Innen nézve - Unokák nélküli ország?

Az egyik fapados légitársaságnál utaskísérőként dolgozó ismerősöm mondta a minap: nagy tétben merne fogadni, hogy a londoni, az amszterdami, a párizsi, a frankfurti, a zürichi, az oslói, a koppenhágai, meg a római járataikra az idősebb utasok többsége nem azért vesz jegyet, hogy megtakarított nyugdíjából világot látni induljon. Nagypapák, nagymamák utaznak unokanézőbe.

Innen nézve már érthető az a hirdetés is, amelyet a kerületi lap egyik legutóbbi számában találtam: a közösségi házban ingyenes számítógépes tanfolyamot szerveztek nyugdíjasoknak. A munkaügyi központok a hasonló tanfolyamoknál a táblázatkezelést és a prezentáció szerkesztést hangsúlyozzák, itt a skype és a facetime használatát emelték ki. Nem írták oda, de alighanem kimondatlanul is arra gondoltak a szervezők, leginkább ilyen ismeretekre van szükségük az itthon „árván” maradt nagypapáknak, nagymamáknak.

Bevallom, magam is hasonló cipőben járok. Ha a nyári vakáció két hetét leszámítva szeretnék egy kis időt gyorsan cseperedő unokáimmal tölteni, kénytelen vagyok elővenni a bőröndöt, és elindulni vagy Hollandiába, vagy Svájcba. Én még csak beérem azzal, ha esténként megcsörgetjük a „kintieket”, és a hatéves, félig holland „uncsim” elcsicsergi sajátos magyar nyelvén - de szabatosan -, mi történt vele aznap az iskolában, és megmutatja, mit rajzolt a nagyinak. Közben meg egyáltalán nem csodálkozom, ha rendre a Svájcban élő nagyobbik srác veszi fel apja vagy anyja telefonját, és azonnal beavat abba, mi újat fedezett fel aznap - hétévesen - a kezéből ki sem eső okos telefonján vagy tabletjén. Az „internetes nagymama” szerepét a feleségem viseli nehezebben, mert ő arra készült, hogy ha majd eljön az ideje, süt-főz az unokáknak, meg segít kicsit könnyíteni a gyerekeink életén, ahogyan annak idején nekünk is segített az édesanyja, miközben ő nyugodtan dolgozhatott akár napi tíz, tizenkét órát is az „ország üdvéért”.

Persze az elárvult nagymamák leleményessége nem ismer határokat. Köztudott, hogy Nyugat-Európában nem bánnak túlzottan nagyvonalúan a szabadsággal, s ha összecsapnak a lányom vagy a menyem feje felett a hullámok, és az iskolában, óvodában éppen szünet van, szólni sem, kell, máris keresi valamelyik nagymama a neten a legolcsóbban kínált repülőjegyet, és utazik bébiszitternek.

Ezzel mások is így vannak. Legutóbb már beindították a repülőgép motorját, amikor a mellettem ülő idős hölgy még egy utolsó gyors üzenetet küldött. Nem illik leselkedni a másik telefonjába, de nem tudtam megállni, belepillantottam. „Drágáim, nemsokára megint jövök. Esténként puszilgassátok meg helyettem is a kicsiket. Én majd Skype-on mesélek nekik. Nagyi”. Kikapcsolta a telefont és eldörzsölt egy könnycseppet a szeme sarkában.

Nem tudom, milyen járatokon szoktak utazni döntéshozó politikusaink, de azt tanácsolnám nekik, egyszer nézzenek körül beszállás előtt a várakozókon. Hátha észreveszik: ha így megy tovább, unoka nélküli ország leszünk. Tartok tőle, aki valóban tehetne ez ellen, az általában a VIP-váróból indul.

