

Paks, Paksi FC Stadion

Balmazújváros–Haladás 15.30

Balmazújváros, Városi Stadion

Puskás Akadémia–DVTK 15.30

Felcsút, Pancho Aréna

Debrecen–Videoton 19.30

Debrecen, Nagyerdei Stadion (tv: M4 Sport)