kampány;Helsinki Bizottság;

2017-12-07 06:09:00

Emberi jogok - Szemben a hatalommal

Adventi kampányt indít a Magyar Helsinki Bizottság. A civil jogvédő szervezet tíz olyan ügyfelét mutatja be, aki „nem hagyta annyiban, hogy az állam önkéntesen korlátozza jogait”. Heten közülük nők. 

A hatalom már azt is elvitatja, hogy az embereknek joguk van bírósághoz fordulni – hangzott el a szervezet tegnapi tájékoztatóján. Magyarország olyan ország lett, ahol nemcsak a szabadságjogok váltak kérdésessé, hanem a szabadságjogok melletti kiállás is. A Hétköznapok hősei elnevezéssel indított kampány szereplője Karlik Cintia, a Budapest Pride egyik szervezője. Miután évek óta nem tudták elérni, hogy a rendőrség kordonok nélkül biztosítsa a felvonulást, a szervezők idén úgy döntöttek: a rendezvény napján új útvonalat jelentenek be. A rendőrség ezt jóváhagyta, de gyülekezési joggal való visszaélés miatt eljárást indított a bejelentő, Karlik Cintia ellen. A Magyar Helsinki Bizottság másik ügyfele, aki jelen volt a kampányindító tájékoztatón, Zsák Ferenc környezetvédő. Civil szervezetével megtámadta a győri Audi-gyár környezethasználati engedélyét. Végül ő került 112 napig tartó előzetes letartóztatásba, majd két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Ügyében a jogvédő szervezet a strasbourgi bírósághoz fordult.