Szerző
2017.11.23 07:05

Allah Viktorral van

Ahogyan napról-napra kapjuk a török valuta, a líra válságáról szóló híreket, annál ismerősebb a környezet, a török elnök reakcióiban saját magyar vezérünkre és az őt körülvevő bizalmasokra ismerünk. Az elhibázott török gazdaságpolitika nyomán a valaha robusztus törökországi gazdasági növekedés megtört, a megtakarítók mentik ki Törökországból a pénzüket, a vállalatok képtelenek a külföldi devizában felvett adósságaik kamatait – a deviza eltűnése miatt – időben törleszteni. A török líra egyetlen hét leforgása alatt elvesztette valahai vásárlóértékének a felét. 
Ebben a helyzetben minden a modern gazdaságtörténet eseményeit kicsit is ismerő befektető, elemző arra számít, hogy a török központi bank drasztikus kamatemelésbe fog, amivel az országot elhagyni készülő pénzeket visszafordítja, megállítja és jelentős áldozatok árán stabilizálja a helyzetet. A török vezér azonban ahelyett, hogy a megszokott ortodox megoldást választaná, a magyar vezér szövegkönyvéből tart felolvasást: mondván, világméretű spekulációs összeesküvés szövődött Törökország ellen, amit a törökök fel fognak számolni, mert a török gazdaság alapjai erősek és Allah a törökkel van.
A magyar vezér – részben a szerencsének, részben a példátlanul kemény és elsősorban az alacsony jövedelműeket, szegényeket, az oktatást és az egészségügyet sújtó költségvetési politikának köszönhetően – a korábbi húzd meg-ereszd meg időszakot maga mögött tudva, pénzügyi stabilitást élvezhet. Sőt ennek a pénzügyi stabilitásnak az alapjain az ország jogosulttá vált az Európai Uniótól érkező támogatásra, amit a vezér saját híveinek a gazdagodása érdekében használhat fel, és az uniós szappannal felfújhatja a gyors magyar gazdasági növekedés buborékát is. Az állami- köztük az uniós - pénzek felhasználásának és a családi gazdagodásnak a csatornarendszerét legjobb kollégiumi barátja, pártja valahai pénztárosa építette meg, aminek következtében minden uniótól származó pénzt háromszor költenek el. Egyszer szóban (a parasztvakítás érdekében), másodszor a későbbi uniós ellenőrzés megtévesztéséhez minimálisan szükséges fejlesztések vékony pénzen való megvalósítására, harmadszor a család gazdagodásához szükséges, vastagon fogott plajbásszal és az előre kijelölt pályázati győztesekre. 
Ennek a csatornarendszernek a megalkotója, nevezzük nevén: Simicska Lajos azt a sajátos nagyvezíri szerepet töltötte be szultánja, Orbán Viktor mellett, mint (a Szulejmán sorozatból közelebbről megismert) Ibrahim nagyvezír a nagy Szulejmán mellett. Tudjuk, hogy Szulejmán összes nagy hódítását és győzelmét Ibrahim nagyvezír készítette elő, vezette le és szilárdította meg. Amikor Szulejmán selyemzsinórja végzett Ibrahimmal – aki az európai civilizáció kedvelője, az európai hatalmak (így Velence) szövetségese is volt –, Szulejmán már nem jutott egyről a kettőre, fényességes uralkodása megrekedt. 
Nem így a magyar szultán, Orbán Viktor szekere. Amióta felszámolta nagyvezíre: Simicska hatalmát, azóta megszűnt a társuralkodói, a hatalom-megosztói rendszer, hívei csupán időleges szpáhi-birtokokat kapnak, és könyörtelenül elcsapja őket a birtokról, ha nem teljes lelkükkel szolgálják urukat. Kizárólagos és felvilágosulatlan abszolutista hatalma megszilárdításával átveszi az Európát hódoltató nagy Szulejmán szerepét, legalábbis a pénteki rádiószózatokban erről regél új magyar regéket. 
Hazánk polgárai Viktor szultán és vazallusai politikájának megfelelően nagyjából ugyanakkora bruttó hazai terméket termelnek – euróban –, mint amikor átvette az uralkodást. Igaz, a hazai valuta 2010 óta bekövetkezett nagyjából 20 százalékos leértékelődése miatt vagyonuknak és jövedelmük vásárlóértékének csak a 80 százalékát költhetik el, tudhatják magukénak, amikor összehasonlítják magukat (euróban) visegrádi versenytársaikkal. A leértékelődés ellen a külföldre vitt befektetések útján védekezett az, aki ezt megtehette, a szegény magyar nincsteleneknek meg be kellett érniük a migráncsok elleni hergelődéssel. A minap is, aki meghallgatta Viktor szultán rádióregéjét a 2030-ra elérhető magyar versenyképességről, meg a Nyugat, a liberális demokrácia alkonyáról, annak A tanú című filmből ismert gátőr szavait volt érdemes ismételgetnie: „nem szeretnék a liberális Nyugat bőrében lenni!”
A nagy ideál, Erdogan, a török diktátor gazdaságának nehézségei, a szegény törökök irtózatos veszteségei, a török vállalatok vergődése a nyitott magyar gazdaság számára is folyamatos nehézségeket, komoly kockázatot jelent. Törökország nem erős bástya, hanem a gyenge láncszem az autokratikus rezsimek láncolatában. Minthogy a magyar jegybank is hisz – ortodox intézkedések megtétele helyett – a magyar gazdaság fundamentális alapjainak erejében, miközben a magyar valuta gyengülésén csak az állam urai keresnek, abban reménykedhetünk, hogy a török elnök hozzánk is elküldi Allahot, hogy velünk legyen. Ez ebben a keresztény, illiberális katyvaszban, ahol ahány gyerek, annyiféle keresztelő, már nem okozna túlságosan nagy kavarodást.
Netanjahutól a Jehovát, Erdogantól Allahot, Putyintól a Megváltót helyezheti a magyar vezér az oltárára, hogy ezekkel megerősödve induljon Európa meghódítására.
2018.08.17 08:36

