Lungo Drom;Farkas Flórián;miniszteri biztos;ORÖ;

Farkas Flórián alternatív valósága

A fideszes roma politikus úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a vezetésével létrejött – és botrányba fulladt – Híd a munka világába foglalkoztatási program ügyében még mindig tart a nyomozás. Farkas Flórián ezúttal a Magyar Hírlapnak adott interjújában állította azt, hogy „egyetlen kifogásolt ügy sem köthető hozzám”. Nemrég hasonló kijelentést tett egy másik jobboldali lapban, a Magyar Demokratában is.

A Fővárosi Főügyészség november 7-én arról tájékoztatta a Népszavát, hogy a „Híd a munka világába programot érintő nyomozás még folyamatban van. A vizsgálatot a Nemzeti Adó-és Vámhivatal illetékes főigazgatósága végzi, a Fővárosi Főügyészség az ügyben a nyomozás felügyeletét látja el.” Az eljárás határideje 2018. február 24-e, ami indokolt esetben meghosszabbítható.

Fogalmilag kizárt, hogy Farkas Flóriánnak ehhez ne legyen köze. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) - időközben leköszönt - elnökeként ő volt a Híd a munka világába projekt vezetője, a szervezet „főkedvezményezettként” vett részt a foglalkoztatási programban. „Az ORÖ által elszámolásra benyújtott tételek összege 1,6 milliárd forint, a teljes elszámolási összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja” – állapította meg vizsgálata során Balog Zoltán minisztériuma. A sorozatos visszaélések miatt a tárca felszámolta a programot, az ORÖ-t a felvett (és szabálytalanul elköltött) pénz visszafizetésére kötelezte. Igaz: a követelés behajtása helyett a kormány végül gazdasági mentőövet nyújtott az anyagi ellehetetlenülés szélére sodródott szervezetnek.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán közölte lapunkkal, hogy egy másik ORÖ-s ügyben meghosszabbította a nyomozási határidőt. Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt 2016 februárjában kezdődött a nyomozás, hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Farkas Flórián nemcsak fideszes képviselő és miniszterelnöki biztos, hanem a Lungo Drom elnöke is. Bár az említett időpontban már nem volt az ORÖ elnöke, a testületben máig a Lungo Dromnak van a legnagyobb frakciója.

Mindenképpen korai lenne azt mondani, hogy a háttérből irányító Farkas Flóriánnak a vesztegetési ügyben nincs legalább közvetett, politikai felelőssége. Ugyanez lehet érvényes arra a három roma önkormányzatot érintő rendőrségi eljárásra is, amely hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és csalás bűncselekményének gyanúja miatt kezdődött.

A Lungo Drom elnöke arról is beszélt a Magyar Hírlapnak, hogy a „cigányság csak a Fideszre hajlandó szavazni”. A romapolitika sikerei között Farkas Flórián az oktatást is szóba hozta, ám arról elfelejtett említést tenni, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt.