Műsormagazin;Gyurcsány Ferenc;Salgótarján;választási programbemutató;

2017-11-18 15:06:00

Elszámoltatást ígért Gyurcsány Ferenc a DK választási programbemutatóján - Videó

A Demokratikus Koalíció szóvivője a Népszavának elmondta: szerintük fontos gesztus, hogy a pártok közül a DK tartja először vidéken a programbemutatóját.  Azért választottuk Salgótarjánt, mert egy nehezebben működő régióban található. Az ott élő emberek a jövő évi kormányváltás reményére és esélyére várnak – indokolta Gréczy Zsolt, aki azt is elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc a salgótarjáni programbemutató után csatlakozik a Közös Ország Mozgalom által szevezett ellenzéki választási nagygyűléshez. A pártelnök elszámoltatást, szabad közoktatást, a társadalombiztosítás helyreállítását, nyugdíjkorrekciót, és olyan országot ígért, ami sokaknak reményt ad a jobb életre.

Magyarország szétesett, a DK azt ígéri, összerakja

Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ hatszáz fős színháztermében, ahol a Demokratikus Koalíció tartotta választási programbemutató nagygyűlését. - A DK a pártok közül elsőként vállalkozott arra, hogy nem a fővárosba, hanem az ország egyik nehezebb sorsú régiójába viszi el a kormányváltás esélyét. Ezzel az reprezentatív kiállítású országos nagyrendezvénnyel a párt kampánya új szakaszba lép – írták a meghívóban. Gyurcsány Ferencet látványos, már-már boxmeccseket idéző beharangozóval hívta színpadra a szpíker, miután párttársai - Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Gy. Németh Erzsébet és Dr. László Imre – megtartották néhány perces előadásukat egészségügyről, oktatásról, energiapolitikáról, jogi és pénzügyekről, uniós problémákról, a főváros helyzetéről.

A párt elnöke ezt „zanzásította", s emelte be a demokratikus jövőt és okos országot vízionáló beszédébe. Egy személyes történettel kezdte. - Sokan tudják, hogy nagyjából honnan jöttem. Egy dunántúli kisvárosból, az átlagosnál is több szűkösséggel, s helyenként nagy nyomorúsággal. De volt egy ember, az osztályfőnököm és matematikatanárom, Móczár Éva, aki azt mondta: ne maradjál itt fiam, indulj el, higgyél és bízzál magadban, mert érdemes. Így kerültem a semmiből az ország egyik legjobb gimnáziumába, az Apáczaiba, ami akkor sok szegény sorsú, hozzám hasonló gyerek gyűjtőhelye volt, komoly vizsgák után állami ösztöndíj lehetőségével. De voltak más osztálytársaink is: ritka kimenőink idején így találkoztam először nagypolgári otthonokkal, könyvtárszobákkal, két-három nyelven beszélő szülőkkel, akik nem a sikk miatt jártak színházba, hanem mert igényük volt rá. Csodáltam ezt a világot, amiről akkor még nem tudtam, hogy valójában ez az igazi polgári Magyarország: műveltséggel, nyitottsággal, nyugalommal, kultúrával, beszélgetésekkel és elfogadással. Nos, ilyennek szeretném én látni a jövő Magyarországát – mondta.

Szavai szerint ehelyett ma a szegénység és kiúttalanság ezernyi nyomát látja az, aki a vidék Magyarországán barangol. - Ha érdemes egyáltalán „politikát csinálni", azt azért érdemes, hogy egy szurdokpüspöki viskóból is legyen kiút, függetlenül attól, hogy kinek ki az apja, anyja, hová született – tette hozzá.

- Hiszünk az Európai Egyesült Államok eszméjében, ebben az ötszázmilliós közösségben. Hisz mit ér a nemzeti büszkeség, ha megriad az együttműködéstől, ha nem kinyit, hanem bezár. Mi büszkék vagyunk a forintra, de ha a szintén büszke németek le tudták a német márkát euróra cserélni, mi miért ne tennénk? Inkább hiszek az európai központi bankban, mint Matolcsy György egyenes tekintetében - mondta. Polt Péternek pedig azt ajánlotta, hogy Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez, ő pedig a továbbiakban foglalkozzon tyúkperekkel, mert tudása és tisztességtelensége erre teszi őt alkalmassá.

A DK a jövőt a magyar iskolában látja, s abban, hogy az oktatás végre újra a gyerekekről szóljon. Összehozzuk a családokat és a gyerekeket a pedagógusokkal és felszabadítjuk őket – folytatta. Szavai szerint meg kell szüntetni a Klikket, s legyen egy adott településen élők döntése, milyen iskolát akarnak. - Miattam lehet poroszos, kísérletező, szabadelvű, bármely felekezethez tartozó, de Sárospatakon, Salgótarjánban, Pápán és Pécsen döntsék el, milyen legyen, mert ők helyben sokkal jobban tudják, mint Orbán Viktor – tette hozzá. Majd arról beszélt, hogy a betegségnek nem kéne elválasztani szegényt és gazdagot, közmunkást és igazgatót, ehhez pedig helyre kell állítani a társadalombiztosítást, rögzíteni a jogokat és kötelességeket. A minimálbér nem lehet kevesebb a létminimumnál, akinek többje van, annak többet is kell vállalni, valamint fel kell emelni a családi pótlékot legalább 50 százalékkal – hangzott a DK néhány sarkalatos programpontja. 

Doros Judit