Boldogság

Örülhetnek a magyar adófizetők: egy egész wellness-szállodakomplexumuk lehet Szlovéniában. Egy olyan cég tett ugyanis ajánlatot a Terme Lendava megvételére, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában áll. Így nyer értelmet Orbán Viktor nem is olyan régen elhangzott mondata: „Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a szlovéneknek jól menjen a soruk, legyenek gazdag és boldog nép”. Közös érdek tehát az együttműködés. 
Persze minden nem megy simán, de a nehézségek leküzdése csak erősíthet magyarokat és szlovénokat egyaránt. A miniszterelnök ugyanis a jobboldali Szlovén Demokrata Párt májusi kampánygyűlésén beszélt, hogy támogassa régi barátját, a bevándorló-ellenességben (is) kitűnt Janez Jansát. Fájdalom, pártja választási győzelme ellenére mégsem ő alakít kormányt, hanem a baloldal, pedig Orbán arra is figyelmeztetett akkor, hogy az ország sorsát nem szabad "semmiből jött pártocskákra bízni", és olyanokra sem, akikről tudható, hogy "Marx és Lenin köpönyegéből ugrottak elő".
A wellness-szállodakomplexumot ez csak annyiban érinti, hogy sok ellensége van ott is a "magyarok bejövetelének", tehát egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul az üzlet. De ha mégis, akkor óriási lehetőségek nyílnak. Már csak azért is, mert ez a komplexum - amely a 120 szobás, öt medencés szállón kívül kempinget, apartmanfalut és egy fejlesztési telket is magába foglal - egész közel van a lendvai fociakadémiához. Amit viszont - minő véletlen - a magyar állam 1,3 milliárd forinttal támogat. A helyi futballcsapat pedig - nem mellesleg - a Zalaegerszeg (ZTE) tulajdonosáé. Így aztán politika és gazdaság, valamint érdekek, pénzek és lehetőségek szépen összeérnek. 
Amint tanult kollégám megjegyezte, a világ egy nagy, terített asztal, és ami Orbánnak megtetszik, azt lecsipegetik az adófizetők. Nem kétséges: mindenki boldogságára.
2018.08.17 08:35